Kadmium és kobalt kioldódás miatt vont ki a forgalomból kínai származású, különféle mintával díszített, reggeliző készletet a KIK Textilien & Non-Food GmbH. A német bejelentésről az EU tagállamok gyors riasztási rendszerén (RASFF) keresztül értesült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

A „Minnie Mouse”, „Hello Kitty”, „Star Wars”, „Pókember” mintával forgalmazott szettből (bögre, tálka és tányér) több tagállamba, köztük Magyarországra is szállítottak. A NÉBIH felvette a kapcsolatot a magyarországi forgalmazóval annak érdekében, hogy a kifogásolt termékeket azonnal kivonják a forgalomból. A cég tájékoztatása szerint a reggeliző szett az üzletekben már nem kapható.

Figyelembe véve a termék rendeltetését, valamint azt, hogy a magasabb hőmérsékletű italok, ételek az esetek többségében felgyorsítják a kioldódási folyamatokat.

A kobalt nyomelem, a B12 vitamin (kobalamin) központi atomja, kis mennyiségben az emberi szervezetnek szüksége van rá. Nagyobb mennyiségben azonban az emberi szervezetben nem kívánatos anyag. A Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) a kobalt és kobalt vegyületek csoportját lehetséges emberi rákkeltőként a 2B csoportba sorolta be.

A kadmium a természetben csaknem mindenütt előforduló környezeti szennyező anyag. Vegyületei erősen mérgezőek. A szervezetben elsősorban a májban és a vesében felhalmozódásra képes, bizonyítottan rákkeltő hatású. Élelmiszerekkel érintkező, nem megfelelően készített anyagokból, edényekből, eszközökből is kioldódhat, jelenléte a legkisebb mértékben sem kívánatos.