A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megkezdi a 2015. évi pénzügyi fegyelem alkalmazásából eredő visszatérítések kifizetését – közölte az agrártárca. Az intézkedés a tavaly 2.000 eurót meghaladó összegű támogatásban részesülőket érinti, összesen 4,2 milliárd forintos mértékben.

A pénzügyi fegyelem alkalmazása miatt a tagállamoknak minden évben csökkentést kell végrehajtania a 2.000 eurót meghaladó közvetlen támogatások esetében. A csökkentési együtthatót, amelyet a 2.000 eurót meghaladó részre kell alkalmazni, egy adott kérelmezési évre vonatkozóan a Bizottság határozza meg. A levont összegekből keletkező tagállami befizetésekből hozza létre évente az Európai Unió azt a krízistartalékot, amelynek célja a mezőgazdasági termelést vagy értékesítést érintő súlyos válságok kezelése. 

Amennyiben a pénzügyi év végéig ez a tartalék nem került felhasználásra, a Bizottság visszatéríti a tagállamok részére. A tagállam feladata, hogy a termelőknek a levont összeget kifizesse.

Magyarország esetében, a 2015. évi kérelmekre vonatkozóan 13,72 millió euró (mintegy 4,2 milliárd forint) értékben csökkent a kifizetés. Mivel a krízistartalékot az idén nem használták fel, ezen összeg most a jogosult termelők részére kifizethetővé vált. A folyósítást az MVH hivatalból indult eljárás keretében 2016. október 15-ig megvalósítja.

A visszatérítésre azok a mezőgazdasági termelők jogosultak, akik a 2015. évben közvetlen támogatás iránti kérelmet nyújtottak be, közvetlen támogatásaik összege a 2.000 eurót meghaladták, valamint 2016. szept. 21-ig jogerőre emelkedett olyan határozattal rendelkeznek, amely alapján pénzügyi fegyelemből adódó támogatás-csökkentést alkalmaztak.  

A visszatérítés összegéről az MVH, az alkalmazott csökkentés arányában hoz határozatot. Fontos, hogy az érintettek az ügyfél-nyilvántartásban szereplő bankszámlaszámuk és egyéb, a kifizetéshez szükséges adataik helyességét ellenőrizzék. Amennyiben a megadott adatokban változás történt, haladéktalanul kezdjék meg annak módosítását.

A 2007. évi XVII. törvény alapján az ügyfél köteles az MVH-t az ügyfél-nyilvántartásban szereplő adataiban bekövetkezett változásról - annak bekövetkezésétől számított 15 napon belül – értesíteni. Mivel az uniós szabályozás alapján a kifizetésre kizárólag 2016. október 15-ig van lehetősége a tagállamnak, nem lesznek jogosultak a visszatérítésre azok a mezőgazdasági termelők, akik a fenti kötelezettségüknek nem tesznek eleget, így részükre a folyósítás nekik felróható okból, ezen időszak alatt nem teljesíthető. Kivételt képeznek azok az esetek, ahol a kifizetés napján már folyamatban van a mezőgazdasági termelő fizetési számlájára, adataira vonatkozó bejelentés.