Tíz éve kezdődött a Barnevál felszámolása. Pénteken a volt békéscsabai baromfi-feldolgozó tanácstermében száznál is több egykori dolgozó gyűlt össze, akiknek Szathmáry Tibor felszámolóbiztos azt mondta: év végére befejeződhet a felszámolás, de nem valószínű, hogy az emberek hozzájutnak ahhoz a teljes összeghez, amivel még tartoznak nekik – írja a beol.hu.

„Nemhogy a végkielégítést, de még a fizetésünket sem kaptuk meg teljesen. Csak néha utaltak pár tízezer, egyeseknek százezer forintot” – panaszkodott egy volt dolgozó az Orosházi úti Barnevál előtt, amelyre még mindig ki van téve a tábla, mely szerint az épületben egykor a békéscsabai baromfi-feldolgozó működött.

„Egy öthektáros területen működött a cég. Ezt egyben nem vette meg senki. Fel kell osztani a területet, a parcellázás még jelenleg is tart” – mondta a fórumon Szathmáry Tibor. Hozzátette, bár vannak olyan épületrészek, melyeket értékesíthetnének, a szerződések nem valósultak meg, így nem rendelkeznek a vételár felett. A vagyont ráadásul jelzálog terheli, ami miatt, ha befolyik az összeg, az elsőként a pénzintézeteket illeti meg a jogszabályok szerint.

A felszámolóbiztos megosztotta, hogy már több millió forintot kifizettek eddig, de még 325 millió forinttal tartoznak. Ennek jelentős része, úgy 200 millió forint az úgynevezett állásidőből adódik: ugyanis vagy másfél évig javasolták, hogy tartsák fenn a munkaviszonyt a továbbműködés reményében, de akkor tényleges munkavégzés már nem volt. Amennyi tartozás tehát a felszámolás kezdetén volt, az 125 millió forint.

Szathmáry Tibor jelezte, kétszáz embernek már nem tartoznak. Ez nagy felzúdulást keltett. Majd az is, amikor valaki felvetette, hogy mennyien és kik dolgoznak még most is a cégnél, és hogy mennyi bért és járulékot fizettek ki nekik az elmúlt tíz év során – erre nem érkezett válasz.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...