Az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. minden eddiginél korábban szerződést köt a történelmi borvidék szőlőtermesztőivel az idén, és már a felvásárlási árakat is meghirdette – közölte a társaság. A cég már az elmúlt év végén tájékoztatta partnereit az új felvásárlási árakról, és a korábbi gyakorlattal szemben az idén már február közepén elkezdődtek a szerződéskötések a gazdákkal.

Ezek várhatóan március végén zárulnak le, így a szőlészek már most tudhatják, hogy korai vagy késői szüretre koncentráljanak. A kereskedőház az idén mintegy 1400 szőlőtermesztővel köt szerződést, a tervek szerint 85 ezer mázsa szőlőt vásárol majd fel tőlük.

 A szerződéskötéseket a volt és újonnan jelentkezett termelők területeinek felmérése előzte meg, ezt a kereskedőház által kifejlesztett, komplex termőhelyi potenciál- és ültetvényállapot-felmérésre alapozva, ültetvényellenőrök közreműködésével végezték el. Minden terület egyedi azonosítót kapott, amelynek segítségével a keletkezett adatok begyűjtése, feldolgozása, elemzése egy automatizált rendszerben, elektronikus úton történik. Ez jelentősen gyorsítja az információkezelést és -áramlást, valamint a borászat és a partnerek közötti kommunikációt – idézte a borászportál.hu a társaság közleményét.

 A felvásárlási áraknál a tavalyihoz képest „nagyságrendi változás nem történt”. A borászat ugyanakkor a partnerek számára kedvezőbb sávozást alakított ki – tették hozzá. A termelők a furmint, hárslevelű, sárgamuskotályos szőlő kilójáért minőségtől függően 100-160 forintot kapnak, a késői szüretelésű szőlőért 250-350 forintot, míg az aszúszemek kilójáért akár 2500 forintot.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...