Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) – ahogy közleményükben fogalmaztak – „a minőségi magyar méztermelés védelme és a mézhamisítás elleni összehangolt fellépés érdekében”.

Az együttműködés kiterjed az ellenőrzési célok közös meghatározására, a vizsgálatokat támogató autentikus magyar mézek adatbázisának kialakítására, valamint a mézminőséggel, a növényvédelemmel és a méh-egészségüggyel kapcsolatos problémák feltárására és megoldásainak elősegítésére. A NÉBIH az OMME-t a magyar méhészek országos érdekképviseleti szerveként ismeri el, aki – kiemelt koordináló szereplőként – segíti a hatóságot az ágazatban megjelenő jogsértések elleni fellépés hatékonyabbá tételében. Az OMME 2005 óta rendszeres mézellenőrzéseket végez, 2015 őszén kezdte meg a hamisítás elleni vizsgálatait új vizsgálati módszer alkalmazásával. Az eredményekről kapott tájékoztatást követően indított hatósági vizsgálatsorozat alapján valamennyi kifogásolt tétel forgalmazását felfüggesztette a hivatal.

Mint ismert 2015 decemberében az országos főállatorvos adatszolgáltatási kötelezettséget rendelt el minden első magyarországi tárolási helyet üzemeltető élelmiszer-vállalkozással szemben, ahol az Unión kívülről importálnak mézet. Emellett országszerte fokozott hatósági ellenőrzések is zajlanak.

A most aláírt együttműködési megállapodással a felek remélik, hogy a vizsgálatok a jövőben célzottabbá és még eredményesebbé válnak majd.

 

 

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...