Hirdetés
Hirdetés

2012 február 07 kedd, 08:57
acsuka.jpg Egymillió ikrát keltetnek ki, ezekből több mint 300 ezer, 5 centiméter nagyságú kis csukát tudnak majd kihelyezni a Rétimajorban található halastavakba, illetve értékesíteni – számolt be a csukák mesterséges keltetésének megkezdéséről Lévai Ferenc, az Aranyponty Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója. A csukák mesterséges keltetésével 1-1,5 hónappal megelőzik a természetet, a csukaanyákat ugyanis már januárban védett, számukra a tavaszt idéző hőmérsékletű vízbe helyezik, ahol speciális kezelést kapnak, majd megszabadítják őket az ikráktól. [...]
2012 január 31 kedd, 11:32
aponty2.jpg A legrégebbi európai halcsapdákat tárta fel Oroszországban, Moszkva közelében egy nemzetközi kutatócsoport. A leletek korát hétezer ötszáz évesre becsülik. Előkerültek horgok, szigonyok, súlyok, úszók, valamint a hálók készítésére és javítására szolgáló tűk is, ahogy halpucolásra és feldolgozásra szolgáló csontkések. [...]

2011 december 21 szerda, 17:01
IMGP1168.JPG Karácsonykor mindenekelőtt halászlét kell készíteni, de aki tovább kívánja bővíteni az ünnepi kínálatot, a megszokott rántott ponty helyett megkockáztathat pikánsabb ételeket is. Ilyen például a vörösboros gomba mellett sütött pontyfilé, amelyet a majoránnás fűszerezés még különlegesebbé tesz. [...]
2011 november 18 péntek, 09:40
IMGP1146.JPG A szalonnába göngyölt harcsa alapnak számít a halételek között, de e receptet továbbfejleszthetjük, ha a halszeletekre hagymakarikákat és gombafejeket „halmozunk”. Ha az így felépített „tornyokat” összetűzzük, a tepsiben valóságos „hústűerdőt” kapunk. [...]

Hasznos linkek

Zöld Biotechnológia

eco.hu

Hirdetés

feed-image Hírkövető

Egészséges táplálkozás
Egészséges táplálkozás: hogyan helyezzük előtérbe egészségünket? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2011. december 10. szombat, 17:30

Hogyan helyezzük egészségünket előtérbe? – e kérdésre igyekszik választ adni az agromonitor.hu „Egészséges táplálkozás” című rovata. A témát nem orvostudományi szempontból közelítjük meg, hanem elsősorban az élelmiszerekkel, a táplálkozással és a környezetünkkel összefüggő problémákat taglaljuk. A rovatban Szabó Roland biológus, táplálkozástudományi szakértő közöl információkat.

 
Csökkentik a halálozási veszélyt a zöldségekben és a gyümölcsökben lévő flavonoidok PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2012. február 17. péntek, 14:05

Mintegy 20 százalékkal ritkább a szív-és érrendszeri halálozás azok körében, akik a növényi flavonoidokat friss zöldség és gyümölcs formájában rendszeresen fogyasztják - derült ki egy közelmúltbeli tanulmányból. A növényekben, gyümölcsökben több ezer flavonoid lehet és a tudomány ezeknek még csak kis részét azonosította.

 
A rossz életmód miatt mára különösen fontossá vált a méregtelenítés - Kitisztult szervezettel se együnk meg mindent! PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2012. január 31. kedd, 10:58

altÉletmódváltozásunk miatt fokozódik a káros anyagok bejutása a szervezetbe, fizikai edzetlenségünk pedig a szervezet közömbösítő és kiválasztó mechanizmusait csökkenti – hívja fel a figyelmet agromonitor.hu-nak készített elemzésében Szabó Roland táplálkozástudományi szakértő. Olyan idegen káros vegyületekkel érintkezünk, amelyekre nincs megfelelő felkészülve a szervezetünk. A méregtelenítő mechanizmusok csökkenése salakanyagok felhalmozódásával jár. Ennek számos tünetével találkozunk a mindennapi életben. Ilyenek például a székrekedés, a felfúvódás, az ízületi- és izomfájdalom, az elhúzódó hurutos légúti betegségek, a fertőzés iránti fogékonyság növekedése vagy a szöveti vizenyők kialakulása. Az életmódfüggő betegségek járványszerű terjedésének okai között a szervezet védekezőképességének csökkenése szerepel. A természetgyógyászat szerint a szervezet mérgeződése, illetve a méregtelenítési funkció elégtelensége is vezethet a betegségek kialakulásához.

 
Különböző mértékben érzékeljük nyelvünkkel az élelmiszerekben lévő zsírt PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2012. január 20. péntek, 12:03

Nyelvünk egyértelműen azonosítani tudja a zsírt, de annak ízére ízlelőbimbóink egyénenként változó mértékben érzékenyek - idézte amerikai kutatók megállapítását a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál. A Journal of Lipid Research című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány az első, amely igazolta a zsírt érzékelő receptorok létét.

 
Tévhitek a húsfogyasztásról – El kellene szakadni a szénhidrát-preferáló táplálkozási piramistól PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2012. január 12. csütörtök, 08:50

altA zsír az emberi szervezet egészséges működéséhez nélkülözhetetlen, nem káros az egészségre, ugyanakkor a húsban szegény, szénhidrátokban pedig dús étkezés elhízást okoz – állítja kutatási adatokra és saját tapasztalataira alapozva Szakács József, aki filmet forgat az emberi szervezetről, amelyben kutatási eredményeken kívül részben saját, részben más emberek tapasztalatait ismerteti a táplálkozásról, elhízásról, fogyásról. Miközben a húsipar a válságon kívül azzal is küzd, hogy a fogyasztók tudatában a vöröshúsok és a zsír fogyasztása mint az „egészségtelen táplálkozás” szerepel, valamint masszívan él az a hiedelem, hogy a koleszterin „elakad” az érrendszerben, és érelmeszesedéshez, agyvérzéshez vezet, a korábban fitneszedzőként is dolgozó filmproducer cáfolja a magyar fogyasztóknál is általánosan elfogadott tételt. Bár a koleszterin valóban elakad – mondja Szakács –, de a betegségeknek nem a koleszterin az oka. Az alacsony fehérje- és C-vitamin-fogyasztásnak köszönhetően ugyanis a szervezet nem tud kollagént termelni, a fő baj tehát ez. Így az érfalak tönkremennek és megrepedeznek. A koleszterin ezeket a repedéseket tömi be. Régen a zöldségekben volt vitamin, ma szinte semmi nincs, és húst is alig eszünk. Ezért az első számú elhalálozási oknak ma az érrendszeri megbetegedések számítanak, noha régen az a betegség nem is létezett.

 
Emberi jog helyett "kiváltság" lesz az élelmiszertermelés? - Éles viták a kis- és a nagyüzemekről az új-zélandi példa nyomán PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2012. január 04. szerda, 11:58

altÉles vitákat váltott ki Új-Zélandon az az új élelmiszerbiztonsági törvénytervezet, amely szerint – állítják egyes szakértők - az ottani élelmiszertermelés “többé nem emberi jog, hanem kiváltság lesz”. Az új-zélandi kormány az új szabályozást azért kívánja életbe léptetni, hogy eleget tehessen a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által támogatott Codex Alimentarius kötelezettségeinek. A változtatások mögött azonban valójában a kis- és a nagyüzemi élelmiszertermelés között harc húzódik meg, amely Magyarországon is egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerül. Szabó Roland táplálkozástudományi szakértő szerint a minőségi táplálkozáshoz szükséges alapanyagok beszerzése ma már egyre komolyabb nehézségeket okoz. A jelenlegi körülmények között a legjobb és legmegbízhatóbb megoldást az jelentheti, ha lehetőségeihez mérten mindenki maga próbálja meg előállítani ételalapanyagait – állítja.

 
Csökkenti az infarktus veszélyét az étcsokoládé fogyasztása PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2012. február 16. csütörtök, 12:05

Újabb bizonyítékot találtak a kutatók arra, hogy minél több fekete csokoládét eszik valaki, annál védettebb a szív-és érbetegségek ellen - derül ki a Clinical Nutrition szakfolyóiratban közzétett vizsgálat eredményeiből. Több korábbi vizsgálat szerint az étcsokoládé rendszeres fogyasztása csökkenti a vérnyomást, Luc Djussé és munkacsoportja most azt is igazolta, hogy a csokoládéfogyasztás csökkenti az infarktus előfordulását.

 
Kapcsolat van a feldolgozott húsok fogyasztása és a hasnyálmirigyrák között? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2012. január 21. szombat, 13:01

Svéd kutatók megállapítása szerint kapcsolat van a feldolgozott húsok - például a szalonna és a szalámik fogyasztása - és a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázata között - közölte a BBC.  Napi 50 grammal - nagyjából egy virslivel - több feldolgozott hús rendszeres fogyasztása 19 százalékkal emelheti egy embernél a betegség megjelenésének valószínűségét, noha a hasnyálmirigyrák előfordulási aránya így is alacsony.

 
A bébiételhez hasonló a gyógyhatású leves PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2012. január 16. hétfő, 11:32

Hiába a gyógyászati újdonságok, az újabb és újabb táplálkozási divatok, a lábadozó betegek táplálása nem sokat változott az elmúlt évszázadok során: az egyik kedvelt "gyógyír" a mai napig a leves maradt. Az okokat vizsgálva egy amerikai tudós meglepő eredményre jutott: azt állítja, hogy a leves a bébiételekhez való hasonlóságának köszönheti lankadatlan népszerűségét.

 
A csapvíz a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer - állítja a MaVíz PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2012. január 13. péntek, 10:31

A magyar lakosság 85 százaléka fogyaszt csapvizet, és a felnőttek több mint háromnegyede elégedett is a víz minőségével - közölte a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) a saját megbízásából készített felmérés eredményeit. Magyarországon a szomszéd országokhoz és más európai uniós tagállamokhoz viszonyítva pozitívabb képet mutat az ivóvíz értékelése a lakosság körében.

 
Együtt kell enni a halat a zöldségekkel a bélrák megelőzéséért PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2012. január 05. csütörtök, 10:03

Csökken a vastagbél rosszindulatú daganatainak gyakorisága a halban lévő omega-3 zsírsavak és a gyümölcsben, zöldségekben található növényi rostok együttes hatására – ismertették az Amerikai Rákkutató Intézet tudományos ülésén. Arra nézve eddig nem volt bizonyíték, hogy a hal és a zöldség együttes fogyasztásakor a jótékony hatások összeadódnak-e.

 
« ElsőElőző123KövetkezőUtolsó »

1 / 3

Agromonitor plusz




2012 január 16 hétfő, 18:27
avidek1.jpg Bár sem a kormány, sem a parlament nem fogadta el a Nemzeti Vidékstratégiát (NVS)), a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hirtelen mégis megkezdte a 2012-2020-ra szóló koncepció végrehajtását. Az NVS-t „tízévesnek” mondják, de valójában – ha mégis hivatalossá válik - legfeljebb kilenc évre szólhat, mert az elsőnek számító tavalyi évet a programalkotási procedúra teljes egészében elvitte. [...]

  Fórum

 


2012 február 02 csütörtök, 12:05
avidek2.jpg Úrrá kell lenni azon a „fortélyos félelmen”, amely az 1950-es évek után az elmúlt években újra igazgatta az életünket - fogalmaz a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) véglegesített, a "vidék alkotmányának" nevezett Nemzeti Vidékstratégia tervezete. A kormányzati jóváhagyásra váró dokumentumot teljes terjedelmében közöljük. [...]
2012 január 20 péntek, 18:42
angyankep.jpg Állítsák meg a környezetvédelmi és vidékfejlesztési szakemberek elbocsátását, illetve erősítsék meg pozíciójában Ángyán Józsefet, a Vidékfejlesztési Minisztérium lemondott államtitkárát - tizenkilenc civil szervezet levele Orbán Viktor miniszterelnökhöz. [...]

 


2012 január 20 péntek, 12:04
Kiemelt jogalkotási feladatként szerepel, de az idei év első felében nem lesz napirenden a földügyi szabályozás átalakítása - derül ki a Nemzeti Vidékstratégia végrehajtási keretprogramjaként útjára indított Darányi Ignác terv jogi összefoglalójából. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) összesen tizenhét jogszabály felülvizsgálatát vagy megalkotását tervezi az első hat hónapban. [...]
2011 november 29 kedd, 10:21
Sok pénzükbe kerülhet a gazdálkodóknak, ham ismerik az előre nem látható eseményekre - a vis maior helyzetekre - vonatkozó szabályozást - állapítja meg elemzésében a miskolci Tiszacash Zrt. [...]

2012 február 20 hétfő, 06:30
Az Európai Unió tagállamainak felében – köztük Magyarországon – jelentős a sertésállomány csökkenése, Dél-Korea pedig vámmentes kvótát nyitott a sertéshiány enyhítésére – áll a Pick Szeged Zrt. elemzésében. [...]
2012 január 31 kedd, 11:22
A márciusi és májusi jegyzésű fehércukor ára tonnánként 599-618 dollár, a barnacukoré 397-404 dollár között mozgott a decemberi és januári tőzsdei jegyzéseken – derül ki a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetségének (CTOSZ) összesítéseiből. Ez enyhe emelkedő tendeneciát mutat. [...]
Hirdetés

Agrometerológia


Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés
Kedvencek közé   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató

© 2010