Az őszi gabonák állapota megfelelő, a vetésterületek mintegy 60 százalékban jó állapotúak, így kedvezőnek nevezte az idei terméskilátásokat a vetések állapota alapján Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára egy ceglédi szakmai rendezvényen.

Az utóbbi időszakban leesett jelentős mennyiségű csapadékot a gabonák hasznosítani tudták, ezért is kedvezőek a terméskilátások.

Őszi búzát mintegy 960 ezer hektáron, őszi árpát mintegy 235 ezer hektáron, őszi káposztarepcét pedig több mint 227 ezer hektáron vetettek a termelők - ismertette az államtitkár.

A gazdák tavaszi árpával mintegy 74 ezer hektárt, kukoricával mintegy 1 millió 168 ezer hektárt vetettek el. Napraforgó közel 640 ezer hektáron került a földbe.

Czerván elmondta, hogy az ágazat kibocsátása folyó alapáron 2015-ben elérte a 2454 milliárd forintot, amelyből a növénytermesztés 1428 milliárd forinttal, míg az állattenyésztés 854 milliárd forinttal vette ki a részét. Ezt figyelemre méltó eredménynek nevezte az államtitkár, a tavalyi nehézségeket is figyelembe véve. Az állattenyésztési ágazat mintegy 3,3 százalékkal bővült 2014-hez képest.

Tavaly 203,2 ezren dolgoztak a mezőgazdaságban, ami 13,6 ezerrel több az egy évvel korábbinál, öt év alatt pedig 30,4 ezerrel gyarapodott az ágazatban dolgozók száma, ami csaknem 18 százalékos bővülés. Az élelmiszeriparban foglalkoztatottak száma 2015-ben 140,3 ezer volt, ami öt év alatt 15 százalékkal, 18,3 ezerrel nőtt,

Az FM államtitkára az agrárium forrásairól szólva megjegyezte: 2016-ban a nemzeti támogatás összege közel 92 milliárd forint, míg a közvetlen európai uniós források összege mintegy 396 milliárd forintot tesz ki.

A támogatásokhoz szükséges egységes kérelem benyújtásáról elmondta, a gazdák 4 985 204 hektárra igényeltek támogatást, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal csaknem 177 ezer kérelmet fogadott be

Hangsúlyozta, május 24. és június 17. között még beadhatóak a kérelmek, de naponta egy százalékkal csökken a megítélt támogatási összeg. A május 23-i határidőig benyújtott kérelmeket június 15-ig szankciómentesen lehet módosítani – áll az FM közleményében.