Egy dunavarsányi húsboltban – a „jogsértéseket” tartalmazó hivatalos lista szerint Liptai Sándor üzletében – tartottak ellenőrzést múlt héten a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei, és a vállalkozás előállítói tevékenységét a higiéniai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették. 

Elrendelték továbbá 27 tétel, összesen mintegy 10,5 tonna nem nyomonkövethető élelmiszer forgalomból történő kivonását – közölte a NÉBIH.

A közlemény szerint a dunavarsányi húsboltban általános takarítatlanság uralkodott. Az eszközöket nem tudták fertőtleníteni, mert az – egyébként beszáradt, rozsdás – fertőtlenítő berendezés nem volt bekötve. A rovarhálók hiányoztak, a hűtők penészesek voltak. A daraboló- és húskészítmény-előállító helyiségben nem volt hűtés, az erre szolgáló egység fel sem volt töltve hűtőgázzal. A teremben 23 fokot mértek a NÉBIH ellenőrei, az ott tárolt sertés kabátszalonna hőmérséklete is ugyanennyi volt. A hűtőkben az alapanyagokat, a félkész- és késztermékeket elkülönítés nélkül tárolták.

A termelési napló alapján a számlákon szereplő és a felhasznált alapanyagok nem voltak összeegyeztethetőek, ami lehetetlenné tett a termékek nyomon követését. A különböző fűszerek és belsőségek felhasználását egyáltalán nem dokumentálták.

A NÉBIH szakemberei haladéktalanul elrendelték 27 tétel, mintegy 10,5 tonna élelmiszert forgalomból történő kivonását és megsemmisítését. A súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai hiányosságok miatt a hatóság az egység előállítói tevékenységét felfüggesztette. Az eljárás folyamatban van, az egység milliós nagyságrendű bírságra számíthat.