Hirdetés
Hirdetés

2012 február 07 kedd, 08:57
acsuka.jpg Egymillió ikrát keltetnek ki, ezekből több mint 300 ezer, 5 centiméter nagyságú kis csukát tudnak majd kihelyezni a Rétimajorban található halastavakba, illetve értékesíteni – számolt be a csukák mesterséges keltetésének megkezdéséről Lévai Ferenc, az Aranyponty Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója. A csukák mesterséges keltetésével 1-1,5 hónappal megelőzik a természetet, a csukaanyákat ugyanis már januárban védett, számukra a tavaszt idéző hőmérsékletű vízbe helyezik, ahol speciális kezelést kapnak, majd megszabadítják őket az ikráktól. [...]
2012 január 31 kedd, 11:32
aponty2.jpg A legrégebbi európai halcsapdákat tárta fel Oroszországban, Moszkva közelében egy nemzetközi kutatócsoport. A leletek korát hétezer ötszáz évesre becsülik. Előkerültek horgok, szigonyok, súlyok, úszók, valamint a hálók készítésére és javítására szolgáló tűk is, ahogy halpucolásra és feldolgozásra szolgáló csontkések. [...]

2011 december 21 szerda, 17:01
IMGP1168.JPG Karácsonykor mindenekelőtt halászlét kell készíteni, de aki tovább kívánja bővíteni az ünnepi kínálatot, a megszokott rántott ponty helyett megkockáztathat pikánsabb ételeket is. Ilyen például a vörösboros gomba mellett sütött pontyfilé, amelyet a majoránnás fűszerezés még különlegesebbé tesz. [...]
2011 november 18 péntek, 09:40
IMGP1146.JPG A szalonnába göngyölt harcsa alapnak számít a halételek között, de e receptet továbbfejleszthetjük, ha a halszeletekre hagymakarikákat és gombafejeket „halmozunk”. Ha az így felépített „tornyokat” összetűzzük, a tepsiben valóságos „hústűerdőt” kapunk. [...]

Hasznos linkek

Zöld Biotechnológia

eco.hu

Hirdetés



Nőtt a chicagói búzaár és további drágulás is jöhet az orosz bejelentés miatt PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2010. szeptember 03. péntek, 09:45

Chicagóban emelkedett a búza jegyzése annak nyomán, hogy az orosz miniszterelnök bejelentette: a jövő évi termés betakarításáig meghosszabbítják az orosz gabonaexport tilalmát. Szakértők szerint a döntés további drágulást okozhat a nemzetközi piacokon. A chicagói terménytőzsdén (CBOT) tegnap a decemberi lejáratú búza vékánkénti (1 véka=36,35 liter) ára 10-1/4 centtel 7,19 dollárra emelkedett.

A kanadai búzatanács piaci elemzőinek vezetője szerint az orosz döntés a búza árának a további emelkedését okozza. Bruce Burnett szerint az orosz döntés mögött részben az áll, hogy az aszály miatt csökken az őszi búza vetésterülete. A szakértő szerint azonban Oroszország könnyen megteheti, hogy amit nem vetett el ősszel, elveti majd tavasszal. Ezért a szakértő úgy véli, hogy az orosz kiviteli tilalom meghosszabbítása mögött inkább a térség általános hidrológiai helyzetével kapcsolatos aggodalom áll. Bruce Burnett szerint ha Oroszország 2011 novemberéig fenntartja a kiviteli tilalmat, olyan nagy búzaexportálók nyernek majd ezen, mint az Egyesült Államok, az európai országok, Kanada, Ausztrália és Argentína.
Oroszország augusztus 15-én léptetett hatályba tilalmat a gabona exportjára, miután idén az aszály miatt a tavalyi 97 millió tonnánál lényegesen csekélyebb, a derűlátó becslések szerint is legfeljebb 67 millió tonnás termés várható. Augusztus közepén azonban még úgy látszott, hogy a tilalmat már az év végén feloldhatják. Tavaly Oroszország több mint 24 millió tonna gabonát exportált, de idén az sem biztos, hogy az új termés és a tartalékok együttesen elegendőek lesznek-e a belső szükséglet fedezésére. Ennek ellenére szakértők szerint csak csekély mennyiségű importra, mintegy 2-2,5 millió tonnára lesz szükség.

Módosítás dátuma: 2010. szeptember 03. péntek, 12:40
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kapcsolódó cikkek :

» Több mint 20 százalékkal csökkenhet az idén az ukrán gabonatermés

A tavalyihoz képest mintegy 22 százalékkal csökkenhet az idén a betakarított gabona mennyisége Ukrajnában, elsősorban a tavaly őszi vetési időszakban jelentkezett rendkívüli szárazság miatt. Ukrajnában 2011-ben rekordnagyságú, 56,4 millió tonna volt a gabonatermés, ehhez képest az idén csupán 44-46 millió tonnát várnak. Ennek elsődleges oka a várhatóan szerény búzatermés, amelyet az elemzők 12-14,5 millió tonna között valószínűsítenek.

» A gabonaexport megnőtt árbevétele húzta a tavalyi első háromnegyed éves agrárkivitelt

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitelének értéke a múlt év január-szeptemberi időszakában 4,988 milliárd euró volt, míg a behozatal értéke 3,132 milliárd eurót tett ki, és az 1,856 milliárd eurós aktívum 26 százalékkal nagyobb, mint 2010 azonos időszakában volt – tájékoztat legfrissebb összegzésében az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI). Az Agrárgazdasági Figyelő legújabb számában közzétett adatok szerint 2011 első háromnegyed évében az agrártermékek kivitele 21,2, míg behozataluk 18,6 százalékkal nőtt.

» Agrár-külkereskedelem: stagnáló kivitel, 6,9 százalékkal növekvő import az első tíz hónapban

Nem változott az idei év első tíz hónapjában az élelmiszerek, italok, dohánytermékek kivitelének mennyisége, miközben a behozatalé 6,9 százalékkal nőtt a bázishoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az árufőcsoporton belül a hús- és húskészítmény mindkét irányú forgalmában jelentős volumennövekedést regisztrált a KSH, viszont az októberi dinamika mérséklődött.

» Gabonapiaci vis maior viták: közrendbe ütközhetnek a választott bírósági ítéletek - Tovább vihetik a vesztes pereket a termelők

Közrendbe ütközőnek kell ezután tekinteni azokat a választott bírósági ítéleteket, amelyek a hiányzó mezőgazdasági termények pótlására vagy más szolgáltatások nyújtására kötelezik a gazdálkodókat, ha felvásárlókkal kötött szerződéseiket elháríthatatlan külső ok (vis maior) miatt nem tudták teljesíteni. A szabályozási változtatás érdekében - Jakab István fideszes képviselő javaslatára – a parlament a napokban módosította az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényt. Az ügy előzménye, hogy az ipari és kereskedelmi kamarák mellett működő választott bíróságok (vb) a tavalyi vis maioros gabonaviták miatt indult perekben számos esetben a felvásárlóknak-kereskedőknek adtak igazat a termelőkkel szemben. Jakab István szerint viszont a vb-k ítéleteikkel rendre szembementek a jogalkotói akarattal és „negligálták” a termelők pozícióját javító, éppen egy éve hozott vis maioros...

» Jót tett a búza drágulása a malomipari piacvezető PannonMillnek

Jelentősen – a tavalyi 11,5 milliárd forintról 19,1 milliárdra – növelte nettó árbevételét a szeptember 30-ával zárult gazdasági évben a PannonMill Malomipari Zrt. – jelentette be Poór Zoltán, a társaság elnök-vezérigazgatója a cég évzáró sajtótájékoztatóján. Az erőteljes növekedés a búza jelentős árnövekedésnek tudható be, amely alapvetően befolyásolja a cég árbevételét.

» Többmilliárdos agrárkárt jelent az ötven éve nem látott aszály

Augusztus óta szinte egyáltalán nem volt csapadék Magyarországon, ami a mezőgazdaságnak több milliárdos kárt jelent – tudósított a Magyar Televízió Híradója. Az ősszel elvetett gabona csak foltokban kelt ki, a repce pedig szinte teljesen tönkre ment, vannak olyan gazdák, akik már ki is szántották. A Dunán rekord alacsony vízállást mértek, emiatt a gabonaszállítás is akadozik.

» Gabonapiaci áfa-csalások: a baromfiágazatnak is vannak információi a visszaélésekről

A legális baromfipiaci szereplők is hajlandók együttműködni a hatóságokkal annak érdekében, hogy a gabonapiaci áfa-csalásokat minél hatékonyabban fel lehessen deríteni. A Baromfi Termék Tanács (BTT) szerint a hazai gabonaágazatot jelentősen kifehérítheti az is, ha a jövő nyáron kezdődő új gabonaszezonban – miként a kormány terveiben szerepel - a fordított mezőgazdasága áfa adózás életbe lép.

» Vesztegelnek a hajók a Dunán, százezer tonna kukorica „ragadt bent” Tolnában

A valaha mért legalacsonyabb vízszintet, azaz  a mínusz 150 centiméteres vízállást is négy centiméterrel alulmúlta Duna szintje, ezért a Tolna megyei kikötőkben több gabonaszállító hajó vesztegel. A Duna alacsony vízállása miatt mintegy százezer tonna kukoricát nem tudnak elszállítani vízi úton Tolna megyei gabonakereskedő cégek, amelyek emiatt jelentős veszteségekkel számolnak.

» Gabonapiaci áfa-csalások: az egykori világbajnok bokszolónő is gyanúsított

Gabonapiaci áfa csalások gyanújával rendelte ma el hét gyanúsított előzetes letartóztatását a kecskeméti városi bíróság. Az elkövetők között van Csábi Bettina egykori bokszoló világbajnok sportoló is. A gyanúsítottak színlelt uniós értékesítéssel próbálkoztak: a Romániából beszerzett gabonát látszólag Szlovákiában akarták értékesíteni, de hamis papírokkal Magyarországon adták tovább azt. Az eddigi adatok szerint a kár eléri a 650 millió forintot.

» Egyértelműen kedvező lenne a baromfiágazat számára a fordított áfa

Egyértelműen előnyös lenne a hazai tojáságazat számára, ha a kormány a baromfiszektorban is bevezetné az úgynevezett fordított áfa adózási rendszert - közölte honlapján a Baromfi Termék Tanács (BTT). A szervezet szerint az új rendszer a tojáspiacon legalább 5-6 százalékos azonnali „kifehéredést” hozna, mert egyes feldolgozóknak – amelyek most alapanyagaik egy részét számla nélküli, külföldi tojásimportból szerzik be – nem érné meg a feketepiaci kockázatvállalás.

További kapcsolódó cikkek

Agromonitor plusz




2012 január 16 hétfő, 18:27
avidek1.jpg Bár sem a kormány, sem a parlament nem fogadta el a Nemzeti Vidékstratégiát (NVS)), a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hirtelen mégis megkezdte a 2012-2020-ra szóló koncepció végrehajtását. Az NVS-t „tízévesnek” mondják, de valójában – ha mégis hivatalossá válik - legfeljebb kilenc évre szólhat, mert az elsőnek számító tavalyi évet a programalkotási procedúra teljes egészében elvitte. [...]

  Fórum

 


2012 február 02 csütörtök, 12:05
avidek2.jpg Úrrá kell lenni azon a „fortélyos félelmen”, amely az 1950-es évek után az elmúlt években újra igazgatta az életünket - fogalmaz a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) véglegesített, a "vidék alkotmányának" nevezett Nemzeti Vidékstratégia tervezete. A kormányzati jóváhagyásra váró dokumentumot teljes terjedelmében közöljük. [...]
2012 január 20 péntek, 18:42
angyankep.jpg Állítsák meg a környezetvédelmi és vidékfejlesztési szakemberek elbocsátását, illetve erősítsék meg pozíciójában Ángyán Józsefet, a Vidékfejlesztési Minisztérium lemondott államtitkárát - tizenkilenc civil szervezet levele Orbán Viktor miniszterelnökhöz. [...]

 


2012 január 20 péntek, 12:04
Kiemelt jogalkotási feladatként szerepel, de az idei év első felében nem lesz napirenden a földügyi szabályozás átalakítása - derül ki a Nemzeti Vidékstratégia végrehajtási keretprogramjaként útjára indított Darányi Ignác terv jogi összefoglalójából. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) összesen tizenhét jogszabály felülvizsgálatát vagy megalkotását tervezi az első hat hónapban. [...]
2011 november 29 kedd, 10:21
Sok pénzükbe kerülhet a gazdálkodóknak, ham ismerik az előre nem látható eseményekre - a vis maior helyzetekre - vonatkozó szabályozást - állapítja meg elemzésében a miskolci Tiszacash Zrt. [...]

2012 február 06 hétfő, 06:30
Hatott a vágósertés-árakra Európában, hogy a kereslet meghaladja a kínálatot, míg a hazai piacon várhatóan csak ezen a héten lesz elmozdulás az árakban – áll a Pick Szeged Zrt. elemzésében. [...]
2012 január 31 kedd, 11:22
A márciusi és májusi jegyzésű fehércukor ára tonnánként 599-618 dollár, a barnacukoré 397-404 dollár között mozgott a decemberi és januári tőzsdei jegyzéseken – derül ki a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetségének (CTOSZ) összesítéseiből. Ez enyhe emelkedő tendeneciát mutat. [...]
Hirdetés

Agrometerológia


Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés
Kedvencek közé   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató

© 2010