A legtöbb díjazott a Tokaji, illetve a Szekszárdi borvidékről került ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) idei borversenyén, ahol tizenhárom magyar és egy határon túli borvidék 116 bora közül választották ki a legjobb tételeket. Különösen a felső kategóriás borok minőségével volt elégedett a zsűri.

A legtöbb nevezés idén is a Tokaji borvidékről érkezett a legtöbb nevezés, kevés tételt küldtek a Balatoni, a Kunsági, a Mátrai és az Etyek-Budai borvidékről. A vörösborok készítői közül főleg villányi és szekszárdi pincészetek képviseltették magukat.

A szakértő kutatókból álló bírálóbizottság vezetője Freund Tamás akadémikus, az MTA alelnöke, a Magyar Bor Akadémia tagja volt. A zsűri szerint különösen a felső kategória fehér- és vörösborai között voltak figyelemre méltó tételek, a felső kategóriában határozottan javult a minőség. Meglepte a szervezőket a rozéborok alacsony száma, a díjazott tételek azonban bármelyik rozéversenyen megállnák a helyüket, mint ahogyan a felső kategória desszertborai is magas minőséget képviseltek.

Desszertborok kategóriában a Patricius Borház 2007-es Tokaji 6 puttonyos aszúja nyert el nagy aranyérmet, míg a Pajzos Pincészet késői szüretelésű 2013-as Tokaji Hárslevelűje, a Royal Tokaji 2009-es 5 puttonyos aszúja, a Tokaj-Oremus 2007-es 5 puttonyos aszúja és a Tokaj-Hétszőlő 2008-as 5 puttonyos aszúja aranyérmet kaptak.

A felső kategóriás fehérborok versenyében Légli Ottó 2013-as Gesztenyés Riesling Válogatása érdemelt nagy aranyérmet, aranyéremmel pedig a Tokaj Holdvölgy Vision 2013 cuvée-jét, a muzslai Bott Frigyes 2013-as Super Granum házasítását, valamint a Royal Tokaji 2013-as Furmint Dűlőválogatását jutalmazták.

A felső kategóriás vörösborok közül a szekszárdi Takler Borbirtok 2011-es Regnum cuvée-jének ítélt nagy aranyérmet a zsűri, míg a villányi Bock Borászat 2012-es Cabernet Franc Selectionje, a szekszárdi Bodri Pincészet 2012-es Gold Optimus Cuvée-je, a szintén szekszárdi Heimann Családi Birtok 2012-es Barbár házasítása és a Takler Borbirtok 2009-es Cabernet Sauvignon Reserve tétele aranyérmet nyert el.

A középkategóriás félszáraz/száraz fehérborok közül az első helyen a Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet 2013-as Mád Furmintja, másodikként a Holdvölgy 2012-es Hold and Hollo Dry házasítása, harmadikként pedig az Etyeki Kúria 2013-as Chardonnay-je végzett.

A tokaji Pelle Pince 2013-as Zsófia Cuvée-je nyerte a középkategóriás félédes/édes fehérborok versenyét, a szintén tokaji Patricius Borház 2013-as Késői szüretelésű Katinkája és a Tokaj-Oremus 2012-es Szamorodnija előtt.

A Takler Borbirtok 2013-as Cabernet Franc-jával a középkategóriás vörösborok mezőnyében is a legsikeresebbnek bizonyult, a második helyre a Vin Art Pincészet 2012-es Villányi Cabernet Sauvignon Classicusát, a harmadikra pedig a hajós-bajai Koch Borászat 2012-es Cabernet Sauvignon Barrique-ját rangsorolták a bírálók.

A középkategóriás rozéborok között friss, 2015-ös tételek végeztek az élen: az első Günzer Zoltán Villányi Roséja lett a balatonfőkajári Feind Borház Cabernet Roséja és a Koch Borászat Cabernet Sauvignon Roséja előtt.

A középkategória csoportonkénti győztesei az adott évben jogosultak viselni Az MTA Bora 2016 címet, később ez a megnevezés az évszám megjelölésével tovább használható. A felső kategória csoportonkénti döntőbe jutott és 90 pont feletti eredményt elérő borai Az MTA Bora 2016 Borverseny aranyérmes bora elismerést kapják. A legtöbb pontszámot gyűjtött borok emellett ugyancsak egy esztendőn át viselhetik Az MTA Bora 2016 címet – írja az MTI.

 

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...