Alkalmazkodó típus, de igyekszik a legjobban kihasználni a mindenkori gazdasági-szabályozási feltételek üzleti lehetőségeit Nagy Ferenc, a földpiaci adásvételekkel foglalkozó miskolci Tiszacash Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki az idén – többek mellett – megkapta az „Év vállalkozója” díjat a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségétől (VOSZ). Szerinte az elismerés a termőföld-közvetítésben végzett úttörő munkának szól, amely révén a 45 főt foglalkoztató, 250 millió forintos éves árbevételű cég az utóbbi néhány évben „berobbant” a hazai földpiacba és a közvetítői szegmensben ma már vezető szerepet tölt be. A „kulák származású”, negyvenegy éves szakember egy mezőcsáti családi kárpótlási földlicit után ébredt rá, hogy a termőföldpiacban komoly üzleti lehetőségek rejlenek. Ma pedig – állapította meg az agromonitor.hu-nak adott interjújában – a termőföld számít a legjobb pénzügyi befektetési formának, mivel az elmúlt évek gazdasági-pénzügyi válsága nyomán a hagyományos lehetőségek – az ingatlan- vagy a tőzsdei piacok – jórészt összeomlottak. Ugyanakkor az idén a szakmai befektetőknek számító mezőgazdasági termelők földvásárlásai is élénkültek, mert a terményárak és az uniós területalapú támogatások növekedésével több forrást fordíthattak új területek megvételére. A Tiszacash prognózisai szerint a külföldiek földvásárlásait tiltó magyar moratórium 2014-es lejártakor a hazai átlagos hektáronkénti földárak 1,5-1,8 millió forint körül alakulhatnak, de még mindig elmaradnak majd a 3 millió forintra tehető, reális uniós magyarországi ártól. A társaság nem számít külföldi földvételi rohamra a moratóriumi időszak befejeződése után.

- Ön a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) idei díjkiosztóján – többek mellett – megkapta az „Év vállalkozója” elismerést. Minek tulajdonítja a díjat és mennyire érte meglepetésként a jelölés?

- Úgy gondolom, hogy az elismerés annak a külterületi termőföld-közvetítésben végzett úttörő munkának szól, amelyet az ingatlanközvetítői piacon végzünk. Tevékenységünkkel olyan piaci űrt töltöttünk be, amelyre szükség van. Ezt az idő bebizonyította, és a piac is elismeri. Szerintem ez az, ami a céget sikerre vitte. Meglepetésként ért a díj, nagyon örülök neki.

- Kis- vagy közepes vállalkozóként az ember ritkán találkozik személyesen politikai vagy érdekképviseleti csúcsvezetőkkel. A díjkiosztón mennyire volt szokatlan a közeg?

- Az elismerést Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár adta át és beszédet mondott Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke is. Számomra inkább az volt a meglepő, hogy a díjazott vállalkozók a mai gazdasági környezetben – függetlenül tevékenységi körüktől - mennyire hasonló nehézségekkel és problémákkal küzdenek. A beszélgetések során e szempontból pillanatok alatt „egy hullámhosszra” kerültünk, és nagy volt az egyetértés abban is, hogy a helyzet javítása érdekében milyen lépésekre lenne szükség. Én azonban inkább „elfogadó típus” vagyok, így igyekszem minél inkább alkalmazkodni a mindenkori gazdasági-szabályozási feltételekhez és megpróbálom a lehető legjobban kihasználni azokat.

- A Tiszacash – termőföld közvetítéssel foglalkozó cégként – az utóbbi egy-két évben „robbant be” a hazai földpiacba. Hogyan sikerült felgyorsítani a növekedést?

- A céget 1998-ban alapítottuk Major István barátommal, aki ugyan már nem dolgozik itt, de a baráti viszony továbbra is megmaradt. Neki hálával tartozom azért is, mert a cégvezetésben és -menedzselésben tőle tanultam a legtöbbet. Az utóbbi években tapasztalt előrelépéshez hozzájárult, hogy olyan minőségi személyi-szervezeti változtatásokat hajtottunk végre, amelyek nyomán most már pontosan meg tudjuk határozni a célokat, illetve a vállalati belső folyamatok és működési szabályok is sokkal átgondoltabbá váltak. A Tiszacash ma 45 főnek ad munkát, éves árbevétele pedig eléri a 250 millió forintot. Hozzá kell azonban tennem, hogy kizárólag termőföld-közvetítéssel és -hasznosítással foglalkozunk, így például az uniós területalapú támogatások ügyintésével nem. Bár a cég letisztult tevékenységi körrel működik, az ügymenetek bonyolultságát jelzi, hogy így is több mint hetven munkafolyamatot kell ellátni. A társaság tevékenységének lényege, hogy a földpiacon összehozzuk az eladókat a vevőkkel, majd vállaljuk az ügyfelek által megvásárolt területek hasznosításával (haszonbérbe adásával) összefüggő valamennyi feladatot is. Ez utóbbiért az éves bruttó haszonbérleti díj 15 százalékát számoljuk fel, amely forgalmunk 8 százalékát adja, a fennmaradó részt pedig a közvetítésből származó bevételek teszik ki.

- Évente mennyi földpiaci adásvételben működnek közre?

- Pillanatnyilag 30 ezer hektárt menedzselünk, és habár ma már több tucat társaság végez hasonló tevékenységet, ezzel egyértelműen piacvezetők vagyunk. A statisztikák szerint Magyarországon évente 200 ezer hektárnyi termőföld cserél gazdát, amely a mintegy 5 millió hektáros teljes mezőgazdasági terület 4-5 százalékának felel meg. Az országban hetente több mint ezer adásvételi szerződés születik, amelyek közül 60-70-nél mi működünk közre, és ez körülbelül 7 százalékos részarányt és 4 milliárdot jóval meghaladó éves földforgalmi értéket jelent. Mi azonban kizárólag szántó- és legelőterületek közvetítésével, illetve hasznosításával foglalkozunk, mivel az ügyintézés a többi művelési ágban – ahol a területeken speciális „felépítmények”, például ültetvények is vannak – túlságosan bonyolult eljárásrendet követelne meg. Működésünk egyébként a piaci igényekhez igazodik, mert a szakmai és a pénzügyi befektetők 70 százalékban szántókat, 20 százalékban legelőket vásárolnának, és csak 10 százalékban keresnek egyéb besorolású területeket.

- A Tiszacash miskolci központtal működik, holott Nyugat-Magyarországon köztudottan nagyobb a termőföldek iránti kereslet és a vásárlóerő is. Okoz-e hátrányt a székhelyválasztás és szükségessé válhat-e a regionális terjeszkedés is?

- A miskolci székhelyet egyszerűen azért választottuk, mert ott élünk. Ennek ellenére országos tevékenységet folytatunk, bár akkor is elegendő munkánk lenne, ha csak egy-két kelet-magyarországi megyében lennénk jelen. Nem érzem úgy, hogy a miskolci székhely hátrányt okozna, mert például a pénzügyi befektetők kilencven százalékával Budapesten kell tárgyalnunk, ezért akkor is utaznunk kellene, ha a központunk más vidéki településen lenne. Egy végigült fővárosi dugóval pedig sokszor jóval több idő megy el, mint amennyit a Budapest-Miskolc távolság megtétele autóval igényel. Kétségtelen azonban, hogy a haszonbérleti ügyek intézéséhez – például a helyszíni szemlékhez – is jelentős távolságokat kell megtenni, ezért több helyszínen is regionális irodák megnyitását tervezzük. Ezt megelőzően azonban a vállalatnál megfelelő számítástechnikai és informatikai fejlesztésekre van szükség, amelyeket a jövő évben szeretnénk lezárni.

- Magyarországon ma rendkívül sokan „állnak kapcsolatban” a termőfölddel, hiszen a statisztikák 2,2 millió tulajdonost tartanak nyilván. Az Ön kötődése honnan származik?

- Családunk a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőcsáthoz kötődik, ahol a Rákosi-rendszer nagyszüleimet is kulákoknak bélyegezte. Az 1990-es rendszerváltozás utáni években mi is kaptunk kárpótlási jegyeket, és el kellett döntenünk, mit kezdjünk velük. Megmondom őszintén, huszonnyolc évesként akkor a jegyek eladást szorgalmaztam, titkon abban is reménykedve, hogy a családi bevételből én is némi készpénzhez juthatok. Édesapám azonban ragaszkodott ahhoz, hogy legalább a kárpótlási jegyek egy részéért vásároljunk földeket, ezért végül olyan elhatározás született, hogy tíz hektárért „harcba szállunk” a mezőcsáti liciteken. Édesapámat azonban a földárverésen elkapta a hév, és valamennyi kárpótlási jegyért földet vett, így hirtelen 42 hektáros földtulajdonosok lettünk. Először úgy ítéltem meg, hogy hatalmas nyűgöt vettünk a nyakunkba, és még azt is felvetettem, nem lehetne-e az egész ügyletet visszacsinálni. A licit után néhány nappal azonban felkeresett bennünket a falu egyik legnagyobb agrárvállalkozója és 1,5 millió forintot ajánlott az 500 ezer forintért frissen megvett területekért. Ekkor „jött be a képbe”, hogy érdemes lenne a földbiznisszel foglalkozni, mert akár jó üzlet is lehet. Mondanom sem kell, földjeinket azóta sem adtuk el, és büszkék vagyunk arra, hogy biztonságot megtestesítő, részben a szüleimhez köthető birtoknak vagyunk tulajdonosai.

- Számos vállalkozói történet ismert arról, hogy egy kezdő vállalkozást mennyire nehéz felfuttatni. Milyen „ára van” a befektetett időnek és munkának, illetve a céges elfoglaltságot megsínyli-e a magánélet és a család?

- Be kell vallanom, hogy műszaki irányú végzettségem van, tehát nem vagyok mezőgazdasági szakember. Ezért alapvető fontosságú volt, hogy a cégnél olyan munkatársakat válasszak, akik a vállalat tevékenységeit érintő, fontos részterületekhez – a mezőgazdaság mellett például a jogi, a pénzügyi vagy a közgazdasági ismeretekhez - magas színvonalon értenek. A földpiac azonban önmagában is speciális gazdasági szegmensnek számít a rendkívül bonyolult és sűrűn változó törvényi szabályozás, illetve a sok egyéb jellegzetes feltétel miatt, ezért a földügyekbe – kezdetben üzletkötőként, majd cégvezetőként – nekem is alaposan „bele kellett tanulnom”. Amúgy meglehetősen kiszámítható módon, mondhatnám forgatókönyvszerűen élek, vagyis életvitelemben mindennek megvan a pontos ideje és helye. Így például minden szerdán vezetői értekezletet tartok, csütörtökönként pedig Budapesten tárgyalok, illetve – hobbiként – kedden és pénteken teniszezek vagy futok. A hétvégéket azonban – leszámítva a ritkán előforduló, rendkívüli eseteket – a családomnak, feleségemnek és két tízéves iker fiamnak szentelem. A cég eredményességéhez egyértelműen szükség van arra is, hogy ők üzleti elfoglaltságaimat elfogadják, és ehhez tőlük a támogatást meg is kapom. Azt kell azonban mondanom, hogy a mai felgyorsult világ már a gyermekeket is elérte, akiknek a rengetek iskolai és egyéb kötelezettség mellett alig van szabadidejük. Az én életvitelemet fiaimnak sem kell „másolniuk”, mivel elfoglaltságaik eleve „rohanásszerű körülmények” közé kényszerítik őket is. Emiatt a hétköznapokon sokszor nehéz elérni, hogy elegendő időt töltsünk egymással.

- Az utóbbi időszakban több – főként banki – elemzés látott napvilágot arról, hogy a hazai termőföldpiaci árak folyamatosan emelkednek. Tényleges üzletkötésekkel foglalkozó, piacvezető cégként milyenek az Önök tapasztalatai?

- Azt tapasztaljuk, hogy a földárak három-négyévente megduplázódnak a hazai piacon a keresletet visszafogó törvényi szabályozás ellenére is, amely a földvásárlásokat ma csak belföldi természetes személyeknek engedélyezi. Fontos azonban megjegyeznem, hogy a termőföldnek általában véve nincs egységes ára, mivel minden egyes konkrét adásvételi üzletet számos sajátos és speciális feltétel határoz meg, mint amilyen például az elhelyezkedés, a támogathatóság, a bérlő személye vagy a birtokméret fejleszthetősége is. Mi úgy ítéljük meg, hogy az árakat leginkább egy harminchektáros, húsz aranykoronás és átlagos bérleti díjú területre vetítve érdemes összehasonlítani. Ennek ára ma hektáronként 950 ezer forint körül mozog, és ez – a gazdasági-pénzügyi válság ellenére is – tavalyhoz képest mintegy 20 százalékos növekedést jelent. Hasonló tendencia érvényesül a földbérleti díjaknál is, bár közvetlen összefüggést nem látunk a földár és a bérleti díj változása között. Ma az előbb említett nagyságú és minőségű földterületet hektáronként évi 35 ezer - plusz-mínusz 2-3 ezer - forintért lehet bérbe adni, miközben az árcentrum az elmúlt évben 28-30 ezer forint között mozgott. Így itt is 20 százalék körüli emelkedés figyelhető meg, amely mögött részben az uniós területalapú támogatások növekedése áll, részben pedig az, hogy az utóbbi időszakban sok gazdálkodó túlgépesítette magát. Ennek következtében most egymásra licitálnak annak érdekében, hogy eszközparkjuk kihasználásához minél nagyobb bérelt területhez juthassanak.

- Az elhúzódó pénzügy-gazdasági világválság hatására a hagyományos befektetési lehetőségek – például az ingatlan- vagy a tőzsdei ügyletek – mára jórészt összeomlottak. Mennyire kedvez ez a hazai földpiacnak?

- Egyértelműen látszik, hogy a pénzügyi befektetők a földpiac felé fordulnak. A hagyományos befektetési formák közül ugyanis ma egy időben egyik sem tud megfelelni a biztonság, a hozam és a likvidálhatóság hármas alapkövetelményének, amelynek viszont a földpiac minden további nélkül eleget tesz. Ma azonban a szakmai befektetőknek számító mezőgazdasági termelők földvásárlásai is élénkülnek, mivel a jó terménypiaci árak és az uniós területalapú támogatások növekedésével jövedelmezőségük javul, így több forrást tudnak földvételekre fordítani. Ugyanakkor a szakmai és a pénzpiaci befektetők földvásárlásai más-más megítélés alá esnek. A megfelelő helyi információkkal bíró mezőgazdaság termelők kisebb méretekben, akár egyhektáronként is bővíthetik birtokaikat, míg a pénzügyi befektetőknek ezt semmiképpen sem ajánljuk, elsősorban a hasznosíthatóság és a későbbi értékesíthetőség miatt. Úgy látjuk, hogy 15 hektárnál kezdődik az a területméret, amelyet pénzügyi befektetőként érdemes megvenni, és ehhez a mai árviszonyok mellett legalább 10-12 millió forint tőkére van szükség. Tapasztalataink szerint egyébként a pénzügyi befektetői kör hosszabb távon gondolkodik, és nyugdíj-előtakarékossági céllal vagy kiskorú gyermekei felnőtté válási idejére, illetve életkezdésük elindítása érdekében vásárol termőföldeket.

-  Az Európai Bizottság tavaly hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország további három évvel, vagyis 2014-ig meghosszabbíthassa a 2004-es uniós csatlakozáskor életbe lépett, hétéves moratóriumot, amely a külföldiek itteni földvásárlásait tiltja. Bár menetközben a hazai földügyi szabályozás is változhat, mi várható a magyar földpiacon a következő években és a moratóriumi időszak lejárta után?

-  A 2,2 millió földtulajdonos háztartás közül – függetlenül a hazai szabályozástól – mindig lesznek olyanok, amelyek különböző okokból el akarják adni földjeiket. A kínálat tehát fennmarad, azt pedig a politika dönti majd el, hogy keresleti oldalon a szakmai és a pénzügyi befektetőknek milyen szerepet szán. A moratórium kapcsán mindenesetre érdekes tapasztalat volt, hogy a hazai keresleti-kínálati viszonyok sem a tavalyi hosszabbítás hírére, sem azt követően nem változtak – tehát nem csökkentek vagy nőttek – látványosan. Mi azt várjuk, hogy a magyar fölpiacon a kiszámítható és stabil áremelkedés ezután is folytatódik. A moratórium 2014-es lejártakor az átlagos hektáronkénti földárak 1,5-1,8 millió forint körül alakulhatnak, de még mindig elmaradnak a 3 millió forintra tehető, reális uniós magyarországi ártól, ezért a későbbiekben is további árnövekedés valószínűsíthető. Ugyanakkor a fokozatos árkiegyenlítődés nyomán nem számítunk arra, hogy 2014-től külföldi vásárlási roham indulna a hazai termőföldekért. Érdeklődők persze lehetnek, mivel Nyugat-Európára már most is az a jellemző, hogy néhány hektáros megvásárolható földterületet is nehéz találni, nálunk pedig még akkor is előfordulhatnak száz vagy akár ezer hektáros eladó birtokok is.