Több millió forintos kárt okoztak azok az ismeretlenek, akik idén már két alkalommal is barbár pusztítást végeztek egy tajói szőlőben. A 4,5 hektáros kékfrankos ültetvény több mint felén derékba vágták a vesszőket.

A huszonhárom sor kékfrankost, ahol 10700 tő szőlő él, tizenhárom éve telepítette Szécsény László. Az éveken át gondosan ápolt ültetvény – ami jobb években már komoly termésátlaggal hálálta meg a törődést –, mégis „bántotta valaki szemét”. Idén májusban négy sort metszettek derékba ismeretlenek, szeptemberben pedig, közvetlenül a szüret előtt újabb nyolc sort csonkoltak meg – írja a baon.hu.

„Értetlenül állunk az egész előtt, amivel több év kemény munkáját tették tönkre. Nincsenek tartozásaink senki felé sem és eddig úgy gondoltuk, hogy rosszakaróink sincsenek” – mesélte a Halason élő Szécsény László, miközben az 530 méter hosszú sorok között sétáltunk. Balról még harsányan zöldellt az a négy sor, amit tavasszal vágtak derékba, míg mellettük éles kontrasztként ott csörögtek annak a nyolc sor szőlőnek az elbarnult levelei, amiket szeptember 11-re virradóra tettek tönkre.

„Május végén is esett az eső, amikor Orbán-napkor kivágták az első négy sort. Nem értettük akkor sem, hogy mit akartak üzenni ezzel a barbársággal, de már annak is örültünk, hogy a vesszők újrafakadtak” – mondta a tulajdonos, aki több millió forintra becsüli az okozott kárt. A nyomozók is megállapították, hogy az elkövetők értenek a szőlőműveléshez, mert igen precízen dolgoztak és karmagasságban egyetlen mozdulattal vágták el a vesszőket. A cipőnyomokból megállapították, hogy ketten végezték el a piszkos munkát. Hogy értettek a szőlőhöz, netán jártak már korábban a területen, az is bizonyította, hogy melyik oldalon haladtak a sorok között. Itt ugyanis az északi szél miatt, az egyik oldalra átborulnak a levelek, de ők arról álltak, ahonnan gyorsabb és könnyebb volt a karvágó ollóval kettémetszeni a vesszőket.

Az ültetvénynek legalább három év kell ahhoz, hogy kiheverje ezt a pusztítást és újra úgy teremjen, mint korábban. A terméskiesés okozza a legnagyobb veszteséget, miközben az összes munkát el kell végezni ezekkel a sorokkal is. Az idei termést még meg tudták menteni ezen a nyolc soron. Szüret előtt voltak ugyanis és az érett fürtök már csak a szedésre vártak.