Az Akadémiai Kiadó jelentette meg az angol konzervatív gondolkodó, Roger Scruton „Iszom, tehát vagyok - Egy filozófus borkalauza” című kötetét. „Könyvemben a borról, mint a filozófia egyik kísérőjéről beszélek, a filozófiáról pedig mint a bor egyik melléktermékéről” – írja a kötet Prelúdiumában a 68 éves angol filozófus, esztéta, esszéista, a kortárs brit konzervatív gondolkodás meghatározó alakja, akit a „lázadó konzervatív” jelzővel is illetnek.

Véleménye szerint a bor kitűnő kísérője az ételnek, de még jobb társa a gondolkodásnak. A szerző meggyőződése szerint, „ha a bor társaságában elmélkedünk, idővel nemcsak isszuk a gondolatokat, de kortyonként gondolkodunk”. „A bor tápanyag, ahogyan egy-egy gondolat is az. Ami pedig az életet illeti, a bor a gondolat próbája, a hosszú távú szellemi hatást előrevetítő kóstolgatás. A megfelelő időben, a megfelelő helyen és a megfelelő társaságban elfogyasztott bor az elmélkedéshez vezető út és a béke előhírnöke” – fejtegeti a szerző, aki ír arról, hogy miként oldották meg az alkoholproblémákat az ókori társadalmak, amelyek a vallási szertartások kellékévé tették az italt.
„Ily módon egy isten megtestesülésének tekintették, és a rendbontó viselkedést az isten – nem a hívő – tetteként marginalizálták. Ez sikeres lépésnek bizonyult, mivel sokkal könnyebb jó útra téríteni egy istent, mint egy embert. Idővel a szertartás, az ima és a teológia fegyelme folytán a kezdetben orgasztikus célokat szolgáló bor fokozatosan megszelídült; előbb az olümposzi istenek előtti ünnepélyes boráldozattá, majd a keresztény eucharisztiává, a szentséggel való ama rövid találkozássá vált, amelynek célja a megbékélés” – mutat rá Roger Scruton.
Mint kifejti, az ókori világ nem csupán a vallási szertartást kínálta megoldásként. Léteztek világi lakomák, szümposzionok is. „A görögök nem zárták ki az italt a társadalom életéből, inkább újfajta társadalmat építettek köré. Az persze nem a vodkához vagy a whiskyhez hasonló erős ital volt. Épp csak annyira volt erős, hogy fokozatosan ellazítsa a végtagokat, és feloldja a gátlásokat, aminek hatására az ember mosolyogva néz a világra, a világ pedig visszamosolyog rá” – fejtegeti a filozófus.
A kötet első fele az Iszom címet viseli, amelyben a filozófus ír „bűnbeeséséről”, amikor első ízben adatott meg számára egy kitűnő évjáratú francia bor „elmondhatatlan” élménye. „Éreztem, hogy beleszeretek - nem a zamatába, a növénybe, vagy valami kábítószerbe, hanem Franciaország egy megszentelt darabkájába” - idézi fel élményeit Roger Scruton, aki a Le Tour de France címet viselő fejezetben Franciaország különböző borvidékeiről ír, de hírt ad más tájak, így a Közel-Kelet és az Egyesült Államok borairól is. A könyv második felében, amely a Tehát vagyok címet viseli, a Tudat és a lét kérdéseit boncolgatja a szerző. Ír a bor jelentéséről, hatásairól és „kognitív” státusáról, ahogy a mértékletességről is. A Kifogások és nyafogások című fejezetben például azt ecseteli, hogy a 19. században nem a politikusok, hanem a magánszemélyek tűzték zászlajukra az iszákosság elleni küzdelmet, és köztük sokakat olyan indulat mozgatott, amellyel „ritkán találkozunk manapság, amikor a társadalmi problémák megoldása állam bácsira” hárul.
„A viktoriánus Anglia jótét lelkeit nemcsak a lepusztult alkoholisták látványa zavarta a városok járdáin, hanem az is, hogy tudták, ennél sokkal több ember iszik otthon, akik boldogan emelgetik poharukat, és bűnük a nyilvánosság számára láthatatlan marad” – ecseteli a filozófus. A Mit mivel igyunk című fejezetből viszont az derül ki, hogy minden borhoz létezik Platón „megfelelő” dialógusa. Egy finom claret kényelmes tempóban visz át „Az államon”, (…)a Törvényeknek előnyére válik egy erőteljes burgundi, amely „bátorítja egyes részek kihagyására irányuló, óhatatlanul felmerülő vágyunkat, sőt engedélyt is ad rá”. Arisztotelész Metafizikájánál viszont a víz az egyetlen szóba jövő lehetőség. „Lenyelni a valaha írt legszárazabb könyvet – sok folyadékot követel, és egy spártai osztag attitűdjét, miközben legyűröd a szavakat” – vélekedik Roger Scruton, aki Hamvas Béla magyar író és filozófus, „A bor filozófiája - Magyarország borvidékeinek térképével” című műve kapcsán kitér a hazai borokra is. Így az 1998-as villányi Pinot Noir-t a kisebb burgundik „hiteles versenytársának” nevezi, s mint a könyvből kiderül, a szerző a szekszárdi Cabernet Franc 2000-es évjáratának egy palackjával öblítette le szomorúságát, amelyet akkor érzett, amikor Roger Scruton megtudta, hogy nem ő az első filozófus, aki könyvet írt a bor filozófiájáról – írja az MTI.