A magyar borexport mennyisége 6 százalékkal csökkent, értéke pedig 19 százalékkal javult 2015. januárjától októberig, az egy évvel korábbi, hasonló időszakhoz képest – írja a KSH adataira hivatkozva az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI). Az exportban a korábbi évekhez hasonlóan a fehérborok vitték a prímet.

Magyarország borkülkereskedelmi egyenlege (gyöngyöző bor és pezsgő nélkül) ebben az időszakban mind mennyiségben, mind értékben pozitív volt. A borexport 2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, ugyanakkor értékben 3 százalékkal emelkedett 2015 első tíz hónapjában az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

A külpiaci értékesítés nagyobb hányadát (61 százalék) a lédig borok tették ki, részarányuk 4 százalékponttal nőtt az előző évihez képest. Mennyiségben viszont a palackos borok kiszállítása 2 százalékkal, a lédig boroké 1 százalékkal mérséklődött a vizsgált időszakban. A lédigbor-kivitel 37 százaléka Németországba, 29 százaléka Csehországba, 12 százaléka Szlovákiába irányult. A palackos borok 22 százalékát Csehországba, 20 százalékát az Egyesült Királyságba, és 18 százalékát pedig Szlovákiába szállítottuk.

A nemzetközi piacon továbbra is a magyar fehérborok voltak keresettebbek, a kivitelen belüli részará-nyuk 80 százalék volt, 1 százalékponttal nőtt egy év alatt.

A borimport 2015. január–október időszakában több mint a felére csökkent (–54 százalék) az előző év azonos időszakához képest. Az import 78 százaléka lédig, a többi palackos kiszerelésű volt. A palackozott borok behozatala 7 százalékkal, a lédig boroké 60 százalékkal esett. A lédig borok 90 százaléka Olaszországból, 12 százaléka Spanyolországból érkezett hazánkba. A palackos borok 47 százaléka Németországból származott, ugyanakkor nagyobb mennyiséget vásároltunk Olaszországból (+23 százalék) és Spanyolországból (+12 százalék) is.

A palackos és a lédig kiszerelésű borok behozatalának összértéke 29 százalékkal csökkent a megfigyelt időszakban. Ezen belül a palackos borok importjának értéke 8 százalékkal, a lédig boroké 47 százalékkal esett. Magyarország pezsgő-külkereskedelmi egyenlege mind mennyiségben, mind értékben negatív volt 2015. január–október között. A pezsgőexport 8 százalékkal csökkent, ugyanakkor értékben nem változott 2015 első tíz hónapjában az egy évvel korábbihoz képest. A legtöbb pezsgőt Svédországba (30 százalék) és Észtországba (24 százalék) szállítottuk. Az import mennyisége 22 százalékkal, értéke 16 százalékkal csökkent a megfigyelt időszakban. A pezsgő 81 százalékát Olaszországból, 13 százalékát Németországból vásároltuk.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...