Régóta várt adminisztratív könnyítéseket tartalmaz, mégis rendkívül szűk gazdálkodói rétegnek kedvez a helyi termelői piacok szabályozására hozott őszi parlamenti törvénymódosítás – állítják az agromonitor.hu-nak nyilatkozó szakértők. A helyi termelői piacok sok településen továbbra is életképtelenek lesznek, mert a változtatások kizárják a vállalkozásokat és a kézműveseket, miközben a kistermelői termékkínálat nem nyújthat megfelelő vonzerőt. Szakértők szerint hiba volt a legfeljebb negyven kilométeres értékesítési határ megállapítása is, mert „az alföldi szabadföldi paprika-paradicsom, a kecskeméti csengő barack és a mézédes hevesi dinnye soha nem érkezhet meg a Bakonyba”, és a „helyi lakosság a hipermarketekből ezután is holland paradicsomot, spanyol barackot vagy egyiptomi dinnyét eszik majd”. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) az eddig felmért 651 hazai piacból csak 36 kifejezetten termelői besorolásút talált, és utóbbiak számának lényeges növekedése nem is várható. Bár a helyi piacok fejlesztését a Vidékfejlesztési Minisztérium készülő Nemzeti Vidékstratégiája is kiemelten kezeli, szakértők szerint a célok megvalósulása „erősen veszélyeztetett”, a helyi termékeket pedig a magas általános forgalmi adó (áfa) is „legyilkolja”. Ugyanakkor a helyi termelői piacoknak számos előnyük lenne a hitelesség miatt, mivel a „szintetikus élelmiszerbiztonság egyre gyakrabban végződik kemoterápiás kezelésekben”. Emellett hozzájárulhatnának ahhoz, hogy "az embereket vissza lehessen vezetni a háztáji-házi munkába, ki lehessen szabadítani a kereskedelmi tv-csatornák függőségéből, illetve javítani lehessen közérzetüket és akár mentálhigénés állapotukat is". Szakértők szerint ma meglepő módon a helyi termelés elindításában a "globalizmus negatív jelenségeitől megcsömörlött, városról falura települő értelmiség jeleskedik". Az agromonitor.hu kérdéseire Szabadkai Andrea, a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület elnökségi tagja, Vajda Eszter, a bakonyi Akli-Majorért Műemlék Alapítvány kuratóriumi titkára és Juhász Anikó, az AKI osztályvezetője válaszolt.

- A parlamenti szabályozási módosítás szerint az engedélyek megszerzése helyett a jövő évtől elegendő lesz a bejelentés is a helyi termelői piacok működtetéséhez. Mennyire segíti e változtatás a piacok létrejöttét és fenntartását?

- Szabadkai Andrea: Nagyon régóta vártunk e módosításra. A kis települések és közösségek egy ideje újra keresik a piacok adta értékesítési és közösségi lét lehetőségét, viszont a vásárcsarnokokhoz szabott engedélyeztetési procedúra e helyi kispiacok létrejöttének igen valós akadálya volt mind adminisztratív, mind pedig – az engedélyezési és hatósági díjak miatt - anyagi értelemben. Tehát a változás nagyban segíti a helyi termelői piacok létrejöttét, illetve gyakorlati szempontból mégis azt kell mondanom, hogy csak segítené. A módosítás ugyanis valójában egy szűk termékkínálatú helyi értékesítési piacot részesít előnyben a természetes magánszemélyek számára, ha saját termékeiket, illetve saját alapanyagaikból készített áruikat adják el ős- vagy kistermelőként. A vállalkozásoknak a szabályozás ezt nem engedi meg, de megítélésem szerint e piacokról nem a vállalkozási és a szövetkezési formát kellene kizárni, hanem a profitérdekelt kereskedőket, illetve az import termékeket és a külföldi alapanyagokból készített álhazai termékeket. De mivel a vállalkozó fogalma egy, így inkább kizárták őket, és hasonló módon kizárták a kézműveseket is. Pedig a piac újjászületése-reneszánsza nem képzelhető el szórakoztató programok, színes hazai termékkínálat nélkül, hiszen a plázákba sem csak vásárolni járnak az emberek.

- Vajda Eszter: A globalizálódó világ élelmiszerelosztásának időszaka alig tizenöt éve pirkadt Magyarországon, és reményeink szerint a gazdasági világválság hatására nemsokára bealkonyul. Sajnos ez a tizenöt év elegendőnek bizonyult arra, hogy a hetvenes-nyolcvanas években még mindenki számára nyilvánvaló, hagyományos – tehát a második világháború előtti – értékrenden alapuló fogyasztási stratégiák kikopjanak a hétköznapokból. Nagyanyám még felvette és megcsókolta a földre hulló kenyeret, anyám soha nem vásárolt volna piac helyett közértben zöldséget, apám pedig busszal és műanyag kannával járt az Erzsébet-híd lábánál található gyógyforráshoz „ásványvízért”. Ugyanez igaz a termelési szokásokra is: a tradicionális önellátó paraszti gazdálkodás a háztájiban élt tovább, de a kádári hiánygazdaságon felnőtt generációk ész nélkül vetették bele magukat a nyugat-európai fogyasztási mintákba, a „Gorenje-turizmuson” át a hipermarketek világáig. Érdekes jelenség, hogy ma pont az a negyvenes éveit taposó „Milka-generáció” kezd tudatosan szembefordulni e káros fogyasztási szokásokkal, amelynek felnőttkori eszmélésekor egyre jobban felértékelődik a második világháború előtt szocializálódott nagymamák tudása és élettapasztalata. Fenti értelemben vett, „hagyományos típusú” nagymamát a magyar társadalom a nyolcvanas évek végén látott utoljára. Ha feltételezésünk helytálló, és a világgazdasági válság, illetve a fosszilis energiák fogyatkozása miatt a helyi élelmiszerek jelentősége nő, „piac ügyben” nincs más dolgunk, mint felcsapni a néprajzi szakirodalmat a „kiválóan feldolgozott vásár, piac, árucsere és paraszti pénzgazdálkodás” témaköröknél. Nem tévedhetünk sokat, ha a több száz éven keresztül kikristályosodott, múltbéli mintákhoz nyúlunk. Weöres Sándor kedves gyermekverséből is kívülről fújjuk például, hogy: „kis trombitát vegyenek, pirosat, fehéret… mézesbábot vegyenek, tükrös-szivet, szépet… köszörűs vagyok én, kutyaszánon futok én”, sőt „érkezik a vándorcirkusz, hoznak elefántot”. Vagyis kézművesség, sőt az emberi együttlét örömének testet öltő élményei nélkül a világtörténelemben soha nem volt vásár, piac, árucsere. Az Akli Majorért Műemlék Alapítvány norvég kormánynak végzett felmérései szerint például a Veszprém megyei piacokon, vásárokon és népünnepélyeken megjelenő,150-200 árus 70-80 százaléka kézműves, míg a hiteles helyi élelmiszertermelők száma - a bortermelők kivételével - alig éri el a néhány tucatot. A Bakonyban működő Akli MajorPiac tapasztalatai szerint a kézművesek és zenészek tömegvonzása rendkívül nagy, míg ehhez képest árbevételük aránytalanul kicsi. Eközben maguk is fogyasztói a piacon fellelhető élelmiszereknek. Ezért a piacszervező alapítvány nem tudja elképzelni helyi piacát kézművesek nélkül, ugyanakkor az árusokat a kézművességgel párhuzamos, kis volumenű élelmiszertermelés felé terelgeti.

- A jogalkotók a helyi piacokon értékesítők számára negyven kilométeres maximális körzetet határoztak meg. Mennyire akadályozza ez a piacok működését?

- Szabadkai Andrea: Úgy ítélem meg, hogy a helyi termelői piac fogalom-meghatározásakor hiba volt a 40 kilométeres megyei és budapesti területei korlát megfogalmazása. A kistermelői rendelet a zöldség-gyümölcs és méz esetében is országos értékesítést enged meg, de most e piacokra nem mehet a békési dinnyés csak akkor, ha 40 kilométeren belül, illetve az adott megyében vagy Budapesten van a piac. Pedig a békési dinnye, vagy a szabolcsi alma piaca nem helyben van.

- Vajda Eszter: A jogszabályban felvetett összes kritérium azt mutatja, hogy bár a törvényalkotók minden jó szándékukkall a csalók kizárására, a valódi helyi termelők védelmére törekednek, a szabályozásba mégis több hiba csúszott, mert néprajzi háttérismeretük már, gyakorlati tapasztalatuk pedig még nem volt. Ilyen problémakör a 40 kilométeres körzet is. A magyar néprajzi szakirodalom tele van a nagy tájegységek és a kistájak közötti árucsere történeti leírásával. Tudjuk, hogy a besztercei szilvával megrakott szekerek hogyan fordultak az alföldi búzával, hogy az erdélyi gyümölcsöt hogyan úsztatták a marosi tutajokon, hogy a dunántúli tikászok a heteken keresztül gyűjtött tojással hogyan szekereztek egészen Bécsig. A mai feltételek mellett, a 40 kilométeres körzet betartásával például a Bakonyba soha nem érkezik majd alföldi szabadföldi paprika-paradicsom, kecskeméti csengő barack és mézédes hevesi dinnye. Ennek híján a helyi lakosság ai hipermarketekből jelenleg holland paradicsomot, spanyol barackot és egyiptomi dinnyét eszik. Ugyanakkor - 40 kilométer ide vagy oda - az Akli MajorPiac tapasztalatai szerint a kicsiknek a mai feltételek között egyébként sem igazán éri meg egyetlen barackfa termésével oda-visszaútra indulni, a kicsit nagyobbaknak nem kifizetődő több barackfa termését, illetve az üzemanyag és az alkalmazott bér és járulék költségeit megkockáztatni, a nagyok pedig nem szereplői a helyi termelői piacnak. Éppen ezért az Akli MajorPiacra például az elmúlt hónapokban csak körülményesen, a jövőben fenntarthatatlan módon sikerült zöldséget és gyümölcsöt szervezni. Ennek értelmében a helyi termelői piac természetes körzetét nem a jog, hanem a dráguló üzemanyag szabályozza majd, de ma a helyi termelői piacon megjelenő termelők gazdálkodásának jogi-számviteli formájáról is nagy vita folyik. A kritikusok szerint már egy kicsit nagyobb élelmiszer-feldolgozó manufaktúra (családi borászat, pálinkafőzde, szappanfőző vagy ecetmanufaktúra) is olyan beruházási és bérköltségekkel találja szembe magát, amelyek szétfeszítik az őstermelői és kistermelői kereteket. Ilyen alapon az összes Balaton-felvidéki családi borászat kitiltható az itt virágzásnak induló helyi piacokról. A szabályozás kizárja a néprajzi szakirodalomból jól ismert, házaló parasztasszonynak megfelelő mai kiskereskedőt is, aki a falvakban, tanyákon, majorokban felgyűjtött, önálló értékesítésre alkalmatlan mennyiségű, ám megbízható eredetű kistermelői áruval érkezne. A mai szabályozás mellett érvelők viszont azt állítják, hogy a vállalkozói forma széles kaput nyit az ügyeskedők számára, bár a gyakorlat inkább az, hogy sok ügyeskedő éppen az őstermelői igazolvány mögé bújik. Szerintem mindkét félnek igaza van, de a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy „ahol a bekötött szemű Juszticia nem lát, ott a szemfüles Minervának kell okosan cselekednie”.

- Az előbb már felvetődött, hogy a csalók kizárása az egyik legfontosabb törekvés. A helyi piacok – a hitelesség megteremtésével - fogyasztói-vásárlói szempontból mennyire élvezhetnek előnyt a "nagyüzemi" értékesítéssel szemben ?

- Vajda Eszter: A helyi termelői piacon megjelenő árusról viszonylag gyorsan megállapítható, majd ezután tényszerűen is kideríthető, hogy vállalkozási formáját termelésre vagy ügyeskedésre használja-e? A helyi termékekre éhes, tudatos vásárlók negatív megjegyzései, a valóban kistermelői keretek között működő helyi termelők által diktált piaci verseny, a magán piacszervező súlyos saját érdeke, illetve a közösségi piacszervező erős civil kontrollja olyan sűrű háló, amelyen az ügyeskedő azonnal fennakad. A súlyosbodó gazdasági válság és az akkut pénzhiány az emberi kapcsolatokat egyre inkább felértékeli és megerősíti a piaci és egyéb kisközösségeket, és ez a gyakorlatban megoldja majd az ide kapcsolódó jogi problémákat is. Ugyanakkor valóban igaz, hogy a hangsúly minden esetben a hitelességen van. A helyi piac csak úgy tudja megtartani a jelenleg még gyenge, vékony pénztárcájú, tudatos vásárlói közönségét, ha a piacszervezőn keresztül a helyi termelők közösen őrzik a piac hitelességét, azaz hitelét és hírnevét. Úgy tűnik, hogy a hazai korrumpálódott és bürokratikus közigazgatási rendszerben elmaffiásodott, önkormányzati fenntartású piacok esetében pont a fenti elvek kérdőjelezhetők meg, ezért válhattak a helyi termelői piacok szervezésének letéteményeseivé elkötelezett magánszemélyek, civilszervezetek, kis plébániák és baráti családok közösségei. Nincs ebben semmi különös. Az évezredek alatt, tapasztalati úton felhalmozódott élelmiszerbiztonsági tudás a helyi kisközösségek fennmaradásának mindenkori záloga. A „szintetikus” élelmiszerbiztonság, amely egyre gyakrabban végződik kemoterápiás kezelésben, megrendítette a nagyközösségi kontrollba vetett hitet. A civil kezdeményezésű piacok óriási sikerének alapvető oka, hogy visszaállították a hagyományos, helyi kisközösségi kontrollt. Nincs olyan akkreditált ellenőrzés, amelyik többet tudna a termelőről „sokszemű Mari néninél”.

- Mennyi termelői piac működik ma az országban és mi jellemzi területi eloszlásukat?

- Juhász Anikó: Ma sem a termelői, sem az egyéb piacok számáról nincsenek nyilvános adatok. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) utolsó hivatalos felmérése 2002-es állapotot tükröz: ekkor 488 településen 672 piac működött Magyarországon. A kisebb települések többsége (85 százaléka) nem üzemeltetett piacot, miközben Budapesten 47, a nagyobb városokban pedig 4-9 piac is működött. A piacok településenkénti eloszlására jellemző, hogy a 2000 főnél alacsonyabb lélekszámú 2353 településen mindössze 73 piac üzemelt. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) 2010. december 31-i szakhatósági összesítése szerint 487 piac működött Magyarországon, míg az Agrárgazdasági Kutató Intézet most zajló kutatása összesen 651 piacot és vásárt azonosított, a szám azonban növekedhet, mert sajnos még sok kistérséget nem sikerült elérnünk. Az eredmények azt mutatják, hogy döntő többségük (51 százalékuk) a piac kategóriába tartozott, amelyet a vásár/búcsúvásár (29,2 százalék), a piac és/vagy vásárcsarnok (10,4 százalék), végül a termelői piac (5,5 százalék) és a biopiac (3,8 százalék) követett. Ebből következik, hogy a szép számú azonosított piacon és vásáron belül kifejezetten termelői piac besorolásút viszonylag keveset, 36-ot találtunk, amelyek 64 százaléka Budapesten, vagy városokban működött. Területi megoszlásban a legtöbb fellelt vidéki termelői piac Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyében üzemel (5-5), amelyet Somogy és Pest megye (4-4) követett. Bács-Kiskun megyében 3, míg Baranya, Csongrád, Győr-Moson-Sopron és Heves megyében 1-1 termelői piacot azonosítottunk. A termelői piacok nyitva tartásáról 31 esetben találtunk információt: a leggyakoribb (23 darab) a heti 1-4 alkalommal tartott piac, amelyet a napi rendszerességgel üzemelő (6 darab) és a kétheti piac (2 darab) követ. A termelői piacok üzemeltetőinek azonosítása 19 esetben történt meg, 10 magánszemély, 7 önkormányzati és 2 magánvállalkozás volt közöttük.

- Szabadkai Andrea: A helyi termelői piac sok helyen életképtelen lesz, mert csak kistermelőkkel nem lesz elég vonzereje. Több LEADER pályázati terv ugrott volna e lehetőségre, de sokan inkább nem csinálnak ezután sem piacot, vagy az eredeti piacengedélyezést választják, mert nem csak kistermelőik vannak a térségben, hanem például sajtosok is, akik - kft.-ként - más kistermelő tejét is feldolgozzák. Így számottevően nem növekedhet hosszútávon az ilyen piacok száma, vagy csak akkor, ha a kistermelői fogalomba majd egy további módosítással beleérthetők lesznek a vállalkozások is, ha kistermelői alapanyagot használnak.

- A tapasztalatok szerint számos tényező határozza meg, hogy a helyi termelő piacok jól működhetnek-e. Önök szerint mely vonzáskörzetekben lehetnek eredményesek?

- Szabadkai Andrea: Az eredményesség a szervező munkájától, illetve a termelők és a fogyasztók elkötelezettségétől függ. Lehet ez teljesen lakóterületen kívül is sikeres: ez esetben a minőségi, a tájtermékek, a prémium termékek lehetnek meghatározók, és a programok együttese turisztikai vonzerőt is nyújthat. A másik lehetőséget a lakóközösségekhez, városrészekhez kötött nagy fogyasztóbázisra épített, szervezett piac adja. Ez kevésbé magas árfekvésű, de széles, jó minőségű termékekkel lehet sikeres. A vonzáskörzet általában kistáji-térségi, de termékféleségektől is függ. Egy hegyvidéki területen nagy igény van a más tájon termő dinnyére, paradicsomra is.

- Vajda Eszter: Az üzemanyagok drágulásával visszaalakulnak majd a néprajzi szakirodalomból jól ismert természetes piaci vonzáskörzetek. Lesznek 10-15 kilométeres vonzáskörzetű heti piacok, illetve jóval nagyobb vonzáskörzetű, szezonális vásárok. Tulajdonképpen e tendencia már az Akli MajorPiac esetében is érvényesül. A Káptalantóti Liliomkert Piac vonzáskörében virágzásnak induló helyi termelésből származó élelmiszerek például a távolság miatt már nem jutnak fel a Bakonyba. Ma helyi termelői piacok erős turisztikai vonzású kistájakon alakulnak ki. Ennek oka, hogy a prémium kategóriás helyi termékeket a turistaként megjelenő nagyvárosi, elsősorban budapesti lakosság képes megfizetni. Az Akli MajorPiac prekoncepciója az volt, hogy a hipermarketekben külföldi krumplit vásárló helyi lakosság a helyben termelt alapélelmiszerekhez (burgonya, hagyma, káposzta) a helyi piacon, a szállítási költség kiesése miatt olcsóbban jut hozzá. Majd ugyanez a helyi lakosság a helyben előállítható, magas hozzáadott értékű prémiumtermékek (csipkelekvár, juhsajt, szürke marha kolbász, erdei gyümölcs pálinka, szárított gomba, méz) megtermelésével és turistáknak értékesítésével kiemelt jövedelemre tesz szert. Továbbá végre elindul a kistájak közötti árucsere, hogy többé ne kelljen a Bakonyban egyiptomi dinnyét enni. Szinte minden esetben fontos a piacszervező személye is, hiszen ő a motor. Ugyanakkor a piaci szereplők, a termelők és a vevők között kialakuló, pozitív emberi kapcsolatok alapozzák meg azt az élményt, amelyért minden héten érdemes kijönni a piacra. Az Akli MajorPiac esetében a szervezők állandóan hangoztatják a szolidaritás fontosságát saját maguk, a termelők és a vevők között. A szolidaritás alapján a termelő elismeri a vevő jogát a biztonságos és hiteles helyi élelmiszerekhez, a vevő pedig elismeri a termelő áldozatos munkáját a helyi termékek árában, illetve mindketten elismerik a piacszervező kőkemény munkáját, amelynek alapján létrejöhet a találkozás fóruma: a piac.

- Ma a legnagyobb gondot éppen az okozza, hogy a kistermelők kiszoroltak az értékesítési csatornákból. A helyi piacok mennyire játszhatnának szerepet a kisebb gazdálkodók megélhetésében?

- Szabadkai Andrea: A helyi piacok általában azzal nyújthatnak előnyt, hogy a helyi termelők könnyebben értékesíthetik termékeiket, ha természetes személyként teszik, mivel nem szorítják ki őket a nepperek. Ezt viszont a jó piacszervező is el tudja érni, mert személyében garantálhatja a helyi szereplők beengedését. Mindent egybevetve, a helyi piacok sokak számára életben maradási lehetőséget kínálnak, és sikeres szervezett piac esetében némi pluszbevételi lehetőséget teremtenek.

- Juhász Anikó: Az AKI kutatásai szerint – motivációs sorrendben - a piacokon értékesítő termelők négy típusát lehet elkülöníteni. Az egyik csoportba azok sorolhatók, aki a családi hagyományokat viszik tovább, bár több piac vezetője szerint ők „kihalófélben” vannak. E termelők számára a piacozás életforma, nem is tudnák elképzelni, hogy családjuk ne termeléssel és piacozással foglalkozzon. A másik típust azok alkotják, akik új értékesítési csatornákat keresnek. Ez a nagy gazdaságok jellemzője, de a piac számukra csak kis részarányú értékesítési csatornának számít, és a jövedelmezőség fokozását, illetve a felvásárlói kiszolgáltatottság csökkentét szolgálja. A harmadik csoportba azok tartoznak, akik méret és technológiai szempontból korlátozott kapacitásúak. Ők kis területen gazdálkodnak, hagyományos termesztéstechnológiát alkalmaznak. Nekik azért megoldás a piaci értékesítés, mert a kiskereskedelemi beszállításhoz szükséges technológiai fejlesztést és/vagy termelésnövelést nem akarják, vagy nem tudják végrehajtani. A negyedik kört pedig a kényszervállalkozók alkotják: számukra a piaci értékesítés jövedelembiztosítási kényszer, mert a munkahelyük megszűnt, alacsony a nyugdíjuk, vagy a környékről eltűntek a mezőgazdasági termékfelvásárlók, így más értékesítési lehetőségük nem maradt.

- Vajda Eszter: A helyi termelői piacok engedélyezése és szervezése életbevágóan fontos a vidéki lakossági ellátás és a gazdálkodói jövedelemszerző-tevékenység szempontjából. Emellett e piacok közreműködhetnek abban, hogy az embereket vissza lehessen vezetni a háztáji-házi munkába, ki lehessen szabadítani a kereskedelmi tv-csatornák függőségéből, illetve javítani lehessen közérzetüket és akár mentálhigénés állapotukat is. A fél éve működő Akli MajorPiac házi statisztikája szerint az eddig napi rendszerességgel megjelent, körülbelül 80 termelő 20 százalékának elsődleges megélhetési forma a helyi termelés, a hetente résztvevő, 15-20 termelő 20 százalékának pedig a piac az egyik legfontosabb értékesítési csatorna, egyben heti megélhetési forrás is. Ez az arány a jól bevezetett piacokon - például a Káptalantóti Liliomkert Piacon - valószínűleg jóval magasabb. A kialakuló kapcsolatok révén a piacnak a megrendelési alapú, közvetlenül házi eladásban is nagy jelentősége van, így az értékesítési árbevétel egy része is a piacnak köszönhető. Mivel a hagyományos és pozitív értelembe vett „paraszt”, mint társadalomtudományi kategória, a húszas években született generáció kihalásával megszűnik, fel kell tenni a kérdést, ki is egyáltalán a helyi termelő? Meglepő módon a helyi termelés elindításában a globalizmus negatív jelenségeitől megcsömörlött, hazai hagyományos és nemzetközi jó tapasztalatokkal bíró, városról falura települő értelmiség jeleskedik. E pozitív minta jelentőségét az értelmiségétől elhagyatott, kontra-szelektálódott, mentálisan lepusztult magyar falu számára nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az Akli MajorPiacról például elmondható, hogy a helyi termelők között található ösztöndíj-kiegészítő egyetemista (bon-bon), pályaelhagyó informatikus (sajt), agrár- és környezetgazdálkodási mérnök (szürkemarha húsáru), nemzetközi árufuvarozó (méz), zeneakadémiát végzett zenész (ékszer), udvar felújításra gyűjtő óvodai munkaközösség (adventi díszek), tanítónő (lekvár), nyugdíjas nagymama (sütemények), könyvelő (majorbolti termékek), néprajzos (kenyérlángos) és még sok más szereplő a globalizmus menekültjei közül. Van, aki teljes megélhetését teszi fel a piacra, és van, aki a piacon szerzett pár ezer forinttal éppen a legaktuálisabb lyukat foltozza be a családi költségvetésen.

- Önök többször is hangsúlyozták, hogy a mai jogszabályi környezet - az őszi parlamenti törvénymódosítás ellenére - a helyi piacok fejlesztésének nem kedvez ? Milyen további változtatásokat tartanának szükségesnek?

- Szabadkai Andrea: - Adminisztratív értelemben a mostani fogalomalkotás és engedélyezési könnyítés csak az első lépés. Most, hogy van helyi termelői piacfogalom, lehet majd módosítani és könnyíteni a higiéniai előírásokat e piacok számára. A további változtatások során ki kellene térni például arra, hogy a piaci területeket ne kelljen körbe keríteni, egy asztalon lehessen több termékféleség is, illetve egyszerűsíteni kellene a kézmosók vagy a WC-k kialakítását is. Ha a több tízezres szabadtéri rendezvényeknél megfelelő a mobil WC, a tartályos ivóvíz, vagy egy kút, akkor a hekyi piacok is működhessenek hasonlóan.

- Vajda Eszter: A piaci infrastruktúra kialakításánál az a legfontosabb törvényszerűség, hogy minél bonyolultabb követelményrendszernek kell megfelelni, annál drágább lesz a piac fenntartása. Gondoljunk csak a folyóvízre, a wc-re, a parkolókra, az árusítóhelyekre, a kerítésekre, a világításra, a fűtésre, a takarításra, a karbantartásra vagy a fejlesztésekre. Jól látható e folyamat a budapesti hagyományos piacok plázává építésénél: a Lehel piacról például az elmúlt évtizedben szinte teljesen kiszorultak a kistermelők. Ugyanez a tendencia figyelhető meg a magánkezdeményezésű helyi termelői piacok infrastrukturális szintjének „felülről diktált” emelésénél is. Újabb csavar a történetben, hogy amikor már minden hagyományos piacot plázává építenek, akkor a mégis csak szükséges hagyományos piacok építésére 120 millióért ROP pályázatot hirdetnek. Kérdésként merül fel, hogy ezeket majd újra plázákká akarják építeni? Felfoghatatlan, hogy amikor nyugat-európai városok (Brugge, Gent, Róma-Campo di Fiori), a helyi piacokon „nulla infrastruktúrát” - csak egyszerű camping asztalt, napernyőt vagy kosarat - követelnek meg, és a délelőtti piacot délután kettőkor már egy eldobott papír zsebkendő sem jelzi, akkor hazánkban miért jelent ez ekkora problémát. További kérdés, hogy a harmatgyenge lábakon álló helyi termelés milyen értékesítési többletköltséget képes elviselni a piaci infrastruktúra szintjének jogszabályi emelgetésével? Egyvalami azonban – a mai szabályozási visszásságok ellenére is - lenyűgözően szép és egyben intő példa a törvényalkotók számára: ha a napi betevőért gyilkoló megélhetési bűnözők és a felső körökben mozgó fehérgalléros szélhámosok között lévő, alapvetően jogkövető és széles társadalmi rétegek jogot formálhatnak saját élelmiszer-önrendelkezésükre, annak egyenes következménye nem a jogszabályok azonnali és ész nélküli áthágása, hanem az önfeledt kreativitás, az örömteli alkotókedv kivirágzása lesz. Az ebből fakadó közösségi sikerélményt senki nem kockáztatja meg egy kis téglaporral elegyített pirospaprika felhasználásával

- A Vidékfejlesztési Minisztérium még készülő Nemzeti Vidékstratégiája – a tárca állásfoglalásai szerint - kiemelt figyelmet szentel a helyi értékesítés ösztönzésének. Bár a stratégiát a parlament még nem fogadta el, láthatók-e már a gyakorlati jelei a kormányzati szándékoknak?

- Szabadkai Andrea: Több jele is van a szándék megvalósulásának. Ilyenek például a közbeszerzési törvény változtatásai, vagy a közmunkaprogram és a szociális földprogram ez irányba ható céljai. Sajnos a Vidékfejlesztési Minisztérium elképzelései és könnyítő jogszabályai sok esetben nem életképesek, mert azokat kioltják más minisztériumok, vagy magasabb rendű jogszabályok. Említhető például az élelmiszer-áfa emelése, az önkormányzati törvény tervezete, amely főként a 2000 fő alatti településeken teheti lehetetlenné a már megkezdett jó gyakorlatok, az önfenntartó falvak továbbélését. Ezért a stratégiai célok megvalósulását erősen veszélyeztetettnek látom.

- Vajda Eszter: A helyi termékek legfőbb gyilkosa az áfa. A falusi turizmushoz hasonlóan - az esetek túlnyomó többségében - a helyi termék árában a helyi termelő saját, alacsonyan árazott munkabérét tudja eladni. Az aprólékosan gyűjtött, nagy élőmunkaóra igénnyel feldolgozott csipkebogyó lekvárnál például ez az órabér még a két-háromszáz forintot sem éri el, az így előállított termék ezért nem bírja el az áfa-t. A különleges alapanyagigénnyel feldolgozott helyi termékek (például a juhsajt vagy a szürkemarha-kolbász) ára pedig eleve magas, így ezek az árucikkek ezért nem viselik el a magyar áfa-tartalmat. Ha a fenti termékek áfa-val terhelt, bolti forgalomba kerülnek, eladhatatlanná válnak.

- A VM nyilatkozatai szerint a helyi értékesítést és a helyi piacok működését több támogatás is segíti? Mennyire elegendők e források és szükség lenne-e más konstrukciókra is?

- Szabadkai Andrea: A közvetlen termelői értékesítési feltételek és a fogyasztói piacra jutás támogatása az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) „Falumegújítás és -fejlesztés (322)” című intézkedése alatt jelenik meg. E jogcím négy célterülete közül a harmadikat az „új piacok létrehozása a helyben megtermelt mezőgazdasági termékek értékesítési feltételeinek javítása céljából, valamint a meglévők fejlesztése, bővítése, az előírásoknak történő megfeleltetése” elnevezésű program jelenti. Ugyanakkor kiemelt lehetőséget nyújtanak a LEADER pályázatok is. A felsorolás nem teljes, de részletesebb információ jelenleg nem áll rendelkezésünkre.

- Vajda Eszter: Az Akli Majorért Műemlék Alapítvány évek óta küzd a zirci Ciszterci Apátság egykori barokk majorjáért. Bár a műemlék épületegyüttes a maga 4000 négyzetméteres beépített alapterületével elég nagy, mégis újra meg újra „sikerül keresztül esnie a különböző pályázatok szűrőin”. Legutóbb az ÚMVP állapította meg, hogy a major nem tartozik a vidéki Magyarországhoz. A várostól 4 kilométerre fekvő volt birtokigazgatási központ - Zirc egykori pusztájaként - a jelenlegi besorolás szerint belterület, szinte pláza. Ezért ki van zárva az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból.