Jelentősen elmarad a gyártó – a veszprémi Greenman Kft. – által garantált mennyiségtől a Greenman Agro és Greenman Floralia megnevezésű, egyliteres kiszerelésű termékek összes élő csíra- és gombaszám tartalma – állapította meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) pécsi laboratóriuma.

A megvizsgált két kereskedelmi nevű mikrobiológiai termésnövelő készítmény leírása szerint javítja a talaj minőségi állapotát, növeli a talajélet aktivitását, helyreállítja annak mikroflóráját. Fokozza a fotoszintetizációs folyamatokat, erőteljesebb lesz a csírázóképesség, elősegíti a gyökér- és hajtásképzést. Egyenletes terméskötődést és érést, valamint kiegyenlített, nagyobb termésmennyiséget biztosít. A termék csökkent élő mikroorganizmus szám mellett nem fejti ki a növények fejlődésére és a talaj kedvező mikrobiológiai állapotára gyakorolt elvárt jótékony hatást.

 A NÉBIH közleménye szerint ugyanakkor a mezőgazdaságban felhasznált termésnövelő anyagok kétség kívül hatással vannak az asztalunkra kerülő élelmiszerek minőségére. A tudatosan megválasztott agrotechnikával, biológiai növényvédelemmel, termésnövelő anyagok helyes használatával javítható a mezőgazdaságban termesztett kultúrnövények egészségi állapota, „fitnesze”. Egy erősebb, egészségesebb növényi állomány ellenállóbb lesz a különböző károsítókkal szemben, ezáltal kevesebb növényvédő szeres beavatkozás szükséges a termelők számára.

A  cégadatok szerint a Greenman Kft. a szintén veszprémi bejegyzésű PERSPED Szállítmányozó és Kereskedelm Kft., valamint a móri Peretsényi György, és Peretsényiné Frey Anna tulajdonában vannak, akik a PERSPED tulajdonosai is.  

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...