Rovatok
|
2012 május 20 vasárnap, 16:18 |
|
2012 május 14 hétfő, 08:04 |
|
2011 december 21 szerda, 18:01 |
|
2011 november 18 péntek, 10:40 |
| Budai: állami támogatást is kapott a Négy Mancs a működéséhez |
|
|
|
| Írta: Agromonitor.hu |
| 2011. december 08. csütörtök, 17:07 |
Továbbra sem tudni, hogy kik állnak a Négy Mancs Alapítvány mögött, ahogy azt sem, hogy milyen összegekből gazdálkodik és folytatja a magyar termelők elleni lejárató kampányát – mondta Budai Gyula azt követően, hogy találkozott a bécsi székhelyű alapítvány titkárával, Josef Pfabigannal. Az elszámoltatási kormánybiztos eddigi vizsgálataiból kiderült: az előző kormány alatt a volt környezetvédelmi tárca és a Nemzeti Civil Alap összesen 1,6 millió forinttal támogatta az alapítványt.
Budai bejelentette: az alapítvány tevékenysége miatt újból a Fővárosi Főügyészséghez fordult. Mint mondta, megpróbálták közelíteni az álláspontokat, de ezek továbbra is nagyon távol állnak egymástól az alapítvány működésével, tevékenységével kapcsolatban. Budai nyomatékosította, hogy folytatja az alapítvány működésével kapcsolatos vizsgálatot. Elmondta, a megbeszélésén szeretett volna választ kapni arra, hogy mi az oka a kifejezetten Magyarország ellen folyó lejárató kampánynak, de erre nem kapott megfelelő választ. „Szakmai javaslatot” viszont igen, miszerint majd az alapítvány „megmondja” a magyar baromfiágazati szereplőknek, milyen uniós szakmai szempontok alapján kell folytatniuk a tevékenységüket. |
| Módosítás dátuma: 2011. december 09. péntek, 10:21 |
» Politikai heccckampány állítja szembe a vidéki embereket - állítja Budai Gyula
» Zsebszerződések: 1-5 év börtön és fél év moratórium jöhet
» Budai Gyula: a pálinka az első lehet a hungarikumok között
» Budai Gyula képviseli Magyarországot az izraeli Agritech agrárkiállításon
» Állatrendőrség létrehozását sürgeti az Orpheus egyesület
» Nyilvános a Négy Mancs ellen indított Hungerit-per
» Tejválság: stratégia és törvénymódosítás a krízis megoldására
» Idén is támogathatják az állatbarátok az állatmenhelyeket
» Viták az állami földekről: Budai Gyula ismét feljelenti Török Zsoltot
» Az osztatlan földtulajdon akadályozza a hasznosítást - Budai Gyula megoldást ígér
További kapcsolódó cikkek
Agromonitor plusz
![]()
|
2012 február 28 kedd, 14:37 |
|
2012 május 14 hétfő, 12:01 |
|
2012 március 23 péntek, 16:29 |
|
2012 május 08 kedd, 08:48
Fel kell mérni azoknak az élelmiszeripari vállalatoknak a körét, amelyek megmentése állami beavatkozást igényel - tartalmazza az iparág fejlesztéséről szóló kormányhatározat tervezete. A dokumentumot teljes terjedelmében közöljük.
[...]
|
|
2012 január 20 péntek, 13:04
Kiemelt jogalkotási feladatként szerepel, de az idei év első felében nem lesz napirenden a földügyi szabályozás átalakítása - derül ki a Nemzeti Vidékstratégia végrehajtási keretprogramjaként útjára indított Darányi Ignác terv jogi összefoglalójából. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) összesen tizenhét jogszabály felülvizsgálatát vagy megalkotását tervezi az első hat hónapban.
[...]
|
|
2012 május 21 hétfő, 09:45
Hiányoznak a szükséges keresleti impulzusok, így stabil árviszonyok uralkodtak az elmúlt héten az európai sertéspiacon – állt a Pick Szeged Zrt. elemzésében.
[...]
|
|
2012 május 02 szerda, 09:33
Tízmillió tonnára tehető az Európai Unió jelenlegi cukorkészlete, amely egymillió tonnával több az előző évinél – állapítja meg elemzésében a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetsége (CTOSZ). A készletbővülés csökkentheti az EU-s cukorárakat.
[...] |










