Hirdetés
Hirdetés

2012 február 07 kedd, 08:57
acsuka.jpg Egymillió ikrát keltetnek ki, ezekből több mint 300 ezer, 5 centiméter nagyságú kis csukát tudnak majd kihelyezni a Rétimajorban található halastavakba, illetve értékesíteni – számolt be a csukák mesterséges keltetésének megkezdéséről Lévai Ferenc, az Aranyponty Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója. A csukák mesterséges keltetésével 1-1,5 hónappal megelőzik a természetet, a csukaanyákat ugyanis már januárban védett, számukra a tavaszt idéző hőmérsékletű vízbe helyezik, ahol speciális kezelést kapnak, majd megszabadítják őket az ikráktól. [...]
2012 január 31 kedd, 11:32
aponty2.jpg A legrégebbi európai halcsapdákat tárta fel Oroszországban, Moszkva közelében egy nemzetközi kutatócsoport. A leletek korát hétezer ötszáz évesre becsülik. Előkerültek horgok, szigonyok, súlyok, úszók, valamint a hálók készítésére és javítására szolgáló tűk is, ahogy halpucolásra és feldolgozásra szolgáló csontkések. [...]

2011 december 21 szerda, 17:01
IMGP1168.JPG Karácsonykor mindenekelőtt halászlét kell készíteni, de aki tovább kívánja bővíteni az ünnepi kínálatot, a megszokott rántott ponty helyett megkockáztathat pikánsabb ételeket is. Ilyen például a vörösboros gomba mellett sütött pontyfilé, amelyet a majoránnás fűszerezés még különlegesebbé tesz. [...]
2011 november 18 péntek, 09:40
IMGP1146.JPG A szalonnába göngyölt harcsa alapnak számít a halételek között, de e receptet továbbfejleszthetjük, ha a halszeletekre hagymakarikákat és gombafejeket „halmozunk”. Ha az így felépített „tornyokat” összetűzzük, a tepsiben valóságos „hústűerdőt” kapunk. [...]

Hasznos linkek

Zöld Biotechnológia

eco.hu

Hirdetés



"Tojásimport" tilalom Csehországban és Szlovákiában, visszafordított magyar szállítmányok PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2012. január 27. péntek, 15:02

"Tojásimport" tilalmat vezetett be a napokban Csehország és Szlovákia azon uniós tagállamokkal szemben, ahol a gazdálkodók január elsejétől nem cserélték le teljes mértékben újakra az eddig használt hagyományos tojótyúk-ketreceket. A Baromfi Termék Tanács (BTT) honlapján közölt információk szerint már visszafordítottak magyar tojásszállítmányokat is. A BTT kezdeményezte a Vidékfejlesztési Minisztériumnál (VM), hogy Magyarország is alkalmazzon hasonló védelmi intézkedéseket, különben a máshonnan kitiltott olcsó tojások dömpingáron érkezhetnek a hazai piacra.

Bár az Európai Bizottság (EB) az átállásra július 31-ig tartó átmeneti időszakot biztosított, Csehország és Szlovákia máris „importtilalmat” vezetett be azon uniós tagországokkal szemben, amelyek január elsejéig nem cserélték le teljes mértékben újakra, illetve más technológiákra az eddig használt hagyományos tojótyúkketreceket. Az intézkedést minden olyan vállalkozásra kiterjesztették, amelyek legalább részben hagyományos módon termelnek. Mint ismert, az EB a technológiaváltást állatjóléti okokból követeli meg, de a változtatások kapcsán mára az unióban kaotikus helyzet alakult ki.
A BTT információi szerint Szlovákiában minden tojásimportot kötelező bejelenteni és a hatóságok a tojáscsomagolóknál és az áruházláncokban is ellenőriznek. Csehországban szintén szigorú ellenőrzést vezettek be a külföldről származó tojások első betárolási helyén. Egyelőre kérdéses, hogy a cseh és a szlovák hatóságok milyen módon tudják beazonosítani a legalább részben hagyományos módon termelő és szállító vállalkozásokat, mivel a hagyományos ketrecekből származó tojásokat nem kell külön megjelölni. Szakértők szerint valószínűsíthető, hogy mindkét ország az EB-nek leadott, termelőnkénti technológiákat tartalmazó tagállami listákat szerezte meg.
A cseh és a szlovák hatóságok a hagyományos ketreces, illetve vegyes telepekről származó tojásszállítmányokat visszaküldik az indító tagállamba, illetve az áruházláncokban is leveszik a polcról a termékeket, ha azok nem felelnek meg az ide vonatkozó uniós irányelvnek. A BTT információi szerint a napokban visszafordítottak magyar szállítmányokat is. A két tagország intézkedése azzal is fenyeget, hogy az onnan kitiltott olcsó tojások dömpingáron jelennek meg a magyar piacon, így leszorítják az utóbbi hetekben ismét csökkenésnek indult hazai árakat. Ezért a BTT a VM-nél kezdeményezte, hogy a tárca vezessen be a cseh és a szlovák intézkedéshez hasonló importellenes eljárást és szigorúbban ellenőrizze az importőr cégeket is.
Mint ismert, az Európai Bizottság tavaly decemberben először 12, majd 14 tagállam – köztük Magyarország – ellen indított kötelezettségszegési eljárást, mert a január elsejei határidőig nem cserélték le teljes mértékben a hagyományos ketreceket. „Első körben” Magyarország mellett Spanyolország, Olaszország, Lengyelország, Belgium, Görögország, Portugália, Franciaország, Ciprus, Bulgária, Románia és Lettország jelezte, hogy az uniós rendelkezéseknek maradéktalanul nem tud eleget tenni. December végén pedig – korábbi álláspontját megváltoztatva - Hollandia és Málta is bejelentette, hogy a követelményeknek mégsem képes megfelelni. Az idén januárban a tizennégy országhoz az Egyesült Királyság is csatlakozott, holott korábban a teljes szigor egyik legnagyobb szószólója volt. Eközben Írország - bár még bejelentést nem tett – azt kérte, hogy átmenetileg bővíthesse a hagyományos ketrecekből származó tojások – vendéglátóipari - értékesítését.
Az egyre áttekinthetetlenebb helyzet miatt Magyarországnak fel kellene lépnie annak érdekében, hogy az Európai Bizottság ne csak a „renitensnek” bélyegzett tagállamokat, hanem valamennyi tagországot ellenőrizze – hangsúlyozza a BTT. A szervezet szerint ugyanis ott is lehetnek technológiai hiányosságok, ahol azt állítják, hogy a gazdálkodók a hagyományos ketreceket maradéktalanul lecserélték.
Az uniós rendelkezések szerint a hagyományos ketrecekből származó étkezési tojásokat a július végéig tartó átmeneti időszakban csak ipari célokra – légyártó és porító üzemeknek – lehet értékesíteni az adott tagországon belül. A VM ugyanakkor lehetővé tette, hogy nálunk az ilyen tojásokat – piros pöttyel megjelölve – tésztaüzemeknek is el lehessen adni. A BTT ugyanakkor a piaci lehetőségek bővítése érdekében szorgalmazza, hogy az ilyen tojásokat cukrászüzemek is feldolgozhassák. Ezen kívül Magyarországnak támogatnia kellene az ír indítványt is, hogy az hagyományos tojásokat a vendéglátásban is fel lehessen használni adott tagországon belül– húzza alá a szervezet.

Módosítás dátuma: 2012. január 27. péntek, 11:54
 

Hozzászólások 

 
#3 Mukidoki 2012-01-30 10:24
Sajnos nemcsak a brazilok röhögnek majd: az uniós versenytársaink kiviszik a termelést Ukrajnába (ott nem kell a hülye EU-s előírásokat betartani), és szépen elárasztanak bennünket.
Idézet
 
 
#2 kisbér 2012-01-27 23:40
Az egész uniós szabályozás egy hatalmas baromság és még finom kifejezést használtam.
Amikor válság van és mindenki számára a túlélés és a munkahelyek megtartása a cél hogyan lehet kijönni ilyen idióta állatjóléti baromságokkal. Megnézhetjük magunkat a brazilok pedig röhögnek a rajtunk az olcsó csirkeexportjuk kal.
Idézet
 
 
#1 Don Domingo 2012-01-27 19:53
Teljesen jogos a cseh és szlovák piacok önvédelme! Nyilván ők betartották a 12 éve meghozott előírást és most nem kell nekik az illegálisan termelt, olcsó importtojás.
Csodálatra méltó az Unió türelme, századik felszólítás helyett már régen meg kellene büntetni a szándékos törvényszegőket ! Az Ír kezdeményezés nevetséges: amelyik vendéglátó nem engedheti meg magának, hogy a 600 ft-os omlettjéhez legális tojásokat használjon, az húzza le a rolót!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kapcsolódó cikkek :

» Nitrát-érzékeny területek: február 15-e után sem lehet megkezdeni a trágyázást

A február 15-éb befejeződött tilalmi időszak után sem lehet megkezdeni a trágyázást a nitrát-érzékeny területeken, mert a talaj fagyott, vízzel telített, vagy összefüggő hótakaróval borított – hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara. A trágya-felhasználási előírások betartása azért is fontos, mert a termelőket szankciók is sújthatják.

» Az illegális hulladékszállítmányok ellen lép fel a Demeter II. akció

Tíz nap alatt tíz kamiont kaptak el és több mint 88 millió forint bírságot szabtak ki az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség munkatársai a legális és illegális nemzetközi hulladékszállítást ellenőrző Demeter II. akcióban. A megbírságolt kamionokban illegálisan szállított alumíniumot, rezet, magnéziumot és veszélyes hulladékot is találtak a hatóság munkatársai, de több dohány, fa és fémhulladékot szállító kamionnál is voltak problémák.

» Tavaly csökkent a kockázatos cégek aránya, az idén romolhat a helyzet

Tavaly 49,84 százalékra csökkent Magyarországon a kockázatos cégek aránya a megelőző évi 51,36 százalékról, így közép-kelet-európai társaiknál a magyar cégek kevésbé tűnnek kockázatosnak - derül ki a Coface Hungary nemzetközi hitelbiztosító legfrissebb adataiból. Az idén azonban – a 2011-es adatok alapján – várhatóan romlik a helyzet.

» A legeltetést is segíthetik a tervezett naperőművek a Komárom-Esztergom megyei Etén

Két telephelyen, összesen öt és fél hektáron tervezi mintegy négy megawattos naperőmű létesítését a Komárom-Esztergom megyei, 615 fős Ete önkormányzata - mondta Rohonczi László, a település fideszes polgármestere. Mindkét helyszín közeli csatlakozási lehetőséget kínál az országos energiahálózatra, és a napelemtáblák elhelyezése lehetővé tenné, hogy az ipari hasznosítás mellett a területen állatokat is lehessen legeltetni.

» Több mint 1300 tonna lefoglalt hús Szerbiában, enyhe hatósági szankciók

Több mint 1300 tonna húst és húsipari terméket vontak ki a forgalomból Szerbiában tavaly a tisztiorvosi szolgálat ellenőrei, emellett hat tonna, feketepiacon forgalmazott húsféleséget semmisítettek meg. Az esetek többségében a szabálysértőket a hiányosságok és mulasztások helyrehozására vagy kijavítására kötelezték.

» Új könyv a magyar dinoszauruszokról - Tíz év alatt alapjaiban változott meg a kutatás

Dinoszauruszok Magyarországon címmel jelent meg Ősi Attila paleontológus első kötete, amely egy 85 millió évvel ezelőtti világba kalauzolja el az olvasót. Az iharkúti lelőhely 2000-ben történt felfedezése alapjaiban változtatta meg a magyarországi gerincesek paleontológiáját – hangsúlyozzák szakértők.

» Elképesztő vízszennyezés Kínában: veszélyben a fenntartható fejlődés is

A vízhiány, a vízszennyezés és a vízi élővilág körülményeinek romlása kiemelkedő méreteket öltött tavaly Kínában - jelentette be a pekingi vízkészlet-gazdálkodási minisztérium. Kína folyóinak és állóvizeinek mintegy 40 százaléka volt súlyosan szennyezett 2011-ben, és a 75 milliárd tonnát is meghaladta az ország vizeibe év során eresztett szennyvíz mennyisége.

» Eladta pincéjét Szekszárd belvárosában a Szentgaál Pincészet Zrt.

Nettó kilencven millió forintért megvásárolta a belvárosi Garay pincét a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. – közölte Bálint Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója. A létesítményből vendéglátóhelyet alakítanak ki pályázati források felhsaználásával.

» "Tények a magyar baromfitermékekről" - A BTT szerint sok a felelőtlen nyilatkozat

Jó minőségű, biztonságos húst és tojást kínálnak a hazai baromfiágazati vállalkozások a fogyasztóknak, akik megfizethető áron juthatnak a termékekhez – szögezi le "Tények a magyar baromfitermékekről" cmű közleményében a Baromfi Termék Tanács (BTT). A szervezet szerint az utóbbi időszakban azonban egyes hírekben és nyilatkozatokban olyan felelőtlen, hitelrontó és riogató kijelentések hangzottak el, amelyek nemcsak a magyar baromfitermékek jó hírének ártanak, hanem valódi élelmiszer-biztonsági kockázatot is hordozhatnak.

» Sertéspiac: komoly állománycsökkenés az uniós tagállamok felében

Az Európai Unió tagállamainak felében – köztük Magyarországon – jelentős a sertésállomány csökkenése, Dél-Korea pedig vámmentes kvótát nyitott a sertéshiány enyhítésére – áll a Pick Szeged Zrt. elemzésében. Az elmúlt héten az európai vágósertés-piacot stabil illetve emelkedő árak jellemezték. A hazai piacon nem volt elmozdulás az árakban és e héten sem várható érdemi változás. A részletes összefoglalót című rovatunkban közöljük.

További kapcsolódó cikkek

Agromonitor plusz




2012 január 16 hétfő, 18:27
avidek1.jpg Bár sem a kormány, sem a parlament nem fogadta el a Nemzeti Vidékstratégiát (NVS)), a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hirtelen mégis megkezdte a 2012-2020-ra szóló koncepció végrehajtását. Az NVS-t „tízévesnek” mondják, de valójában – ha mégis hivatalossá válik - legfeljebb kilenc évre szólhat, mert az elsőnek számító tavalyi évet a programalkotási procedúra teljes egészében elvitte. [...]

  Fórum

 


2012 február 02 csütörtök, 12:05
avidek2.jpg Úrrá kell lenni azon a „fortélyos félelmen”, amely az 1950-es évek után az elmúlt években újra igazgatta az életünket - fogalmaz a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) véglegesített, a "vidék alkotmányának" nevezett Nemzeti Vidékstratégia tervezete. A kormányzati jóváhagyásra váró dokumentumot teljes terjedelmében közöljük. [...]
2012 január 20 péntek, 18:42
angyankep.jpg Állítsák meg a környezetvédelmi és vidékfejlesztési szakemberek elbocsátását, illetve erősítsék meg pozíciójában Ángyán Józsefet, a Vidékfejlesztési Minisztérium lemondott államtitkárát - tizenkilenc civil szervezet levele Orbán Viktor miniszterelnökhöz. [...]

 


2012 január 20 péntek, 12:04
Kiemelt jogalkotási feladatként szerepel, de az idei év első felében nem lesz napirenden a földügyi szabályozás átalakítása - derül ki a Nemzeti Vidékstratégia végrehajtási keretprogramjaként útjára indított Darányi Ignác terv jogi összefoglalójából. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) összesen tizenhét jogszabály felülvizsgálatát vagy megalkotását tervezi az első hat hónapban. [...]
2011 november 29 kedd, 10:21
Sok pénzükbe kerülhet a gazdálkodóknak, ham ismerik az előre nem látható eseményekre - a vis maior helyzetekre - vonatkozó szabályozást - állapítja meg elemzésében a miskolci Tiszacash Zrt. [...]

2012 február 20 hétfő, 06:30
Az Európai Unió tagállamainak felében – köztük Magyarországon – jelentős a sertésállomány csökkenése, Dél-Korea pedig vámmentes kvótát nyitott a sertéshiány enyhítésére – áll a Pick Szeged Zrt. elemzésében. [...]
2012 január 31 kedd, 11:22
A márciusi és májusi jegyzésű fehércukor ára tonnánként 599-618 dollár, a barnacukoré 397-404 dollár között mozgott a decemberi és januári tőzsdei jegyzéseken – derül ki a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetségének (CTOSZ) összesítéseiből. Ez enyhe emelkedő tendeneciát mutat. [...]
Hirdetés

Agrometerológia


Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés
Kedvencek közé   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató

© 2010