2010 augusztus 31 kedd, 09:04
pontszembe.jpg Ma 4 513 kilogramm, kifogható méretű három nyaras pontyot telepítenek a Tisza-tóba – közölte a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. A halakat három helyszínen, Poroszlón, Tiszafüreden és Abádszalókon helyezik a vízbe. A társaság tájékoztatása szerint a telepítésben részt vehetnek a horgászok és szervezeteik képviselői is. [...]
2010 augusztus 30 hétfő, 08:15
busa.jpg Mától újraindul a balatoni busahalászat, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nek az idei 250 tonnányi busafogási tervéből még 130 tonnányit kell teljesítenie - közölte Varga László, a cég vezérigazgatója. A lehalászás költségeit részben a jó angolnafogás bevételeiből finanszírozza a társaság. A cég két hét múlva megkezdi az őszi pontytelepítéseket is. [...]

2010 augusztus 29 vasárnap, 11:02
IMGP1073.JPG A kakukkfű az egyik olyan fűszer, amelyik a legjobban illik a sült halas ételekhez. Savanyú káposztával, tejföllel és fenyőmaggal „megbolondítva” pedig igazán pikáns halételt kaphatunk. [...]
2010 augusztus 15 vasárnap, 11:01
IMGP1030.JPG A dió jól illik a különböző halakhoz, mivel finoman pikáns ízt kölcsönöz az ételeknek. Igazán klasszikus receptnek a dióval töltött csuka számít, sokan viszont nem szeretik a „vad” csuka ízt. Ők más halakat – például kisebb pontyokat vagy méretes jászokat és paducokat – is megtölthetnek diós töltelékkel. [...]


Az idén kétszázmilliót költenek balatoni haltelepítésekre PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2010. július 17. szombat, 10:00



altÖsszesen 200-210 millió forintot fordít az idén haltelepítésekre a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit (BHN) Zrt. – mondta az agromonitor.hu-nak Varga László, a cég elnök-vezérigazgatója. A társaság a legnagyobb mennyiséget adó pontyból akkor tud a legtöbbet a vízbe helyezni, ha a halakat nem a piacról szerzi be, hanem maga termeli meg azokat megfelelő halastavakban. Ennek érdekében vagyonkezelésbe venné a Balatoni Halászati (BH) Zrt. tulajdonában maradt tógazdaságok egy részét.

Július közepéig mintegy 105 tonna, két- és háromnyaras pontyot telepített a Balatonba, az ősszel pedig további 250 tonna vízbe helyezését tervezi a BHN – közölte Varga László. Tavasszal 15 tonna, júliusban 90 tonna pontyot juttattak a tóba. Az eddig telepített halakat a piacon vásárolta a vállalat, az őszi mennyiséget azonban a Balatoni Halászati Zrt. tulajdonban lévő, balatonlellei-irmapusztai, buzsáki és fonyódi tógazdaságokból szállítaná a Balatonba. Ennek érdekében e tógazdaságokat vagyonkezelésbe venné a BH-tól. (Mint ismert, az átalakított Balatoni Halászati Zrt. tulajdonában maradtak a tógazdaságok, miközben a cégből kivált BHN örökölte a halgazdálkodással kapcsolatos teendőket A balatoni halutánpótlással kapcsolatban komoly bizonytalanságot okoz, hogy a vagyonkezelési ügyek máig nem rendeződtek).



Hozzászólások (0)
Hozzászólás
Hozzászóló adatai:
Hozzászólások:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img]   
:angry::0:confused::cheer:B):evil::silly::dry::lol::kiss::D:pinch:
:(:shock::X:side::):P:unsure::woohoo::huh::whistle:;):S
:!::?::idea::arrow:
Módosítás dátuma: 2010. július 17. szombat, 10:39
 
Kapcsolódó cikkek :

» Bérbe adja tógazdaságait az adóssággal küzdő Balatoni Halászati Zrt.

A tavaly átalakított Balatoni Halászati (BH) Zrt. sikertelen eladási kísérletek után több tógazdaságát haszonbére adja, és érdemi értékesíthető vagyon nélkül, 1,4 milliárd forintos adósságállománnyal várja a jövőjéről szóló döntést. Egyelőre nem tudni, mi a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szándéka az állami tulajdonban lévő céggel.

» A busákat lehalásszák, a pontyokat telepítik a Balatonon

Mától újraindul a balatoni busahalászat, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nek az idei 250 tonnányi busafogási tervéből még 130 tonnányit kell teljesítenie - közölte Varga László, a cég vezérigazgatója. A lehalászás költségeit részben a jó angolnafogás bevételeiből finanszírozza a társaság. A cég két hét múlva megkezdi az őszi pontytelepítéseket is.

» Sült keszeg helyett argentin hekk a balatoni büfékben

Argentin fagyasztott hekket árul a tóparti büfék és vendéglők zöme balatoni halak helyett – derült ki a Magyar Rádió hírműsorában. Hiába van ugyanis elegendő hal a tóban, a friss áru nem jut el a vendéglátóhelyekre. Ennek oka, hogy a Balatoni Halászati Zrt. halbolt-, illetve halsütöde-hálózatát meggondolatlanul eladták – állítja Balázs Árpád siófoki polgármester.

» Búzapiac: árharc a túlélésért, egyeztetés a VM-ben

Rendkívüli egyeztetést tart ma a gabonapiaci helyzetről az érintett ágazati szervezek részvételével a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) – tudta meg az agromonitor.hu. A megbeszélést a pékek kezdeményezték, akik továbbra is indokolatlannak tartják a bejelentett és részben már végre is hajtott malomipari lisztáremeléseket. A Magyar Pékszövetség (MP) felmérései szerint a sütőipari cégek Románia és Szlovákia magyarlakta területeiről importálhatnának árletörési céllal olcsóbb lisztet, de az MP a vásárlások beindítása helyett egyelőre csak áttekintette a beérkezett ajánlatokat. A külföldi liszt kilónként 55-60 forintnál nem lenne drágább, szemben a nálunk mára kialakult, 65-70 forintos árszinttel – állítja a szervezet.

» Pusztít, de nem kényszerít ki búza- vagy lisztimportot a fuzárium

Szinte kizárt, hogy olyan rossz legyen a búza minősége, ami lisztimportra szorítaná az országot a hiány miatt – állítja Farkas Szilárd, a minőségellenőrzéssel foglalkozó Control Union Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. A gabonaágazatban mára vita robbant ki arról, milyen mértékű az idei termés minőségrontó fuzáriumgomba-fertőzöttsége. A szakértők többsége szerint a minőségi gondok miatt nem kell importtal számolni, a pékek viszont mégis lisztbehozatalra készülnek, hogy fékezzék az itthon kilátásba helyezett alapanyagdrágulást.

» Külföldi liszttel törnék le a hazai drágulást a pékek

Európai Unión belüli lisztbeszerzési források felkutatásába kezd a Magyar Pékszövetség (MP), hogy megakadályozza a malmok már bejelentett lisztáremeléseit – közölte az agromonitor.hu-val Varga László, az MP elnöke. A szervezet szerint ma semmilyen alapja nincs annak, hogy a molnárok drágítsák a lisztet. Ismert ugyanakkor, hogy a malmok a búzaárak növekedésére hivatkozva a közelmúltban kilónként 10-12 forintos árnövelést . Az MP fontolgatja, hogy a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordul az ügyben.

» Egyharmaddal több volt a tavaszi balatoni halelhullás

A Balatonnál a szokványos kora-tavaszi, nyár-eleji halelhullás az idén a hosszan tartó tél és jégtakaró miatt 30-35 százalékkal több haltetemet eredményezett, mint a korábbi években. A haltetemek begyűjtésére április-június között van szükség a Balatonnál, mert a téli hónapokban legyengült, megbetegedett, majd elpusztult halak ilyenkor szoktak tömegesen megjelenni a víz felszínén.

» Egy tonna haltetem a Hortobágy-Berettyóból

A debreceni állatifehérje-feldolgozóba szállították azt a több mint egy tonnányi haltetemet, amelyet a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága munkatársai gyűjtöttek össze a Hortobágy-Berettyón. Nagy mennyiségű süllő, keszegféle, ponty, amur és busa pusztult el, a kár az elsődleges becslések alapján milliós nagyságrendű. A szakemberek szerint egyébként kisebb halpusztulás évről-évre előfordul a folyón.

» Durva pusztítás, jó horgászpályák az ártereken

Durva pusztítást végzett a hirtelen jött dunai árvíz az árterek élővilágában, de a horgászok számára átmenetileg új horgászvizes pályákat teremtett. Az ártéri legelőket általában egy-másfél méteres víz borította, így a nagyobb gátak mögötti vízátfolyásoknál remek úszós keszegező terepek alakultak ki.

» A pontyokat kieszik a kárókatonák a vizekből

A leginkább a pontyot kedvelik, de számos más értékes halfajt is megesznek a kárókatonák (kormoránok), amelyek egyedszáma folyamatosan növekszik. Évente több mint 2400 tonna halat pusztítanak ki a hazai vizekből. Ugyanakkor nem védettek, de kilövésükhöz a vadászoknak és a halászati őröknek több feltételt is teljesíteniük kell.

Agromonitor plusz




2010 augusztus 27 péntek, 11:58
aazold.jpg Nem túlzás felelőtlenséggel vádolni a Levegő Munkacsoportot (LH) zöldség-gyümölcs tesztjei miatt, amelyek nem csak nagy vihart kavartak, hanem vélhetően gazdasági károkat is okoztak. [...]

 


2010 szeptember 03 péntek, 11:38
fiatal.jpg Rejtély, mi történt a fiatal gazdák korábbi kérelmeinek közelmúltbeli újrapontozásakor? Tény viszont, hogy 78 nyertes pályázót kizártak, akik pereket is indítanak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) ellen. Szerkesztőségünkhöz az ügy hátterével kapcsolatban ”Szép újvilág” jeligével névtelen levél érkezett, amelyet a nagy érdeklődés miatt – szokásunktól eltérően – közzéteszünk, egyúttal pedig kikérjük a MVH véleményét is. A levél megállapításai nem feltétlenül egyeznek az agromonitor.hu álláspontjával. [...]
2010 augusztus 30 hétfő, 10:26
gyümölcsöke.jpg A hatóságok, a növényvédőszer-gyártók és a felhasználók közös felelőssége, hogy a jövőben is biztonságosan fogyaszthassuk a megtermelt élelmiszereket - állítja a Levegő Munkacsoport közelmúltban kirobbantott vegyszervitája kapcsán Kádár András, a Növényvédőszer-gyártók és Importőrök Szövetsége Egyesület titkára. Az agromonitor.hu számára készített elemzést az alábbiakban közöljük. [...]

 


2010 augusztus 12 csütörtök, 10:33
Harminckét pontban és a hozzájuk kapcsolódó mellékletekben foglalta össze a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), milyen lehetőségeket kaptak a gazdálkodók a kistermelésre vonatkozó jogszabályok idei módosításával. A VM az 52/2010 (IV. 30.) FVM rendelethez és az azt módosító 4/2010. (VII. 5.) VM rendelethez fűz részletes értelmezési és gyakorlati magyarázatokat. A kérdés-felelet formájában feldolgozott anyagot teljes terjedelmében közöljük. [...]
2010 augusztus 06 péntek, 11:40
Helyrajzi számonként 6000 forint takaríthatnak meg a szőlőültetvényeik kivágására pályázó termelők, mert az idén nem kell mellékelniük hiteles tulajdoni lapokat kérelmeikhez – elemezte a szabályozást az agromonitor.hu számára Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (MHT) főtitkára. A gazdálkodók augusztus 1-31. között nyújthatják be kivágási igényeiket. [...]

2010 szeptember 06 hétfő, 07:35
Az Európai Unióban csökkentek, Magyarországon stagnáltak a sertésárak az elmúlt héten - áll a Pick Szeged Zrt. elemzésében. [...]

Agrometeorológia


Eseménynaptár   |    Kedvencek közé   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató

© 2010