Hirdetés
Hirdetés

2012 február 07 kedd, 08:57
acsuka.jpg Egymillió ikrát keltetnek ki, ezekből több mint 300 ezer, 5 centiméter nagyságú kis csukát tudnak majd kihelyezni a Rétimajorban található halastavakba, illetve értékesíteni – számolt be a csukák mesterséges keltetésének megkezdéséről Lévai Ferenc, az Aranyponty Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója. A csukák mesterséges keltetésével 1-1,5 hónappal megelőzik a természetet, a csukaanyákat ugyanis már januárban védett, számukra a tavaszt idéző hőmérsékletű vízbe helyezik, ahol speciális kezelést kapnak, majd megszabadítják őket az ikráktól. [...]
2012 január 31 kedd, 11:32
aponty2.jpg A legrégebbi európai halcsapdákat tárta fel Oroszországban, Moszkva közelében egy nemzetközi kutatócsoport. A leletek korát hétezer ötszáz évesre becsülik. Előkerültek horgok, szigonyok, súlyok, úszók, valamint a hálók készítésére és javítására szolgáló tűk is, ahogy halpucolásra és feldolgozásra szolgáló csontkések. [...]

2011 december 21 szerda, 17:01
IMGP1168.JPG Karácsonykor mindenekelőtt halászlét kell készíteni, de aki tovább kívánja bővíteni az ünnepi kínálatot, a megszokott rántott ponty helyett megkockáztathat pikánsabb ételeket is. Ilyen például a vörösboros gomba mellett sütött pontyfilé, amelyet a majoránnás fűszerezés még különlegesebbé tesz. [...]
2011 november 18 péntek, 09:40
IMGP1146.JPG A szalonnába göngyölt harcsa alapnak számít a halételek között, de e receptet továbbfejleszthetjük, ha a halszeletekre hagymakarikákat és gombafejeket „halmozunk”. Ha az így felépített „tornyokat” összetűzzük, a tepsiben valóságos „hústűerdőt” kapunk. [...]

Hasznos linkek

Zöld Biotechnológia

eco.hu

Hirdetés



Vegyszervita: nem minden zöldség- és gyümölcsminta volt magyar PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2010. augusztus 24. kedd, 08:25



Megalapozatlanok és félrevezetők azok a vádak, amelyekben a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, illetve a Magyar Agrárkamara (MA) a magyar termékek hitelének rontásával vádolja a Levegő Munkacsoportot (LM) – áll a környezetvédelmi szervezet közleményében. Ugyanakkor az LM elismeri, hogy a hazai élelmiszerláncokban vett zöldség- és gyümölcsminták nem mindegyike volt magyar. Mint ismert, a szervezet – saját vizsgálatának eredményeire hivatkozva - a közelmúltban azt állította, hogy a hazai termékek csak húsz százalékban tiszták a vegyszermaradványoktól.

Az agrárkamara közleményével szemben a Levegő Munkacsoport nem rangsorolta az egyes országokban vásárolható termékeket azok permetszer-szennyezettsége alapján – állapította meg az LM közleménye. Sőt több korábbi sajtóanyagában és kiadványában – részben a növényvédő szerek kisebb kockázata miatt – a hazai zöldség- és gyümölcstermékek fogyasztására buzdította a vásárlókat. Mint ismert, az elmúlt napokban vita robbant ki az agrárágazati szervezetek és az LM között, mert a munkacsoport egy felmérés eredményére hivatkozva azt állította, hogy a hazai zöldség- és gyümölcstermékek csak 20 százalékban tiszták a vegyszermaradványoktól .



Módosítás dátuma: 2010. augusztus 24. kedd, 14:24
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kapcsolódó cikkek :

» A milliárdos őszi-téli aszálykárok után a fagytól tartanak a termelők

Súlyos következményei lettek a földeken az őszi és tél elejei aszálynak – derül ki a Magyar Agrárkamara múlt heti felméréséből. Az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt súlyt aszály, a 266 ezer hektárnyi repcéből 152 ezer hektár károsult, de ebből már 37 ezer hektárt ki is szántottak, tárcsáztak.

» A nagy hidegben a tervezettnél kevesebb vadászt ellenőrzött a hatóság

Nem volt kirívó szabálysértés a múlt hétvégi országos vadászati ellenőrzéseken – közölte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH). A kedvezőtlen időjárás miatt az eredetileg tervezett 50 ellenőrzés helyett összesen 15 megye 38 vadászatra jogosultját érintette a megyei vadászati hatóságok, a rendőrhatóság és az állategészségügyi hatóság közreműködésével tartott országos akció.

» A hónap végéig igényelhető a kifizetés az őshonos állatfajtákra

Február 28-áig lehet igényelni a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzésének támogatásának kifizetését – hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara. Azok jogosultak támogatás kifizetést kérni, akik támogatási kérelemnek helyt adó, vagy részben helyt adó határozattal rendelkeznek.

» Életveszélyesek is lehetnek a hamisított növényvédő szerek

Elérheti a több milliárd eurót is az illegális és sokszor veszélyes anyagokat is tartalmazó permetszerek értéke az európai piacon. A törvénytelenül forgalmazott, hamisított termékek egyben életveszélyesek is lehetnek.

» Juh- és kecsketartás: februárban igényelhető támogatás az elektronikus jelöléshez

Támogatási kérelmet nyújthatnak be február 1-28. között a termelők a juh- és a kecskeállományok elektronikus egyedi jelölését biztosító eszközök beszerzéséhez, illetve a költségek részbeni megtérítéséhez. A dotáció az állatok jelölésére vonatkozó uniós kötelezettség teljesítését segíti, és az alkalmazott elektronikus jelölőeszköz beszerzési költségeihez utólag járul hozzá.

» Továbbképzést szervez a gyümölcstermelőknek a FruitVeb

Továbbképzést szervez február 23. és március 22. között gyümölcstermelőknek az ország több helyszínén a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Az eseménysorozaton számos szakképzés szerepel a kiemelt témák között.

» Juh- és kecsketartás: februárban igényelhető támogatás az elektronikus jelöléshez

Támogatási kérelmet nyújthatnak be február 1-28. között a termelők a juh- és a kecskeállományok elektronikus egyedi jelölését biztosító eszközök beszerzéséhez, illetve a költségek részbeni megtérítéséhez. A dotáció az állatok jelölésére vonatkozó uniós kötelezettség teljesítését segíti, és az alkalmazott elektronikus jelölőeszköz beszerzési költségeihez utólag járul hozzá.

» Helyi kistermelői piacot szervez Vépen az önkormányzat és az agrárkamara

Helyi piac kialakítását fontolgatja a vépi önkormányzat, amely segítheti a helyben és a kisváros környékén gazdálkodó termelőket az értékesítésben – írja a Vas Népe. február 7-én a Magyar Agrárkamara támogatásával fórumot szervez az önkormányzat azoknak a termelőknek, akiket érdekelne a helyi értékesítés.

» Aszály után fagy: hótakaró nélkül jelentős lehet a kár a repcében

Eltérő mértékben viseli meg a növényi kultúrákat a napokban várható jelentős lehűlés: a repcének árthat a nagy hideg, míg a gyümölcsfák és a búza még elviseli a durva fagyokat – derül ki a szakértők által elmondottakból. Mindenesetre a gabonavetéseknek is jó volna, ha hótakaró alatt lennének a nagy hidegben.

» Állatjóléti támogatások: január 31-én éjfélig postázhatják kérelmeiket a baromfi- és a sertéstartók

Január 31-én éjfélig lehet postázni az elmúlt év negyedik negyedévére vonatkozó baromfi- és sertéságazati állatjóléti támogatási kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltségeihez. A baromfitermelők összesen 4 milliárd, a sertéstartók 6 milliárd forintot kaphatnak. A hatályos szabályozás szerint a tavalyra járó támogatásokat az idén, „a szükséges forrás biztosítása után” fizetik ki.

További kapcsolódó cikkek

Agromonitor plusz




2012 január 16 hétfő, 18:27
avidek1.jpg Bár sem a kormány, sem a parlament nem fogadta el a Nemzeti Vidékstratégiát (NVS)), a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hirtelen mégis megkezdte a 2012-2020-ra szóló koncepció végrehajtását. Az NVS-t „tízévesnek” mondják, de valójában – ha mégis hivatalossá válik - legfeljebb kilenc évre szólhat, mert az elsőnek számító tavalyi évet a programalkotási procedúra teljes egészében elvitte. [...]

  Fórum

 


2012 február 02 csütörtök, 12:05
avidek2.jpg Úrrá kell lenni azon a „fortélyos félelmen”, amely az 1950-es évek után az elmúlt években újra igazgatta az életünket - fogalmaz a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) véglegesített, a "vidék alkotmányának" nevezett Nemzeti Vidékstratégia tervezete. A kormányzati jóváhagyásra váró dokumentumot teljes terjedelmében közöljük. [...]
2012 január 20 péntek, 18:42
angyankep.jpg Állítsák meg a környezetvédelmi és vidékfejlesztési szakemberek elbocsátását, illetve erősítsék meg pozíciójában Ángyán Józsefet, a Vidékfejlesztési Minisztérium lemondott államtitkárát - tizenkilenc civil szervezet levele Orbán Viktor miniszterelnökhöz. [...]

 


2012 január 20 péntek, 12:04
Kiemelt jogalkotási feladatként szerepel, de az idei év első felében nem lesz napirenden a földügyi szabályozás átalakítása - derül ki a Nemzeti Vidékstratégia végrehajtási keretprogramjaként útjára indított Darányi Ignác terv jogi összefoglalójából. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) összesen tizenhét jogszabály felülvizsgálatát vagy megalkotását tervezi az első hat hónapban. [...]
2011 november 29 kedd, 10:21
Sok pénzükbe kerülhet a gazdálkodóknak, ham ismerik az előre nem látható eseményekre - a vis maior helyzetekre - vonatkozó szabályozást - állapítja meg elemzésében a miskolci Tiszacash Zrt. [...]

2012 február 06 hétfő, 06:30
Hatott a vágósertés-árakra Európában, hogy a kereslet meghaladja a kínálatot, míg a hazai piacon várhatóan csak ezen a héten lesz elmozdulás az árakban – áll a Pick Szeged Zrt. elemzésében. [...]
2012 január 31 kedd, 11:22
A márciusi és májusi jegyzésű fehércukor ára tonnánként 599-618 dollár, a barnacukoré 397-404 dollár között mozgott a decemberi és januári tőzsdei jegyzéseken – derül ki a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetségének (CTOSZ) összesítéseiből. Ez enyhe emelkedő tendeneciát mutat. [...]
Hirdetés

Agrometerológia


Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés
Kedvencek közé   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató

© 2010