Éles vitákat váltott ki Új-Zélandon az az új élelmiszerbiztonsági törvénytervezet, amely szerint – állítják egyes szakértők - az ottani élelmiszertermelés “többé nem emberi jog, hanem kiváltság lesz”. Az új-zélandi kormány az új szabályozást azért kívánja életbe léptetni, hogy eleget tehessen a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által támogatott Codex Alimentarius kötelezettségeinek. A változtatások mögött azonban valójában a kis- és a nagyüzemi élelmiszertermelés között harc húzódik meg, amely Magyarországon is egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerül. Szabó Roland táplálkozástudományi szakértő szerint a minőségi táplálkozáshoz szükséges alapanyagok beszerzése ma már egyre komolyabb nehézségeket okoz. A jelenlegi körülmények között a legjobb és legmegbízhatóbb megoldást az jelentheti, ha lehetőségeihez mérten mindenki maga próbálja meg előállítani ételalapanyagait – állítja.

Az utóbbi időszakban egyre több szó esik arról, hogy a minőségi táplálkozáshoz szükséges első lépésként kerüljük az iparilag előállított “élelmi-szereket”, és keressünk megfelelő, megbízható forrást ételalapanyagaink beszerzéséhez - állapította meg Szabó Roland. A lehetőségekhez mérten próbáljunk saját termesztésű növényekből, saját magunk ételt előállítani. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor találjuk meg azokat a vidéki kapcsolatainkat, akik ezt megtehetik, és igyekezzünk rajtuk keresztül hozzájutni jobb minőségű ételalapanyagokhoz - szögezte le.
A mai élelmezési helyzet súlyos problémákat okoz, és a táplálkozástudományi szakértő szerint a valódi megoldást csak az önellátó mikro- és kisgazdaságok létrehozása adhatja meg. Természetesen e folyamatot meg lehetne gyorsítani, ha megfelelő támogatást kaphatnának a kistermelők, illetve megfelelő szabályozással csökkentenék az élelmiszergyárak befolyását. Mivel erre kicsi az esély, ezért az is megoldás lehet, ha valaki önálló gazdálkodásba kezd, és így kerüli a multinacionális gyári élelmiszereket - állítja.
Az 1960-as években két ENSZ-szervezet, az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) létrehozta a Codex Alimentarius-t. Céljuk az volt, hogy az élelmiszerekkel kapcsolatos meghatározások és követelmények kidolgozását és megállapítását irányítsák és támogassák, továbbá segítsék azok összehangolását, ezen keresztül pedig a nemzetközi kereskedelmet. A Föld lakosságának nagy része abban a 166 országban él, amelyek tagjai a Codex Alimentarius-nak. Ezen országok vesznek részt a szabványok kidolgozásában, ezt gyakran nemzeti és helyi szinten is megteszik. Szabó Roland szerint úgy tűnik azonban, hogy e szervezet egyre inkább a nagyipari élelmiszer előállítását támogatja, amelyet az új-zélandi új élelmiszerbiztonsági szabályozásról szóló információk is alátámaszni látszanak.
A közelmúlbeli hírek szerint az Egyesült Államok után Új-Zélandon is új élelmiszerbiztonsági törvényt léptetnek életbe, amelynek értelmében - egyes ottani szakértők szerint - az élelmiszertermelés többé nem emberi jog, hanem kiváltság lesz. Az új törvénytervezet - állítják szakértők - két szempontból is különösen aggasztó. Először is hatásának terjedelmében, másodsorban pedig azért, mert szinte teljesen észrevétlenül ment végbe a törvényalkotási folyamat. A média szinte egyáltalán nem foglalkozott az üggyel, amely pedig alapjaiban változtatja meg az ország élelmiszerbiztonságát.
A törvényt az amerikai élelmiszerbiztonsági hivatal (FDA) és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) nyomására léptetik életbe. A szabályozás ma már nagy vitákat vált ki, és Új-Zélandon számos szervezet harcol ellene aláírásgyűjtéssel és egyéb módokon is. Az új törvény szakértők szerint negatív hatással lenne a növények bio-diverzifikációjára és érzékenyen érintené a kisgazdaságokat, mivel jogilag rendelkezik a vetőmagok gyűjtésével, cserekereskedelmével, barterezésével és ajándékozásával összefüggő kérdésekről, tulajdonképpen "illegálissá téve" e tevékenységeket. Erről az nzfoodsecurity.org weboldalon is lehet olvasni.
A törvénytervezet a növénytermesztéshez fűződő jogot a kormány által nyújtható kiváltsággá alakítja, amelyet a kormány bármikor megvonhat. A szabályozás megtiltaná az „élelmiszerek” felhatalmazás nélküli terjesztését, az élelmiszereket pedig olyan módon definiálja, hogy abba beletartoznak a tápanyagok, a magok, a gyógyhatású készítmények, az alapvető ásványi anyagok és italok és a víz is. A magok feletti rendelkezéssel szakértők szerint az új-zélandi kormány gyakorlatilag “elvenné” az élelmiszertermesztés lehetőségét az emberektől.
A szabályozás a továbbterjesztésre szánt élelmiszerek termelését engedélyhez kötné a kis- és a családi gazdaságok számára is, az engedély megadását pedig az állam megtagadhatná. A rendőrség élelmiszerbiztonsági ügyekben is eljárhatna, bírósági végzés nélkül tarthatna házkutatásokat és bármilyen általa szükségesnek ítélt eszközt – akár fegyvert is - bevethetnw a razziákhoz. A magánszektor tagjai is lehetnénwk élelmiszerbiztonsági tisztek, tehát akár a nagyvállalatok alkalmazottai is razziát tarthatnának a farmokon rendőri erősítéssel. A törvény büntető- és polgárjogi “immunitást” biztosít az élelmiszerbiztonsági tiszteknek, azaz tetteikért nem vonhatók bírósági úton felelősségre.
Az új-zélandi kormány a törvényt a Kereskedelmi Világszervezet által támogatott Codex Alimentariusban előírt kötelezettségeinek teljesítéseként alkotta - állítják szakértők. Tehát az ottani kormánynak így vagy úgy, de kötelessége meghozni e változtatásokat. Szakértők szerint ugyanakkor a törvény megakadályozná, hogy a helyi közösségek önellátók legyenek. Emellett a magbankok és magmegosztó hálózatok megszűnésével járna, amennyiben nem sikerülne beszerezniük a működésükhöz szükséges engedélyt. A különböző magfajták elvesztése megnehezítené a saját termesztést, a bio-élelmiszer termelők pedig elveszíthetik piaci részesedésüket a nagy élelmiszeripari cégekkel szemben, és ez a tápanyagszegény és genetikailag módosított élelmiszerek további térnyerését eredményezné.