A tizedik alkalommal odaítélt Borászok Borásza címet idén Bacsó András, a tolcsvai Tokaj Oremus Szőlőbirtok igazgatója nyerte el, míg a Borászok Barátja díjat Gál Helga, a Külgazdasági és Külügyminisztérium bor és gasztronómiai tanácsosa kapta meg a borászok szavazatai alapján. 

A 2007-ben Rókusfalvy Pál által a Kárpát-medence borászai számára alapított Borászok Borásza elismerés alapvetően különbözik az összes eddigi borászoknak szóló díjtól, itt ugyanis nem szervezetek szavaznak vagy döntenek, hanem maguk a borászok választják ki maguk közül egy-egy szavazatukkal a legjobbat. A cím elnyerésével semmilyen anyagi juttatás nem jár. A Borászok Borásza cím birtokosa az a kiemelkedő minőségű bort készítő személy lehet, akit az elmúlt évek Borászok Borászai egymástól függetlenül a hazai bortermelők 50 legjobbja közé jelölnek. Szavazati joggal az 50 jelölt rendelkezik. A győztest egyszerű, de kétkörös szavazással választják meg. Az első kör után a legtöbb szavazatot kapott jelölt közül hozza meg a végső döntést az 50 jelölt szintén egy-egy szavazatával.

Bacsó Andrást a döntőbe jutott öt jelölt közül – rajta kívül Áts Károly (Tokaj Kereskedőház), Bodó Judit (Bott Pince), Bott Frigyes (Bott Frigyes Pincészet) és Ipacs Szabó István (Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet) – választották meg a második körben.

Kiosztották a Borászok Barátja díjat is, amelyet Gál Helga, a Külgazdasági és Külügyminisztérium bor és gasztronómiai tanácsosa nyerte el. Ezt a díjat eddig Freund Tamás, Mészáros Gabriella, Alkonyi László és Borbás Marcsi vehette át. 

Tizenhárom év után exportálhat sertést Románia

Októbertől megszűnik az embargó, tizenhárom év után ismét exportálhat élő sertést, feldolgozott húsárut Románia az Európai Unióba – jelentette be Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter. Romániát 2003-ban helyezték tiltólistára, mivel oltásokat alkalmazott a fel-felbukkanó sertéspestis megelőzésére, az oltóanyag pedig élő vírust tartalmaz, így önmagában is kockázati tényezőt jelent.

Bővebben...

Hat-hét tonna alatt veszteséget hoz a kukorica

A termőterület közel felén elvégzett aratás után Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt. A gyenge árak mellett a Duna alacsony vízállása is hátráltatja az exportot.

Bővebben...

A madárinfluenza és a korlátozások is terjednek

A madárinfluenza megbetegedések miatt tizenöt ország vezetett be a kereskedelmet korlátozó intézkedést a magyar élőbaromfi, baromfihús, és -készítményekkel szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.  Az Európai Unión belüli helyre valamennyi korlátozás alá nem vont területről lehet baromfit és -termékeket is kiszállítani.

Bővebben...

Növényvédelmi zárlat alatt a teljes Badacsony-hegy 

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. Mivel a korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Bővebben...