Hirdetés
Hirdetés

2012 február 07 kedd, 08:57
acsuka.jpg Egymillió ikrát keltetnek ki, ezekből több mint 300 ezer, 5 centiméter nagyságú kis csukát tudnak majd kihelyezni a Rétimajorban található halastavakba, illetve értékesíteni – számolt be a csukák mesterséges keltetésének megkezdéséről Lévai Ferenc, az Aranyponty Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója. A csukák mesterséges keltetésével 1-1,5 hónappal megelőzik a természetet, a csukaanyákat ugyanis már januárban védett, számukra a tavaszt idéző hőmérsékletű vízbe helyezik, ahol speciális kezelést kapnak, majd megszabadítják őket az ikráktól. [...]
2012 január 31 kedd, 11:32
aponty2.jpg A legrégebbi európai halcsapdákat tárta fel Oroszországban, Moszkva közelében egy nemzetközi kutatócsoport. A leletek korát hétezer ötszáz évesre becsülik. Előkerültek horgok, szigonyok, súlyok, úszók, valamint a hálók készítésére és javítására szolgáló tűk is, ahogy halpucolásra és feldolgozásra szolgáló csontkések. [...]

2011 december 21 szerda, 17:01
IMGP1168.JPG Karácsonykor mindenekelőtt halászlét kell készíteni, de aki tovább kívánja bővíteni az ünnepi kínálatot, a megszokott rántott ponty helyett megkockáztathat pikánsabb ételeket is. Ilyen például a vörösboros gomba mellett sütött pontyfilé, amelyet a majoránnás fűszerezés még különlegesebbé tesz. [...]
2011 november 18 péntek, 09:40
IMGP1146.JPG A szalonnába göngyölt harcsa alapnak számít a halételek között, de e receptet továbbfejleszthetjük, ha a halszeletekre hagymakarikákat és gombafejeket „halmozunk”. Ha az így felépített „tornyokat” összetűzzük, a tepsiben valóságos „hústűerdőt” kapunk. [...]

Hasznos linkek

Zöld Biotechnológia

eco.hu

Hirdetés



Feltornyozott harcsa hústűre nyársalva PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Agromonitor.hu   
2011. november 18. péntek, 09:40

altA szalonnába göngyölt harcsa alapnak számít a halételek között, de e receptet továbbfejleszthetjük, ha a halszeletekre hagymakarikákat és gombafejeket „halmozunk”. Ha az így felépített „tornyokat” összetűzzük, a tepsiben valóságos „hústűerdőt” kapunk.

A harcsafiléket akkora darabokra vágjuk, hogy azokat a kevésbé zsíros bacon szalonnába betekerhessük. Előbb azonban a haldarabokat sózzuk, borsozzuk, kevés fokhagymakrémmel ízesítjük és felszínükre füstölt szeletelt sajtot helyezünk. Az így előkészített halszeleteket tekerjük be az előreszeletelt baconbe.
A bebugyolált harcsákra egy-egy nyers hagymakarikát teszünk, amelyekre kevés vegetát szórunk. Ezután a hagymakarikákra egy-egy fej gombát rakunk, amelyeket előzőleg kívül és belül is a fokhagymakrémmel kissé bekenünk. A tornyot végül egy vékony vajdarabbal fejezzük be, és az egészet hústűre óvatosan felszúrjuk.
A „harcsatornyokat” egymás mellé kissé kiolajozott tepsibe tesszük, majd sütőben gyenge tűzön (kettes fokozaton) körülbelül egy óra alatt lassan átsütjük. Közben a gombákat a képződött szafttal és kevés fehérborral a kiszáradás ellen időnként locsolgatjuk.
A burgonyapüré jól illik hozzá köretnek.
Hozzávalók (négy személyre):
- 8-10 darab, a bacon-ök hosszúságához méretezett harcsaszelet
- 1-2 fej közepes vöröshagyma,
- 8-10 darab csiperkegomba,
- 5-10 dekagramm vaj
- 1-2 csomag előreszeletelt bacon szalonna
- 1 csomag füstölt szeletel sajt
- fokhagymakrém ízlés szerint
- só ízlés szerint
- bors ízlés szerint
- vegeta ízlés szerint
- 0,5-1 deciliter száraz fehérbor
       

  

Módosítás dátuma: 2011. november 18. péntek, 09:41
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kapcsolódó cikkek :

» A szigetszentmiklósi krumplis-komlós kenyér lesz az idén a "nemzet kenyere"

A szigetszentmiklósi Gere pékségben sütött Debreczeni krumplis komlós kenyér vitte el a pálmát a nemzetközi cukrász- és sütőipari szakkiállítás kenyér kategóriájában, így ez lesz a nemzet kenyere augusztus 20-án – jelentette be Kolozsváry Péter, a pékség kereskedelmi és marketing vezetője. A különleges kenyér egy régi receptúra „modernizálása”, illetve a szigetszentmiklósiak véleményezése, „előkóstolása” után nyerte el végleges összetételét, ízvilágát.

» Földhőt és napenergiát hasznosítanak öt Tolna megyei településen

Öt Tolna megyei községben építenek ki az év első felében napenergiát, illetve földhőt hasznosító berendezéseket összesen mintegy háromszáz millió forintos beruházással. Az alternatív energiát közintézmények áram- és melegvíz-ellátására, fűtésére használják fel, a zöldberuházásokra 85 százalékos európai uniós támogatást nyertek el az önkormányzatok.

» Hallhatatlan kutyareklámot készített egy állateledelgyártó brit cég

Emberek számára hallhatatlan tévéreklámot készített kifejezetten kutyáknak egy brit ebeledelgyártó cég. A reklám készítői remélik, hogy még a legtunyább és legközömbösebb eb is felkapja fejét és hegyezi fülét a különlegesen magas hangfrekvenciájú filmecske hallatán, a kutyák viselkedésére pedig gazdáik kapják fel fejüket azt gondolva, hogy ebüket érdekli a tévében látott táp.

» Csökkentik a halálozási veszélyt a zöldségekben és a gyümölcsökben lévő flavonoidok

Mintegy 20 százalékkal ritkább a szív-és érrendszeri halálozás azok körében, akik a növényi flavonoidokat friss zöldség és gyümölcs formájában rendszeresen fogyasztják - derült ki egy közelmúltbeli tanulmányból. A növényekben, gyümölcsökben több ezer flavonoid lehet és a tudomány ezeknek még csak kis részét azonosította.

» Relatíve sokkal kevesebb halfaj él a tengerben, mint gondolnánk

A tenger biológiai sokfélesége kimeríthetetlennek tűnik - elég csak a hatalmas halrajokra, a korallzátonyok színes forgatagára vagy a bizarr mélytengeri élőlényekre gondolni -, de valójában más a helyzet. A tengerek a szárazföldhöz képest kevésbé bővelkednek a fajokban.

» A böglyök ellen védhetnek a zebrák csíkjai, de mi van a szamarakkal és a lovakkal?

A böglyök, nem pedig a ragadozók ellen védenek a zebrák csíkjai - derítették ki magyar és svéd kutatók, akik eredményeikről a Journal of Experimental Biology (JEB) című folyóiratban számoltak be. Nincs viszont magyarázat arra, hogy a vérszívóktól szintén szenvedő lovaknál és öszvéreknél miért nincs egyetlen csíkos sem?

» Szerkezetátalakítási program: a határidő betartására figyelmeztet a VM is

Közeleg a határidő, mivel február 15-ig kell nyilatkozniuk a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által közzétett formanyomtatványon a zöldség, a gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási programba bejelentkezett termelőknek, hogy a feltételeket az előző évben teljesítették – hangsúlyozza a Vidékfejlesztési Minisztérium.

» Fák tömegeit mentheti meg a kivágástól az italos kartondobozok gyűjtése

Eddig több mint 34 tonna, vagyis négy városi autóbusz tömegével megegyező italos kartondobozt gyűjtöttek az óvodás- és iskoláskorú gyerekek az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) szeptember végén kezdődött gyűjtőprogramjában. A program célja felhívni a gyerekek és szüleik figyelmét arra, hogy az italos karton szelektíven gyűjthető és újrahasznosítható.

» A hazai élőhelyeket mutatja be a Magyar Tudományos Akadémia új könyve

Magyarország élőhelyeit mutatja be az MTA Ökológiai és Botanikai Intézetének új kötete. A színes képekkel, ábrákkal gazdagon illusztrált kiadvány nemcsak botanikusok és kutatók számára nélkülözhetetlen szakkönyv, hanem haszonnal forgathatják egyetemi oktatók és a természetvédelmi szakemberek is.

» Kifizetési kérelmek nyújthatók be az erdészeti géppark fejlesztéséhez

Február 1-től nyújtható be kifizetési kérelem az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez. Azok adhatnak be kérelmet, akik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által kibocsátott jogerős támogatási határozattal rendelkeznek.

További kapcsolódó cikkek

Agromonitor plusz




2012 január 16 hétfő, 18:27
avidek1.jpg Bár sem a kormány, sem a parlament nem fogadta el a Nemzeti Vidékstratégiát (NVS)), a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hirtelen mégis megkezdte a 2012-2020-ra szóló koncepció végrehajtását. Az NVS-t „tízévesnek” mondják, de valójában – ha mégis hivatalossá válik - legfeljebb kilenc évre szólhat, mert az elsőnek számító tavalyi évet a programalkotási procedúra teljes egészében elvitte. [...]

  Fórum

 


2012 február 02 csütörtök, 12:05
avidek2.jpg Úrrá kell lenni azon a „fortélyos félelmen”, amely az 1950-es évek után az elmúlt években újra igazgatta az életünket - fogalmaz a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) véglegesített, a "vidék alkotmányának" nevezett Nemzeti Vidékstratégia tervezete. A kormányzati jóváhagyásra váró dokumentumot teljes terjedelmében közöljük. [...]
2012 január 20 péntek, 18:42
angyankep.jpg Állítsák meg a környezetvédelmi és vidékfejlesztési szakemberek elbocsátását, illetve erősítsék meg pozíciójában Ángyán Józsefet, a Vidékfejlesztési Minisztérium lemondott államtitkárát - tizenkilenc civil szervezet levele Orbán Viktor miniszterelnökhöz. [...]

 


2012 január 20 péntek, 12:04
Kiemelt jogalkotási feladatként szerepel, de az idei év első felében nem lesz napirenden a földügyi szabályozás átalakítása - derül ki a Nemzeti Vidékstratégia végrehajtási keretprogramjaként útjára indított Darányi Ignác terv jogi összefoglalójából. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) összesen tizenhét jogszabály felülvizsgálatát vagy megalkotását tervezi az első hat hónapban. [...]
2011 november 29 kedd, 10:21
Sok pénzükbe kerülhet a gazdálkodóknak, ham ismerik az előre nem látható eseményekre - a vis maior helyzetekre - vonatkozó szabályozást - állapítja meg elemzésében a miskolci Tiszacash Zrt. [...]

2012 február 20 hétfő, 06:30
Az Európai Unió tagállamainak felében – köztük Magyarországon – jelentős a sertésállomány csökkenése, Dél-Korea pedig vámmentes kvótát nyitott a sertéshiány enyhítésére – áll a Pick Szeged Zrt. elemzésében. [...]
2012 január 31 kedd, 11:22
A márciusi és májusi jegyzésű fehércukor ára tonnánként 599-618 dollár, a barnacukoré 397-404 dollár között mozgott a decemberi és januári tőzsdei jegyzéseken – derül ki a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetségének (CTOSZ) összesítéseiből. Ez enyhe emelkedő tendeneciát mutat. [...]
Hirdetés

Agrometerológia


Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés
Kedvencek közé   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató

© 2010