Tavaly megduplázta a hívő muszlimok által is fogyasztható halal húsok gyártását az előző évi mennyiséghez képest piacában a szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt.

A cég komoly lehetőségeket lát ebben a piacban – nyomatékosították az MTI-nek eljuttatott közleményükben. Mint írják, 116 százalékkal, csaknem 500 tonnára emelkedett a rituálisan vágott hús mennyisége tavaly a 2014-es évhez képest, a cég minden második héten halal vágásokat tart.

A halal termékek olyan élelmiszerek, amelyek fogyasztása a muszlim vallásúak számára megengedett. Ehhez az állatokat speciális takarmánnyal etetik, és a vágásnak is meg kell felelnie az iszlám előírásainak: nagyon alapos mosakodás előzi meg a vágást, ami után imát kell mondani, majd elvágják az állat nyaki ütőereit, kivéreztetik, vágás közben is szükséges áldást adni, így lesz halal a hús.    

A Gallicoop elsősorban nyugat-európai országokba szállítja a készresütött, panírozott  halal húskészítményeket, a kereslet holland, francia és német partnerek részéről növekedett meg leginkább.

A szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. – közleményük szerint – jelenleg az egyetlen olyan magyarországi baromfitermelő cég, amely zárt integrációt működtet, azaz a keltetéstől a csomagolásig minden munkafolyamatot zárt rendszerben végez. A társaság több mint kilencszáz embernek ad munkát.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...