Hirdetés
Hirdetés

2012 február 07 kedd, 08:57
acsuka.jpg Egymillió ikrát keltetnek ki, ezekből több mint 300 ezer, 5 centiméter nagyságú kis csukát tudnak majd kihelyezni a Rétimajorban található halastavakba, illetve értékesíteni – számolt be a csukák mesterséges keltetésének megkezdéséről Lévai Ferenc, az Aranyponty Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója. A csukák mesterséges keltetésével 1-1,5 hónappal megelőzik a természetet, a csukaanyákat ugyanis már januárban védett, számukra a tavaszt idéző hőmérsékletű vízbe helyezik, ahol speciális kezelést kapnak, majd megszabadítják őket az ikráktól. [...]
2012 január 31 kedd, 11:32
aponty2.jpg A legrégebbi európai halcsapdákat tárta fel Oroszországban, Moszkva közelében egy nemzetközi kutatócsoport. A leletek korát hétezer ötszáz évesre becsülik. Előkerültek horgok, szigonyok, súlyok, úszók, valamint a hálók készítésére és javítására szolgáló tűk is, ahogy halpucolásra és feldolgozásra szolgáló csontkések. [...]

2011 december 21 szerda, 17:01
IMGP1168.JPG Karácsonykor mindenekelőtt halászlét kell készíteni, de aki tovább kívánja bővíteni az ünnepi kínálatot, a megszokott rántott ponty helyett megkockáztathat pikánsabb ételeket is. Ilyen például a vörösboros gomba mellett sütött pontyfilé, amelyet a majoránnás fűszerezés még különlegesebbé tesz. [...]
2011 november 18 péntek, 09:40
IMGP1146.JPG A szalonnába göngyölt harcsa alapnak számít a halételek között, de e receptet továbbfejleszthetjük, ha a halszeletekre hagymakarikákat és gombafejeket „halmozunk”. Ha az így felépített „tornyokat” összetűzzük, a tepsiben valóságos „hústűerdőt” kapunk. [...]

Hasznos linkek

Zöld Biotechnológia

eco.hu

Hirdetés



Betiltotta az USA-ban a GM-cukorrépák termelését egy szövetségi bíró PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2010. augusztus 14. szombat, 10:05

Betiltotta a genetikailag módosított (GM) cukorrépa jövőbeni ültetését San Franciscóban egy amerikai szövetségi bíró. A döntést azzal indokolta, hogy az amerikai mezőgazdasági minisztérium tavaly megfelelő hatástanulmányok nélkül liberalizálta a termelést. Az ítélet, amennyiben törvényerőre emelkedik, döntő befolyással lehet a jövőben a növényfaj termesztésére.

Jeffrey White szövetségi körzeti bíró megállapította, hogy az amerikai mezőgazdasági minisztérium 2009-ben megfelelő hatástanulmányok elvégeztetése nélkül liberalizálta több GM cukorrépa-fajta termesztését – írja az MTI. Az ítélet, amely nem vonatkozik a már elütetett GM cukorrépára és a betakarított terményre, a környezetvédők és a biotechnológiai eljárásokkal foglalkozó Monsanto közötti perben született.

Módosítás dátuma: 2010. augusztus 15. vasárnap, 09:07
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kapcsolódó cikkek :

» Csaknem 1,5 millió tonnával több gabona termett tavaly

A múlt évben a gabonafélék termésmennyisége 1 millió 493 ezer tonnával több volt az előző évinél, így összesen  13,8 millió tonna gabona termett.  Búzából 10,3 százalékkal, kukoricából 15,8 százalékkal több termést takarítottak be, mint egy évvel korábban. Búzából 4,1 millió, kukoricából 8,1 millió tonna termett.

» Új cukorgyár építése: Glattfelder szerint csak nagyban érdemes gondolkodni

Jó esély van arra, hogy 2014-15 helyett 2020-ban szűnjön meg az Európai Unióban (EU) a cukorkvóta – jelentette ki egy fórumon  Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára. Magyarországon kívül nyolc tagállami álláspont – a finn, a francia, a görög, a lengyel, a lett, a portugál, a román és a svéd – szerint kellene későbbre tenni az időpontot.

» Több területen is lehetőséget lát az agrárbizniszre az Ukrán Agrárkamara

A műtrágyák, a mikroelemel, a hozamfokozók és a vetőmagok kereskedelmében lát ukrán-magyar piaci lehetőségeket az Ukrán Agrárkamara. A szervezet hivatalosan is megkereste a Magyar Agrárkamarát (MA), hogy felvehesse a kapcsolatot az ukrán piac iránt érdeklődő magyar gyártókkal.

» Mozambikból érkezik nádcukor a kaposvári cukorgyárba

Már megérkezett a koperi kikötőbe a 22 ezer tonna mozambiki nyers nádcukor, amelyet napokon belül a kaposvári cukorgyárban dolgoznak fel – írja a Somogyi Hírlap. A gyári technológia alkalmas a termék fogadására, nemrég csaknem 100 millió forintért  fogadóállomást alakítottak ki a Magyar Cukor Zrt. üzemében.

» Az idei termés jó, de a VM szerint is aggasztó a szárazság

Jó hozamokkal takaríthatták be az idei termést a gazdák, és a termények piaci ára is magasan stabilizálódott. Csak a jelenlegi szárazság adhat okot az aggodalomra, de bízunk az őszi-téli csapadékban – mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára az őszi betakarítási és vetési munkákról tartott tájékoztatóján.

» GMO-szennyezés miatti kártalanítások: csak 41 termelő fordult az államhoz - A gazdák zömének a vetőmag-forgalmazók fizettek

Mindössze 41 termelő nyújtott be állami kárfedező juttatás iránti igényt a november 4-i határidőig a kormányhivatalok földművelésügyi igazgatóságaihoz amiatt, hogy az idén kárt szenvedett a genetikailag módosított szervezetekkel (GMO) szennyezett vetőmagok felhasználása nyomán – közölte az agromonitor.hu-val a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH). A hivatal összesen 4917 hektár kukorica- és szójavetés megsemmisítését rendelte el, de a beadott kárigények csak 266,44 hektárra szólnak, és ez a teljes érintett terület 6 százalékát teszi ki. A kormány a kártérítésekre eredetileg 4 milliárd forintot különített el, de végül – a 360 ezer forintos megállapított hektáronkénti összeget alapul véve – csak mintegy 96 millió forintot kell folyósítania. Ennek oka, hogy az érintett gazdálkodók zömét a forgalmazók – a Monsanto és a Pioneer – időközben kártalanították. Az állam...

» Ángyán: Magyarország biztonsága múlik a génkészletek feltárásán és összegyűjtésén

Századunkban az erőforrások birtoklásától függ a nemzetek biztonsága – mondta Ángyán József a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára a növényi genetikai tartalékokról szóló tudományos konferencián, a gödöllői Szent István Egyetemen. A génkészletek a meghatározó nemzeti erőforrások közé tartoznak, amelyeket évszázadok során alakított ki a magyarság, illetve kiválogatódott az idők során.

» Szeptemberben 16,9 százalékkal drágultak a mezőgazdasági termékek

Szeptemberben 16,9 százalékkal volt magasabb az agrártermékek termelőiár-szintje az egy évvel korábbinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növényi termékek termelői ára 19,2, az élő állatok és állati termékeké 12,7 százalékkal emelkedett. A friss zöldségek ára 3,1 százalékkal maradt el a tavaly szeptemberitől.

» Ugyanúgy ellenőrizzék a hagyományos és a GMO-növényeket - Svéd kutatók szerint szűklátókörű a mai európai szabályozás

Ugyanaz az uniós ellenőrzési eljárás vonatkozzon a géntechnológiai beavatkozásokkal módosított (GM) és a hagyományos nemesítésű növényfajtákra – szorgalmazza nyilvános közös állásfoglalásában negyvenegy svéd tudós. Szerintük a géntechnológiát érintő, szűklátókörű európai törvényeket sürgősen módosítani kell, mert gátolják a közpénzekből finanszírozott növénykutatási eredmények gyakorlati alkalmazását. Úgy ítélik meg: ma már nincs semmiféle tudományos bizonytalanság abban a kérdésben, hogy a GM növények nagyobb kockázatot jelentenek-e a fogyasztók és a környezet számára, mint a hagyományos nemesítésűek. Miközben a génmanipulációs változtatások – teszik hozzá - könnyebben kontrollálhatók, a mai uniós törvények csak a GM növények szigorú ellenőrzését rendelik el, míg a hagyományos nemesítésű fajták kontroll nélkül kibocsáthatók. A jelenlegi szabályozás megakadályozza...

» Dupla felár a Magyar Cukornál, pénzhiány az agrárbüdzsében - A termelők csak három új répakombájnt vettek 2005 óta

Az osztrák Agrana tulajdonában lévő Magyar Cukor (MC) Zrt. „tartja életben” pillanatnyilag a hazai cukorrépa-termelőket, mivel a cég a tavalyi tonnánkénti 4,1 euróról az idén 9,5 euróra növelte a terményért fizetett, felvásárlási alapáron túli felárakat. Eközben a termelőknek nyújtott nemzeti támogatás mértéke nem csak csökkent, hanem a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a meghirdetett, 9,49 eurós tonnánkénti összeget sem tudja ez évben folyósítani az időközbeni költségvetési zárolások miatt. A VM most csak tonnánként 5,65 eurót fizet, de az MC a gazdálkodók számára az idén elmaradó – és az ígéretek szerint jövő februárban megérkező - állami részpénzeket is kamatmentesen megfinanszírozza. Cserében a termelőknek vállalniuk kell, hogy az egyetlen ma működő hazai cukorgyárat – a kaposvári feldolgozót - működtető vállalattal 2012-ben is szerződéseket kötnek. A gazdálkodók...

További kapcsolódó cikkek

Agromonitor plusz




2012 január 16 hétfő, 18:27
avidek1.jpg Bár sem a kormány, sem a parlament nem fogadta el a Nemzeti Vidékstratégiát (NVS)), a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hirtelen mégis megkezdte a 2012-2020-ra szóló koncepció végrehajtását. Az NVS-t „tízévesnek” mondják, de valójában – ha mégis hivatalossá válik - legfeljebb kilenc évre szólhat, mert az elsőnek számító tavalyi évet a programalkotási procedúra teljes egészében elvitte. [...]

  Fórum

 


2012 február 02 csütörtök, 12:05
avidek2.jpg Úrrá kell lenni azon a „fortélyos félelmen”, amely az 1950-es évek után az elmúlt években újra igazgatta az életünket - fogalmaz a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) véglegesített, a "vidék alkotmányának" nevezett Nemzeti Vidékstratégia tervezete. A kormányzati jóváhagyásra váró dokumentumot teljes terjedelmében közöljük. [...]
2012 január 20 péntek, 18:42
angyankep.jpg Állítsák meg a környezetvédelmi és vidékfejlesztési szakemberek elbocsátását, illetve erősítsék meg pozíciójában Ángyán Józsefet, a Vidékfejlesztési Minisztérium lemondott államtitkárát - tizenkilenc civil szervezet levele Orbán Viktor miniszterelnökhöz. [...]

 


2012 január 20 péntek, 12:04
Kiemelt jogalkotási feladatként szerepel, de az idei év első felében nem lesz napirenden a földügyi szabályozás átalakítása - derül ki a Nemzeti Vidékstratégia végrehajtási keretprogramjaként útjára indított Darányi Ignác terv jogi összefoglalójából. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) összesen tizenhét jogszabály felülvizsgálatát vagy megalkotását tervezi az első hat hónapban. [...]
2011 november 29 kedd, 10:21
Sok pénzükbe kerülhet a gazdálkodóknak, ham ismerik az előre nem látható eseményekre - a vis maior helyzetekre - vonatkozó szabályozást - állapítja meg elemzésében a miskolci Tiszacash Zrt. [...]

2012 február 06 hétfő, 06:30
Hatott a vágósertés-árakra Európában, hogy a kereslet meghaladja a kínálatot, míg a hazai piacon várhatóan csak ezen a héten lesz elmozdulás az árakban – áll a Pick Szeged Zrt. elemzésében. [...]
2012 január 31 kedd, 11:22
A márciusi és májusi jegyzésű fehércukor ára tonnánként 599-618 dollár, a barnacukoré 397-404 dollár között mozgott a decemberi és januári tőzsdei jegyzéseken – derül ki a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetségének (CTOSZ) összesítéseiből. Ez enyhe emelkedő tendeneciát mutat. [...]
Hirdetés

Agrometerológia


Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés
Kedvencek közé   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató

© 2010