A Magyarországról exportált 560 ezer hektoliter bor 58 százaléka lédig kiszerelésben hagyja el az országot, és részarányuk még nőtt is 2014-hez képest – írja jelentésében az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI), idézve azt az adatot is, hogy a palackozott borok exportja mennyiségben 2 százalékkal csökkent, de értékben 5 százalékkal nőtt.

A KSH adatai szerint Magyarország bor-külkereskedelmi egyenlege (gyöngyöző bor és pezsgő nélkül) mind mennyiségben, mind értékben pozitív volt, mennyisége 69 százalékkal csökkent, értéke 14 százalékkal javult 2015-ben az előző évihez képest. Magyarország borexportja mennyiségben nem változott (561 ezer hektoliter), ugyanakkor értékben (20 milliárd forint) 1 százalékkal csökkent 2015-ben a 2014. évihez viszonyítva. A külpiacon értékesített mennyiség nagyobb hányadát (58 százalék) a lédig borok tették ki, részarányuk 1 százalékponttal nőtt egy év alatt.

A palackos borok kiszállítása 2 százalékkal csökkent, a kivitel értéke azonban 5 százalékkal emelkedett. Palackos borból a legtöbbet Csehországba (49 ezer hektoliter, 21 százalék), az Egyesült Királyságba (45 ezer hektoliter, 20 százalék), továbbá Szlovákiába (40 ezer hektoliter, 17 százalék) szállítottuk.

A lédig borok exportmennyisége és a kivitel értéke is 1–1 százalékkal mérséklődött a vizsgált időszakban. Magyarország kivitt lédigbor mennyiségének (323 ezer hektoliter) 36 százaléka Németországba (113 ezer hektoliter), 28 százaléka Csehországba (88 ezer hektoliter), 11 százaléka Szlovákiába (35 ezer hektoliter) irányult.

A nemzetközi piacon továbbra is a magyar fehérborok kereslete nőtt, a kivitelen belüli részarányuk 80 százalékot tett ki, 1 százalékponttal nőtt egy év alatt.

Magyarország borimportja felére csökkent (173 ezer hektoliter) 2015-ben az előző évihez képest. Az import 78 százaléka lédig, a többi palackos kiszerelésű volt. A palackozott borok behozatala 13 százalékkal, a lédig boroké 54 százalékkal csökkent. A lédig borok 89 százaléka (117 ezer hektoliter) Olaszországból, 10 százaléka Spanyolországból érkezett hazánkba. A palackos borok 46 százaléka (17 ezer hektoliter) Németországból származott, ugyanakkor nagyobb mennyiséget vásároltunk Olaszországból (24 százalék) és Spanyolországból (12 százalék) is.

A palackos és a lédig kiszerelésű borok behozatalának összértéke 26 százalékkal csökkent a megfigyelt időszakban. Ezen belül a palackos borok importjának értéke 13 százalékkal, a lédig boroké 40 százalékkal esett.

Magyarország pezsgő-külkereskedelmi egyenlege mind mennyiségben, mind értékben negatív volt 2015-ben. A pezsgőexport 12 százalékkal nőtt, az ebből származó bevétel 7 százalékkal emelkedett 2015-ben a 2014. évihez képest. A legtöbb pezsgőt Svédországba (11 ezer hektoliter, 21 százalék), Észtországba (10 ezer hektoliter, 19 százalék) és Romániába (8 ezer hektoliter, 16 százalék) szállítottuk. Az import mennyisége 23 szazalékkal, értéke 10 százalékkal csökkent a megfigyelt időszakban. A pezsgő 75 százalékát (15 ezer hektoliter) Olaszországból, 19 százalékát Németországból vásároltuk.

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...