A termőföldért és az ivóvízért folynak majd a jövő háborúi, sőt a harc – bár más eszközökkel – már meg is kezdődött – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Darányi Ignác tervet elindító mai konferencián. A Darányi-terv a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) véglegesített, 2012-2020-ra szóló tízéves Nemzeti Vidékstratégia (NVS) végrehajtási keretprogramjául szolgál. A kormányfő szerint a Darányi-koncepció a megőrzésre, a megújításra és a minőségre épül. Vidék nélkül – állapította meg - a városok is életképtelenné válnak, a jobb vidéki életminőség pedig a városi életminőségét is javítja, amelyet ma a sok „külföldi silány kacat és az élelmiszeripari hulladékok dömpingje” alacsony szinten tart. Magyarország – ismételte meg a tavalyi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK) elhangzott kijelentését a kormányfő - minden ellenkező híreszteléssel szemben mezőgazdasági ország, és akkor volt erős, amikor mezőgazdasága virágzott. Orbán Viktor szerint sürgősen át kell alakítani a földtörvényt, illetve egyszerűsíteni kell a helyi-kistermelői élelmiszer-előállítás feltételeit és csökkenti kell a gazdálkodók kiszolgáltatottságát a kereskedőkkel szemben. A VM a Nemzeti Vidékstratégiát a „magyar vidék alkotmányának” tekinti.
„Mondanom is kell valamit, vagy elég, ha csak beszélek” – idézte fel Orbán Viktor a Darányi Ignác terv elindítására szervezett mai VM-konferencián azt a kérdést, amelyet a rendezvény előtt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek tett fel. A kormányfő lényegi mondanivalóját hangsúlyozva a nyilvánosság előtt úgy fogalmazott: Magyarország minden ellenkező híreszteléssel szemben mezőgazdasági ország, és ezt földrajzi-természeti adottságai és hagyományai is igazolják. Az ország – állapította meg a miniszterelnök – akkor volt erős, amikor a mezőgazdaság virágzott, bár ma már a korszerű nemzetgazdaságot a több lábon állás jellemzi. Ez azonban nem a mezőgazdaság ellenében vagy tagadásaként fogható fel, és „nem fogadhatjuk el, hogy az ipar korszerű, a mezőgazdaság pedig maradi, múltban ragadt” – hangoztatta Orbán Viktor.
„Akinek földje van, annak mindene van” – említette a gyerekkorából származó megállapítást a kormányfő, bár – tette hozzá – annak idején az embereknek legfeljebb háztájijuk lehetett. Ugyanakkor – szögezte le - egész Európa jövője múlhat azon, hogy e bölcsességet megfogadják-e. A miniszterelnök szerint a jövő háborúi a termőföldért és az ivóvízért folynak majd. „Rossz hírem van, a háború már el is kezdődött, csak más eszközökkel” – fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint a termőföldet és az ivóvizet meg kell védeni. A kormány többek között ezért támogatja a gazdák földvásárlásait és nem fogad be „génpiszkált anyagokat”. A kabinet által épített új rendszer egyik nagy nyertese a vidék, a mezőgazdaság, illetve a kis- és közepes vállalkozói szféra lesz, de a támogatások fejében a társadalom jogosan várja el, hogy a vidéktől biztonságos élelmiszereket, tiszta környezetet és pihenésre alkalmas tájat kapjon – állapította meg a kormányfő.
Fazekas Sándor mai bejelentése szerint a most elindított Darányi Ignác tervet a VM a már véglegesített, 2012-2020-ra szóló tízéves Nemzeti Vidékstratégia végrehajtási keretprogramjának szánja. A Darányi-terv – összegezte Orbán Viktor – a minőségi vidéki élet megteremtéséről szól, hogy „jó gazdaként éljünk azzal, amit a magyar föld adhat nekünk”, bár nem lesz egyszerű felbontani a „bizalmatlanság vastag kérgét”, amely az elmúlt időszak hibái miatt alakult ki.
A miniszterelnök a Darányi-terv három lényeges elemeként a megőrzést, a megújítást és a minőséget határozta meg. A megőrzésnek az időtlen értéket képviselő természeti adottságokra és „elődeink tudására”, míg a megújításnak a folyamatosan változó gondolkodásra kell kiterjednie. Ez utóbbi részeként meg kell változtatni a vidékről vallott nézeteket is, mert vidék nélkül a városok is életképtelenné válnak, és „aki a földtől elszakad, az a valóságtól szakad el”, végeredményben pedig legyengül. A harmadik fontos tényezőként kiemelt jobb vidéki életminőség a városi életminőségét is javítja, amelyet ma a sok „külföldi silány kacat és az élelmiszeripari hulladékok dömpingje” alacsony szinten tart – fogalmazott a kormányfő.
Orbán Viktor bejelentése szerint sürgősen át kell alakítani a földtörvényt, javítani kell a birtok- és vagyonvédelmet, illetve át kell tekinteni a földügyekkel foglalkozó intézmények működését érintő joganyagot, hogy lehetőleg a „helyi közösségeké legyen az első szó”. A kormány tovább egyszerűsítené a helyi kistermelői élelmiszer-előállítás, -feldolgozás és értékesítés feltételeit és csökkentené a gazdálkodók kiszolgáltatottságát a kereskedőkkel szemben. Emellett ösztönözné a fiatal gazdák helyben maradását és a mezőgazdasági termékek értéknövelését is. Ma – állapította meg a miniszterelnök – a falusi emberek is nagy áruházakban vásárolják meg azokat a termékeket, amelyeket saját kertjeikben is megtermelhetnének, ezért arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy „jó minőségű, egészséges magyar élelmiszerek legyenek”. Az őstermelői értékesítés könnyítése érdekében a kormány hetente ad át új gazdapiacokat, hogy az árdrágító közvetőket az értékesítési láncból kikapcsolja – mondta a kormányfő.
A tízéves Nemzeti Vidékstratégia a „magyar vidék alkotmányának” számít, és arra koncentrál, hogy a vidék versenyképessé váljon a nagyvárosokkal és agglomerációval szemben, illetve megélhetést nyújtson az ott élők számára – szögezte le Fazekas Sándor. Az NVS elsősorban a globalizációs kihívásokra keresi a választ és arra törekszik, hogy elszigetelt ágazati politikák helyett integrált vidékfejlesztési koncepciót valósítson meg. A stratégia egyértelműen a családi gazdaságok fejlesztését részesíti előnyben, mert egyébként elnéptelenedéssel és a vidéki települések elvesztésével kellene számolni – hangoztatta a miniszter.
Az NVS végrehajtási keretprogramjaként elindított Darányi-terv a „Vidék élni akar. Magyarország megújul” mottót viseli – derült ki a mai konferencián. Fazekas Sándor szerint a koncepció az uniós és a hazai költségvetési forrásokból táplálkozó programokra, a jogi szabályozás korszerűsítésére, az intézményi működés átalakítására és a szemléletformálásra helyezi a hangsúlyt. A kormány – tette hozzá a miniszter – a terv névadójául azért választotta a 163 évvel ezelőtt született Darányi Ignácot, mert saját korában hasonlóan jelentős horderejű mezőgazdasági átszervezést irányított és hajtott végre. Többek között meg kellett küzdenie a filoxérajárvánnyal és a nemzetközi gabonaválság hatásaival, de munkájának sikerét mutatja, hogy egy száz éve készült, kódexméretű amerikai kiadvány „oldalakon keresztül számolt be” a magyar mezőgazdaság eredményeiről – hangoztatta Fazekas Sándor. |
Hozzászólások
Ma senki nem tudja megmondani, hogy kell ezt definiálni.
A kormány is most készíti az úgynevezett üzemszabályzást , amelyből ez majd állítólag kiderül.
Monokultúrás termelésnél el kell felejetni a néhány tíz hektáros gazdálkodást, mert semmi értelme. (legfeljebb addig vegetálhat, amíg a gabonárak nem zuhannak).
Ha meg több száz, netán ezer hektáros szántóföldi termelésről beszélünk, hol vannak a kisgazdaságok, családi gazdaságok.
Tudomásul kell venni, hogy ilyen a globalizálódó világ. Verseny van, protekcionista piacvédelem nem lehetséges, akkor sajnos a kicsik nem versenyképesek.
Persze a piacon. Ha önellátást csinálnak, az más.
ENNYI....ÉS A VIDÉK FELVIRÁGZIK!!!! !!
(na és úgy mellesleg tessenek már ignorálni a sárga irigységtől szenvedő urbánus "értelmiség" hőbörgését.
Hogy idézzem, "miből vehetett már megint uj autót a parasztja? Amikor neki diplomás létére alig van pénze kifizetni a távfűtésszámláj át, nem beszélve a 80csatornás plazmatévés internetes csomagjáról ")
Az az most megint ott tartunk, ahol a kádári adóssággödör/Horti bevonulása/Darányi kora ill.Kossuth idelyén.
Nevezetesen: az urbánus pénzügyi-politikai "elit" szoros szövetségben a kitartott "értelmiséggel", szakszerűen lenullázta az ország javait és megintcsak nem maradt más mint a jó magyar anyafőld..
(na meg a meztelen hátsónk ugyebár)
Csakhát, hova lett a paraszt róla ???
Mert bizony a nélkül nem fog menni, és megsúgom, hogy azt még virtuálisan sem lehet előállitani..
Nem úgy mint az adósságot a nyakunkba..
Mert még postakültséggel , printerfestékke l , papirral, pár klikkel együtt is max. 5000 Magyar forintnál többe nem kerülhetne.
Persze bocsánatot kérek, mert a szerzői jogdilyakat is fel kellett volna számitanom.
MERT ÚGY MÁR BIZONY MÁSKÉPPEN ÁLL A ZÁSZLÓ.
ELVÉGRE PÉNZSZIVATTYÚK NÉLKÜL NEM IS MAGYARORSZÁGNAK HIVNÁNK EZT A HAZÁT.
Az igazán kriminális probléma, az az egybefüggő 100 Ha, amire már érdemes lenne berendezkedni.
Mikor anno letelepitések voltak az ország lecsapolt vidékein, az uralkodók olykor 10-20 év adómentességgel segitették a semmi közepén letelepült családokat.
ÉS EZ AKKOR NAGYON IS INDOKOLT VOLT. (kérdem én most miben más a helyzet ?)
A jelenlegi szabályozás számos életszerűtlen diszkriminativ előirást tartalmaz.
Pl. ---ha valaki már elmult 50 vagy akár 60 éves, de van kiskorú akár3..4..vagy több gyermeke akik valószinüleg tovább gazdálkodnának, és legyen pár tucat Ha termőföldjük is. Akkor az ilyen miért van kirekesztve az ilyen támogatott konstrukciókból ????????????????????
Vagy sok esetben volna rendelkezésre álló vagyon elem biztositéknak éppen elegendő, azonban a pénzintézetek nem hajlandók olyan konstrukciókba belemenni, hogy az összevont fedezetet elfogadható hitelkamatokkal terhelve tőkekoncentráci óhoz segitsék a kezdő vállalkozást.
Az esetek nagy részében az ilyen költséges bürokrácia ill.a be és átláthatatlan kockázat az ami elrettenti a vállalkozójelöl teket.
Aztán szembe kellene nézni a helyi hatalmasságok gáncsoskodásáva l, amely mellesleg nem más mint a strómanok és csókos bürokraták ingatlanspekulá ciója.
A kormánypolitika hitelessége múlik azon hogy képeslessz-e megakadályozni Burgenland2 kialakulását.
A helyzet véresen komoly, és nincsen sok idő hátra.
Ha az országmegtartó telepes réteg nem lessz képes megerősödni és felgyarapodni, akkor nincs, és nem is lehet többé Magyar Országunk.
A devizahitelesek problémája ehhez képest semmiség, de még ahhoz is másfél év szakszerű "tökölés"- nek, egy tucat kilakoltatott öngyilkosságána k, ill. teljes közpénzügyi alámerülésnek kellett eltelni mire a politika felébredt hogy múlik az idő, és ellene dolgozik.
Pedig ha valamivel, akor ezzel lehet annyi és olyan szavazatokat szerezni ami elegendő lesz egypár ciklusra biztosan.
Még mindig ott tartunk hogy primitiv trükközésekkel "kvázi bohócot" lehet csinálni minden olyan kistermelőből ill. kisbirtokosból, aki azt hiszi hogy ez a kormánypolitika érte van.
A leendő hazai termelőket ill. piacaikat, csókos vámszedők igyekeznek majd kézbe venni ill. megkaparintani.
Még a kormánypolitika talán legtöbbet úgy tehetné az ügyért, ha hitel lehetőséget biztositana az életképes birtokméretek egytömbös kialakitásához. (un.bekebelezhető birtoktestek létrejöttéhez)
A 10-50 HA -os szétszabdalt területekkel semmit sem lehet kezdeni, mert az elaprózódottság uk folytán kezelhetetlenek .
Ezek egy tagba gyüjtéséhez 50-100 milliós tőkének a többszöri átforgatása szükségeltetik, a jogszabálykerül ő trükközések tucatjairól már nem is beszélve.
A jelenlegi bérleti rendszer megint csak egy kiherélt módja a hatékony birtokpolitikán ak, mert hiányzik belőle az előre rögzitett megvásárlási lehetőség, ami lehetetlenné teszi a hosszú távra tervezést, ill. a tanyás családi gazdasági rendszer meggyökeresedés ét.
Na most ezt a cirka3-4 megyényi területet kb 100-300 Ha-ros egytagú darabokban, ajánlja fel megvásárlási joggal/csere joggal/bérleti-vételi joggal a már földel rendelkező a gazdálkodást felvállalását megpályázó aszkéta jelőlt nagycsaládos mezőgazdasági vállalkozóknak. oszt punktum.
Természetesen kigazdálkodható kamatú hitelkonstrukci ókkal.
Nem ezt ígérted, hogy Ti is csak hülyítitek a vidéket. Külföldi utak - botrány miatt léptél volna, s most nem kellene ezt a vm-es hokusz-pókuszt látnunk, még talán el is hinnénk... de így nincs hitele ennek sem. Ángyán prof. is kitalálta a stratégiáját a földdel, aztán abból mi lett? Alig várjuk az országos eredményeket, mert felénk már sejthető a botrány. Mindenesetre jó sok szerencsétlent nyúltatok le 40 ezer forintra, miközben esélyük sem volt a bérletre. Mi ez, ha nem becsapás? Ilyet még a hazug gyurcsi sem mert megcsinálni velünk.
Vitya meg ne háborúzni akarjon megint, épp elég lesz, ha segít.
Ez Kb. 2600 hektár. Érdemes volt egy kistermelői stratégiát róla elnevezni.