Hirdetés
Hirdetés

2012 február 07 kedd, 08:57
acsuka.jpg Egymillió ikrát keltetnek ki, ezekből több mint 300 ezer, 5 centiméter nagyságú kis csukát tudnak majd kihelyezni a Rétimajorban található halastavakba, illetve értékesíteni – számolt be a csukák mesterséges keltetésének megkezdéséről Lévai Ferenc, az Aranyponty Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója. A csukák mesterséges keltetésével 1-1,5 hónappal megelőzik a természetet, a csukaanyákat ugyanis már januárban védett, számukra a tavaszt idéző hőmérsékletű vízbe helyezik, ahol speciális kezelést kapnak, majd megszabadítják őket az ikráktól. [...]
2012 január 31 kedd, 11:32
aponty2.jpg A legrégebbi európai halcsapdákat tárta fel Oroszországban, Moszkva közelében egy nemzetközi kutatócsoport. A leletek korát hétezer ötszáz évesre becsülik. Előkerültek horgok, szigonyok, súlyok, úszók, valamint a hálók készítésére és javítására szolgáló tűk is, ahogy halpucolásra és feldolgozásra szolgáló csontkések. [...]

2011 december 21 szerda, 17:01
IMGP1168.JPG Karácsonykor mindenekelőtt halászlét kell készíteni, de aki tovább kívánja bővíteni az ünnepi kínálatot, a megszokott rántott ponty helyett megkockáztathat pikánsabb ételeket is. Ilyen például a vörösboros gomba mellett sütött pontyfilé, amelyet a majoránnás fűszerezés még különlegesebbé tesz. [...]
2011 november 18 péntek, 09:40
IMGP1146.JPG A szalonnába göngyölt harcsa alapnak számít a halételek között, de e receptet továbbfejleszthetjük, ha a halszeletekre hagymakarikákat és gombafejeket „halmozunk”. Ha az így felépített „tornyokat” összetűzzük, a tepsiben valóságos „hústűerdőt” kapunk. [...]

Hasznos linkek

Zöld Biotechnológia

eco.hu

Hirdetés



Maximalizálhatja az árakat az orosz kormány a drasztikus drágulás miatt PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2010. szeptember 02. csütörtök, 08:10



Oroszországban egyes élelmiszerek olyan mértékben drágulnak, hogy ez lehetővé teszi a kormánynak az árak korlátozását. Az intézkedés ellen azonban számos érv szól, ezért a kabinet várakozó álláspontra helyezkedett. Elsősorban a hajdinakása, a liszt, a búza és a só árának emelkedése érte el, illetve lépte túl harminc nap alatt a 30 százalékot, és az idén elfogadott kereskedelmi törvény értelmében ez lehetővé teszi a kormányzati ármaximalizálást.

A gazdasági és fejlesztési minisztérium jelentése szerint a drágulás bizonyos cikkeknél szinte minden régióban eléri a beavatkozáshoz megszabott határt, de a főhatóság szerint meg kell várni a Roszsztat statisztikai hivatal augusztusi inflációs jelentését – írja a Vedomosztyi című lap. A legnagyobb mértékben az Oroszországban népszerű köretnek fogyasztott hajdinakása ára ment fel szinte mindenütt: a Volgográdi területen például 84,1 százalékkal, év eleje óta pedig 204,3 százalékkal. Másutt a liszt, egyes területeken a káposzta és Csecsenföldön a só ára emelkedett 30 nap alatt több mint 30 százalékkal.
A minisztérium egyelőre nem javasolta az árak maximálását, és ezt azzal indokolja, hogy alaposan elemezni kell az okokat.  A Vologdai területen például azért drágult a liszt, a Volgográdin pedig a hajdinakása, mert eredetileg nagyon alacsony volt az áruk, és még most is kevesebbe kerülnek, mint másutt. Ha pedig az áremelkedést objektív okok idézik elő, akkor az esetleges korlátozás nem az árakat veri le, hanem eltünteti a polcokról az adott terméket.  



Módosítás dátuma: 2010. szeptember 02. csütörtök, 06:29
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kapcsolódó cikkek :

» A milliárdos őszi-téli aszálykárok után a fagytól tartanak a termelők

Súlyos következményei lettek a földeken az őszi és tél elejei aszálynak – derül ki a Magyar Agrárkamara múlt heti felméréséből. Az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt súlyt aszály, a 266 ezer hektárnyi repcéből 152 ezer hektár károsult, de ebből már 37 ezer hektárt ki is szántottak, tárcsáztak.

» Mesterséges csukakeltetés Rétimajorban – másfél hónappal a természet előtt

Egymillió ikrát keltetnek ki, ezekből több mint 300 ezer, 5 centiméter nagyságú kis csukát tudnak majd kihelyezni a Rétimajorban található halastavakba, illetve értékesíteni – számolt be a csukák mesterséges keltetésének megkezdéséről Lévai Ferenc, az Aranyponty Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója. A csukák mesterséges keltetésével 1-1,5 hónappal megelőzik a természetet, a csukaanyákat ugyanis már januárban védett, számukra a tavaszt idéző hőmérsékletű vízbe helyezik, ahol speciális kezelést kapnak, majd megszabadítják őket az ikráktól.

» Lenyomják a cukor árát a növekvő világpiaci készletek

A cukor árának csökkenését eredményezheti, hogy a világ cukortermelése az idén is meghaladhatja a keresletet. A Bloomberg idézi a szingapúri székhelyű Olam International nemzetközi élelmiszeripari cég európai vezetőit, akik elmondták: az októberben kezdődő 2012-2013-as idényben 6-8 millió tonnával haladhatja meg a kínálat a keresletet, miután már a 2011-12-es idényben is 9 millió tonnás többlet mutatkozik.

» Cukoradót és eladási korlátozásokat javasolnak kutatók az USA-ban

Adókkal kell szabályozni a cukor fogyasztását, mert e termék éppen olyan káros és addiktív, mint az alkohol vagy a nikotin  - vélik amerikai szakértők, akik a Nature legújabb számában tették közzé tanulmányukat. Egyes vélemények szerint a cukrozott ételek és italok értékesítését be kell tiltani bizonyos kornál fiatalabb gyermekek számára.

» Veszélyben a vetések Zalában: hótakaró nélkül kifagyhatnak a kikelt növények

Gyenge-közepes, ráadásul egy-egy táblán belül képet mutat a szántóföldi növényállomány Zala megyében, de a tartós hideg miatt – ha nem esik elegendő hó – kifagyhatnak az ősszel elvetett növények – tájékoztatott Fentős János, a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának osztályvezetője.

» Új államilag elismert növényfajták kerültek a Nemzeti Fajtajegyzékbe

Újonnan nemesített szántóföldi, illetve zöldség és gyümölcs vetőmagokat ismert el államilag a Fajtaminősítő Bizottság – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). Az új fajták többsége hazai kutatóintézetek és nemzetközileg is elismert magyar nemesítők munkájának eredménye.

» Aszály után fagy: hótakaró nélkül jelentős lehet a kár a repcében

Eltérő mértékben viseli meg a növényi kultúrákat a napokban várható jelentős lehűlés: a repcének árthat a nagy hideg, míg a gyümölcsfák és a búza még elviseli a durva fagyokat – derül ki a szakértők által elmondottakból. Mindenesetre a gabonavetéseknek is jó volna, ha hótakaró alatt lennének a nagy hidegben.

» Csaknem 1,5 millió tonnával több gabona termett tavaly

A múlt évben a gabonafélék termésmennyisége 1 millió 493 ezer tonnával több volt az előző évinél, így összesen  13,8 millió tonna gabona termett.  Búzából 10,3 százalékkal, kukoricából 15,8 százalékkal több termést takarítottak be, mint egy évvel korábban. Búzából 4,1 millió, kukoricából 8,1 millió tonna termett.

» Új cukorgyár építése: Glattfelder szerint csak nagyban érdemes gondolkodni

Jó esély van arra, hogy 2014-15 helyett 2020-ban szűnjön meg az Európai Unióban (EU) a cukorkvóta – jelentette ki egy fórumon  Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára. Magyarországon kívül nyolc tagállami álláspont – a finn, a francia, a görög, a lengyel, a lett, a portugál, a román és a svéd – szerint kellene későbbre tenni az időpontot.

» Élelmiszerbiztonság: több mint 100 ezer kínai eljárás a hamisítások miatt

Kínában tavaly összesen több mint 100 ezer hamis vagy gyenge minőségű terméket érintő ügyben jártak - derül ki a kínai minőségellenőrző hatóság jelentéséből. Az elmúlt évben vizsgált 111 ezer 300 féle áru összértéke nagyjából 5,5 milliárd jüan, vagyis 200 milliárd forint körül mozgott. Csaknem 1200 ügyben tettek rendőrségi feljelentést.

További kapcsolódó cikkek

Agromonitor plusz




2012 január 16 hétfő, 18:27
avidek1.jpg Bár sem a kormány, sem a parlament nem fogadta el a Nemzeti Vidékstratégiát (NVS)), a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hirtelen mégis megkezdte a 2012-2020-ra szóló koncepció végrehajtását. Az NVS-t „tízévesnek” mondják, de valójában – ha mégis hivatalossá válik - legfeljebb kilenc évre szólhat, mert az elsőnek számító tavalyi évet a programalkotási procedúra teljes egészében elvitte. [...]

  Fórum

 


2012 február 02 csütörtök, 12:05
avidek2.jpg Úrrá kell lenni azon a „fortélyos félelmen”, amely az 1950-es évek után az elmúlt években újra igazgatta az életünket - fogalmaz a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) véglegesített, a "vidék alkotmányának" nevezett Nemzeti Vidékstratégia tervezete. A kormányzati jóváhagyásra váró dokumentumot teljes terjedelmében közöljük. [...]
2012 január 20 péntek, 18:42
angyankep.jpg Állítsák meg a környezetvédelmi és vidékfejlesztési szakemberek elbocsátását, illetve erősítsék meg pozíciójában Ángyán Józsefet, a Vidékfejlesztési Minisztérium lemondott államtitkárát - tizenkilenc civil szervezet levele Orbán Viktor miniszterelnökhöz. [...]

 


2012 január 20 péntek, 12:04
Kiemelt jogalkotási feladatként szerepel, de az idei év első felében nem lesz napirenden a földügyi szabályozás átalakítása - derül ki a Nemzeti Vidékstratégia végrehajtási keretprogramjaként útjára indított Darányi Ignác terv jogi összefoglalójából. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) összesen tizenhét jogszabály felülvizsgálatát vagy megalkotását tervezi az első hat hónapban. [...]
2011 november 29 kedd, 10:21
Sok pénzükbe kerülhet a gazdálkodóknak, ham ismerik az előre nem látható eseményekre - a vis maior helyzetekre - vonatkozó szabályozást - állapítja meg elemzésében a miskolci Tiszacash Zrt. [...]

2012 február 06 hétfő, 06:30
Hatott a vágósertés-árakra Európában, hogy a kereslet meghaladja a kínálatot, míg a hazai piacon várhatóan csak ezen a héten lesz elmozdulás az árakban – áll a Pick Szeged Zrt. elemzésében. [...]
2012 január 31 kedd, 11:22
A márciusi és májusi jegyzésű fehércukor ára tonnánként 599-618 dollár, a barnacukoré 397-404 dollár között mozgott a decemberi és januári tőzsdei jegyzéseken – derül ki a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetségének (CTOSZ) összesítéseiből. Ez enyhe emelkedő tendeneciát mutat. [...]
Hirdetés

Agrometerológia


Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés
Kedvencek közé   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató

© 2010