Óriási kukoricamennyiség halmozódott fel Kínában az állami készletezési program következményeként, ezért a kínai kormány bejelentette: ebben az évben befejezi a programot. A piaci aggodalmak szerint idén akár 40 millió tonna kukoricát a világpiacra dobhatnak.

Kína, a világ második legnagyobb kukorica termesztője és ágazati becslések szerint az eddig felhalmozott mintegy 250 millió tonna kukorica több, mint amennyit a közel 1,4 milliárdos ország egy év alatt elfogyaszt. Elemzők ugyanakkor aggódnak, milyen hatással lesz a világpiacra, ha a tartalékot értékesíteni kezdik – írja a Reuters, hozzá téve, hogy a kínai kormány idén valószínűleg több mint 40 millió tonna kukoricát visz a világpiacra, sőt hírek szerint az értékesítés már ebben a hónapban megkezdődik.

A helyzet annál inkább is érzékeny, mert Brazília februárban rekordmennyiségű, 5,37 millió tonna kukoricát exportált, ami csaknem ötszöröse az egy évvel korábbi 1,1 millió tonnának. Ám a világpiaci árak játéka miatt a bevétel nem ötszöröződött meg: amíg a tavaly februári kukorica-kivitel után 206,4 millió dollárt kapott a latin-amerikai ország, addig idén 892,2 millió dollárral kellett megelégednie.

A Syngenta blogja idézi Fred Gale-t, az USA mezőgazdasági minisztériumának vezető közgazdászát, aki szerint indezek összhatása még inkább rontja a gabonapiacok kilátásait .